ANGERSEED - Ütőképesebb, mint valaha!
A bemutatkozó EP 2011 elejére várható
2010. augusztus 13. (péntek) 06:54 | utoljára módosítva: 2011. szeptember 8. (csütörtök) 09:06
A 2007 végén az ex-Neochrome frontember Peter D. Maniak vezetésével megalakult debreceni Angerseed a brutális death metal zászlaja alatt gyűjti a híveket, de az eddigi legütőképesebb felállás csak egy hosszú, keserves folyamat eredményeként tudott összejönni. "Az elmúlt egy év változásai nyomán alakult ki a mai felállásunk - foglalta össze a lényeget Maniak. - A dobosunk Főző Tas, a basszer Fekete Zoltán, gitáron pedig Fehértóy Péter és Nagy Viktor játszik. A tavasszal megjelentettünk egy eddig kiadatlan felvételt, amit még egy régebbi felállás rögzített. A négy számos CD, a The First Seeds (Before The Reign Of Anger) tulajdonképpen egy 0. demónak is tekinthető, és amolyan felvezetése az új felállással rögzítésre kerülő bemutatkozó EP-nek. Ennek felvételét 2011 elejére tervezzük.
Addig is a folyamatos koncertezés a legfontosabb, ezért szívesen fogadjuk a koncertmeghívásokat! Novemberben természetesen megtartjuk Debrecenben a nagy sikert aratott tavalyi buli folytatását, a II. Full Of Anger Fesztivált. A honlapunkról és a myspace oldalunkról mindenki informálódhat a zenekar körüli fejleményekről, CD és póló rendelés ugyanitt! Viszlát a bulikon!"
www.angerseed.hu
www.myspace.com/angerseedband
angerseed@gmail.com
Rendeld meg a MetalShop-on!
|
|
Aktuális szám |
|
HammerWorld #244
2012. május
- SLASH - Csak a cilinder...
- PARADISE LOST - Cseppet sem tragikus
- OVERKILL - Blitz a csokibizniszben
- PRIMAL ROCK REBELLION - Adrian Smith megvadult
- CRADLE OF FILTH - A Klasszikus! The Principle Of Evil Made Flesh
- EGO PROJECT - Puszta ököllel
- HUNTRESS - A metalos boszorkány
- AURORA - Esszenciális punk rock
- 3 INCHES OF BLOOD - Sokáig éljen!
- KREATOR - Mille és az Antikrisztus
- ORANGE GOBLIN - Sörivó stoner?
- LORD - 40 év a hard rock jegyében
- MESHUGGAH - Kolosszális banda
- LILLIAN AXE - New Orleans dallamrockerei
- MICHAEL ANGELO BATIO - A soknyakú virtuóz
- ADRENALINE MOB - Bemutatkozik a gitáros
- ALEXI LAIHO - Gitárgyilkos a Bodom-tónál
- JEFF LOOMIS - A Nevermore után szólóban
- JÓNÁS TAMÁS - Így kell tekerni
- BORKNAGAR - Epikus progresszivitás
- MOONSPELL - Fernando duplázik
- DESASTER - Teuton kultcsapat
- SIDI - TANKCSAPDA - Kartongitárral kezdte
- SKELETONWITCH - Befeketedett thrash
Rendeld meg a MetalShop-on!
|
|
Hammer TV |
|
TWISTER - Így imádlak
A 2011-es 'Az ördög lánya' albumhoz
|
|
|






Hozzászólások