ROCK!NFO - Szeptembertől változások a Rockinform körül!
A főszerkesztő Paya és a miskolci stáb új magazint indít
Akik árgus szemekkel követik a hazai rockszíntér történéseit, pár napja egy érdekes hírt olvashattak a rockinform.hu oldalon, mely szerint az 1992-ben elindított Rockinform magazin szeptembertől egy új stáb készítésében, új külsővel jelenik meg, a korábbi Miskolc helyett debreceni székhellyel.
A 18 éve létező rockmagazin az utóbbi években több nehéz időszakot is átvészelt, 2006 tavaszától például csaknem két éven át a HammerWorld testvérlapja is volt, hiszen egyazon kiadó égisze alatt jelent meg a két újság. A gazdasági kényszer miatt végül a debreceni RNR Média lett a magazin kiadója, és egy pár hónapos kihagyás után 2008 végétől újra megjelenhetett a lap, CD és DVD mellékletekkel, különszámokkal.
Most azonban az a fura helyzet állt elő, hogy a szerkesztőség és a kiadó útjai különváltak, és szeptemberben a debreceniek készítette Rockinform is kapható lesz az újságárusoknál, akárcsak a korábbi szerkesztőség által, a 18 éve főszerkesztő Hímer Bertalan (a képen Steven Tylerrel) irányításával összehozott új magazin, a Rock!nfo.
A történtek hátteréről, Hímer Bertalant, vagy ahogy a rockszakmában mindenki ismeri, Payát faggattuk ki.
"Több mint másfél évig dolgoztunk az RNR Médiával. Az utolsó lapszám (július-augusztus összevont) még a mi szerkesztésünkben, a mi újságíróink cikkeinkből született meg. Ezt megelőzően még tavasszal közölték velünk, hogy a kiadó úgy döntött: ezzel a számmal bezárólag a lapot megszüntetni kívánja.Próbálom röviden összefoglalni: kéthetente változott az álláspont a kiadónál, miszerint volt először egy olyan verzió, hogy létre kell hozni egy Rockinform Kft-t, ami egy közös vállalkozás lett volna a kiadó vezetőjével, továbbá Vadászi László kollégámmal és velem. Ennek számunkra voltak kétséges elemei is, ami miatt nem fogadtuk el a felajánlást. Innen bonyolódott a helyzet, az RNR grafikai stúdió vezetője, Szilágyi Pisti közölte velünk, ha nem élünk a lehetőséggel, akkor ők megcsinálják ezt a céget, és nélkülünk tovább működtetik az újságot. Néhány kollégát meg is próbáltak 'levadászni' a stábunkból...
Körülbelül ezekben a napokban realizálódott az új befektetőkkel való megállapodás. Ekkor vázoltuk Pistinek, hogy nekünk is lapkiadási terveink vannak. Később felmerült, hogy ők csak a honlapot működtetnék, utána már úgy volt, hogy azt sem. Ezzel egy időben elindultak egyeztetések a jelenlegi befektetőink vásárlási szándéka kapcsán - a Rockinform újságra és honlapjára vonatkozóan. Ez sajnos nem vezetett eredményre. Meglepődve, csak néhány hete értesültünk arról, hogy a debreceniek mégiscsak tovább üzemeltetik az újságot és a honlapot is. Ennek a 'Rockinformba való utólagos kapaszkodásnak' az okát is sejtem, de nem megyek bele a részletek taglalásába...
Egy idő után sajnos elfogyott a türelme a rockszakmával szemben. Az emberi hozzáállás sem megkerülhető, mi meglepő dolgokkal szembesültünk a debreceni kollégák és a vezetés részéről. Egy példa erre Paksi Endre letiltott interjúja. Azt a cikket én leadtam tördelésre, de kiadói részről az a döntés született, hogy nem kerülhet be az újságba. Természetesen ezt a kiadó eldöntheti, de erről nyilvánosan nem született semmiféle nyilatkozat, amikor kirobbant a botrány, így az egész úgy sült el, hogy én nem engedtem az interjút megjelentetni, és Endre nekem küldött 'anyázós, kedves' levelet…
Egyébként a szerkesztőség is a régi helyén maradt Miskolcon! Fontos információ, hogy a régi emailcímeinkre érkezett leveleket június 15-től mi már nem tudjuk olvasni, új cím: rocknfokukacgmailpontcom
Egyébként még ügyvédek vizsgálják a Rockinform név tulajdonlásának kérdését."
A régi Rockinform stáb tehát egyben marad, a te vezetéseddel. Mikor jelenik meg a Rock!nfo?
"Igen, jelen állás szerint ez a helyzet. Reméljük, a 'miskolci gyors' lesz a befutó! Kétségtelen, hogy ez egy kiélezett szituáció az amúgy is haldokló piacon, de szerintem rövid időn belül eldől, hogy a 18 éves szakmai tapasztalatnak, kapcsolatoknak, presztízsnek, elkötelezettségnek milyen tőkéje van a piacon – akár egy új névvel is. Mert most ugye az a helyzet, hogy a szellemi műhely egyben maradt, amitől mi rockinformosabbak leszünk/vagyunk a Rockinformnál! Debrecenből ugyan a régi néven, de egy új, ismeretlen stábbal készül egy lap a továbbiakban.
Természetesen az új kiadói hátterünkről sem szabad megfeledkezni, ugyanis a Miskolcon épülő Rock!Europe (Rockmúzeum) érdekeltségi körébe tartozunk, ami erős szakmai bázist biztosít a Rock!nfo-nak.
Kitörés? Valóban nagyon beszűkült ez a piac, mi most a hagyományra és minőségre építünk, természetesen nem ölbe tett kézzel ülve! Erős marketinget építünk föl, ami az előző kiadónknál talán nem volt megfelelő - az induláskor egyeztettekhez képest különösen. Augusztus elejétől indul a hadjárat, minden létező csatornán tudatosítani fogjuk, hogy a Rock!nfo név mögött a Rockinform korábbi újságíró csapata áll, új kiadóval. A lapunknak teljesen új grafikai arculata lesz, a struktúrája jelentősen nem változik, de lesznek új rovatok, CD mellékletek stb. Már a szeptemberi szám megjelenésével igyekszünk magunkhoz csábítani az olvasókat, például a Rock!nfo-t vásárlók között kisorsolunk egy gitárt és egyéb értékes tárgynyeremények is lesznek! Már tárgyalunk egy fúzióról egy hangszeres magazinnal, ami decemberre realizálódhat, akkor egy 120 oldalas újsággal lépünk piacra!"
P. MOBIL - Örökmozgó (1999, Fradi-pálya)
Ezekből a P. Mobil és az Ákos az én közbenjárásommal jött létre, ami vélhetően a Rockinform név presztízsének köszönhető, és nem a kiadó addigi tevékenységének, miként jó néhány CD melléklet megjelenése is (Icon, P.Mobil, Alapi István Band, Gastroblues DVD). A havi lapszámok közül (175 jelent meg eddig!) a 2010 áprilisi szám (172.) a büszkeségem: Hendrix címlap Alapi István Band CD melléklet, és a tartalom is erősre sikeredett.
Természetesen sok interjú és koncertélmény van a tarsolyban, amit nem élhettem volna meg, ha nem ezt a szakmát választom. A legnagyobb élmény a Steve Vai személyes interjú volt talán, aminek a végén Steve dedikálta a gitáromat is."

Vannak már konkrét terveitek a szeptemberi lapszámot illetően? Borító, tartalom, melléklet netán?
Címlapon a gitáros legenda, Alvin Lee. Vele készül egy interjú is, továbbá rengeteg nyári koncertbeszámolónk lesz, kuriózum például, egy máltai Kid Rock buli, egy londoni Doors koncert, egy ausztriai Toto beszámoló. Ugye, nem rossz felhozatal? További interjúink: Varga Miklós, Napra, Megadeth, Korn – de nem akarok ellőni minden nevet, meg egyébként is szerkesztés alatt áll még az újság..."
|
|
Aktuális szám |
|
- SLASH - Csak a cilinder...
- PARADISE LOST - Cseppet sem tragikus
- OVERKILL - Blitz a csokibizniszben
- PRIMAL ROCK REBELLION - Adrian Smith megvadult
- CRADLE OF FILTH - A Klasszikus! The Principle Of Evil Made Flesh
- EGO PROJECT - Puszta ököllel
- HUNTRESS - A metalos boszorkány
- AURORA - Esszenciális punk rock
- 3 INCHES OF BLOOD - Sokáig éljen!
- KREATOR - Mille és az Antikrisztus
- ORANGE GOBLIN - Sörivó stoner?
- LORD - 40 év a hard rock jegyében
- MESHUGGAH - Kolosszális banda
- LILLIAN AXE - New Orleans dallamrockerei
- MICHAEL ANGELO BATIO - A soknyakú virtuóz
- ADRENALINE MOB - Bemutatkozik a gitáros
- ALEXI LAIHO - Gitárgyilkos a Bodom-tónál
- JEFF LOOMIS - A Nevermore után szólóban
- JÓNÁS TAMÁS - Így kell tekerni
- BORKNAGAR - Epikus progresszivitás
- MOONSPELL - Fernando duplázik
- DESASTER - Teuton kultcsapat
- SIDI - TANKCSAPDA - Kartongitárral kezdte
- SKELETONWITCH - Befeketedett thrash
Rendeld meg a MetalShop-on!
|
|
Hammer TV |
|
A 2011-es 'Az ördög lánya' albumhoz
|
|
|






Hozzászólások