DIMMU BORGIR -- Már hivatalos: Snowy Shaw került Simen helyére!

Egyelőre az új albumról és annak turnéjáról van szó

2010. augusztus 24. (kedd) 21:52 | utoljára módosítva: 2011. szeptember 10. (szombat) 07:41

Még júliusban jött a hír, hogy két stúdiólemez után kiszállt a Therionból a multihangszeres Snowy Shaw, aki négy éven keresztül énekelt a csapatban. Már akkor sejteni lehetett, hogy a Dimmu Borgir csaklizta el őt, hogy a tiszta énekért felelős basszer ICS Vortex, azaz Simen Hestnæs utódja legyen, de ennek hivatalos bejelentése csak most történt meg.
ICS Vortex és a billentyűs Mustis nem éppen baráti körülmények között került ki a Dimmu Borgirból egy évvel ezelőtt. Az akkori zenekari közlemény szerint a két zenész kirúgása nem lesz számottevő hatással az új albumra, mert a Dimmu kreatív erejét nem érintették a változások.
A 42 éves Snowy Shaw, azaz Tommie Helgesson egy göteborgi muzsikus, akinek nevét 1989-ben ismerte meg a metal világ, amikor King Diamond csapatának lett a dobosa. Pár évvel később alapító tagja volt Mike Wead és Messiah Marcolin mellett a Memento Morinak, majd csatlakozott az újraindult Mercyful Fate-hez. 1997-től kizárólag a Notre Dame nevű saját projektjére koncentrált, ahol már nem dobos volt, hanem gitáros, basszer, billentyűs és énekes. 2000-ben dobolt a Dream Evil első albumán, és két évvel később be is szállt a producer/gitáros Fredrik Nordström metal csapatába, 2006-tól pedig a Therion énekese lett.
Az új Dimmu Borgir lemez szeptember végén jelenik meg Abrahadabra címmel, az alábbi dalokkal:
01. Xibir (2:50)
02. Born Treacherous (5:02)
03. Gateways (5:10)
04. Chess With The Abyss (4:08)
05. Dimmu Borgir (5:35)
06. Ritualist (5:13)
07. The Demiurge Molecule (5:29)
08. A Jewel Traced Through Coal (5:16)
09. Renewal (4:11)
10. Endings And Continuations (5:58)
A Gateways című dalt itt meghallgathatod és várjuk véleményedet is róla!

Hozzászólások

[002514]
Alkonyat
Hát igen... aki tud, az tud!
Elég profi arc. :)
Azért simán meghallgatnám a Gateways dalt az ő dallamos énekével... (mármint lehet, hogy 1-2 helyen hallani benne, mert rémlik valami pasi hang is), de most a női ének helyett gondoltam az ő hangját...
Amúgy neki jó esélye van rá, hogy szeretni fogják majd a fanok, mert elég jó hangja van ahhoz, hogy megfelelően tudja majd pótolni a Vortex távozása miatti űrt. Szerintem. :)

Egy érdekes megjegyzés:
Van fönt a youtube-on 1 Gateways verzió, aminek ez a címe:
Dimmu Borgir - Gateways with ICS Vortex
Meghallgattam és eléggé érdekes...
Tényleg olyan, mintha Vortex énekelné... viszont akkor nem értem, hogy kerülhetett fel a netre...
Az is lehet, hogy valaki viccből énekelte fel... de akkor meg, hogy lehet ilyen jó???
:D
[002505]
Zeroid
Valahogy a Dimmu Borgir szám kíváncsivá tett :D ilyen számcímet sem gondoltam volna
[002499]
morningrise
He-He :-) !!! Kalauznak is el tudnám képzelni : "Jegyeket, bérleteket bazzeg !"
[002482]
farkaslaci
nem semmi egy karrier :) mozdonyvezető nem volt véletlenül a transz-szibériai expresszen???
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MAGOR - Dal- és klippremier: Túl késő
2020. augusztus 9. (vasárnap) 19:54

Túl késő címmel egy videoklippel kísért új dallal jelentkezett a harmadik albumára készülő Magor zenekar. "Ez az első dalunk, amit Mile Gyula gitárosunk visszatérése óta együtt alkottunk. A sokadik klipünk, amelyet a Medusa Pictures stábjával forgattunk, viszont ez az első, amelyben nem vagyunk benne. (Na jó, egyikünk feltűnik pár másodpercre.) A főszerepeket két kiváló barátunk, Farkas Dani és Breszkó Bence alakította. A közeljövőben lesz két bulink is: augusztus 15-én a szülővárosunkban, Jászberényben játszunk, augusztus 23-án pedig a Barba Negra Trackben."   www.facebook.com/magorzenekar MAGOR - Túl késő (2020)     A Magor a 2020-as évben újra a klasszikus felállásban robog tovább, hiszen visszatért a zenekar szólógitárosa, Mile Gyula akivel a csapat két nagylemez anyagát rögzítette. A visszatérést az Otthon című klipes dal örökítette meg,...

GOAT STALKER - Hazai grind, új klip született: Periosteum Peeler
GOAT STALKER - Hazai grind, új klip született: Periosteum Peeler

Hellucination Pt​. ​1 címmel még májusban egy 10 tételes új albummal jelentkezett a budapesti Goat Stalker, azaz Szakács Bence (Brygmus, Grrrmba, ex-Father Bluebeard, ex-Jack, ex-My First...

BATUSHKA - Az új EP-t hallottad már?
BATUSHKA - Az új EP-t hallottad már?

Új Ep-vel jelentkezett az ortodox szakralitást extrém hangzásvilágban újraértelmező lengyel Batushka. Az 5 tételes EP címe Раскол / Raskol, már végig is hallgathatod a teljes...

ALESTORM - "Ezt a zenét nem is lehet kategorizálni szerintem"
ALESTORM - "Ezt a zenét nem is lehet kategorizálni szerintem"

Bodor Máté már öt éve tagja az eredetileg Skóciában megalakult Alestormnak, amely a jelenkori színtér egyik legszórakoztatóbb, egyben legmegosztóbb csapata, de a gitáros a mai napig...

AGNOSTIC FRONT - Elhunyt a volt basszusgitárosuk, Alan Peters
AGNOSTIC FRONT - Elhunyt a volt basszusgitárosuk, Alan Peters

Elhunyt az Agnostic Front volt basszusgitárosa, Alan Peters, aki 1987 és 1990 játszott a legendás New York hardcore bandában. Agnostic Front: "Ez egy nagyon szomorú nap. Elveszítettük a...

LIONVILLE - AOR, melodikus rock albumpremier: Magic Is Alive
LIONVILLE - AOR, melodikus rock albumpremier: Magic Is Alive

Magic Is Alive címmel megjelent s végig is hallgatható az AOR, dallamrock vonalas olasz Lionville negyedik albuma. A csapatot 2010-ben indította el a dalszerző, gitáros, énekes Stefano...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS