OZZY - Nagyon lehetséges egy végső Black Sabbath album!

Októberben Budapestre érkezik a Scream turnél

2010. augusztus 5. (csütörtök) 05:55 | utoljára módosítva: 2011. szeptember 10. (szombat) 06:28

Az októberben Budapesten koncertező Ozzy tegnap a knac.com stúdiójában járt, ahol a Scream című új albumáról, az idei Ozzfestről, a gitárosairól és sok minden másról is beszélt, többek között a Black Sabbathról is.
Amikor a műsorvezető Junkman a jövőről kérdezgette az énekest, Ozzy megjegyezte, hogy újabb könyvet akar írni az I Am Ozzy után, aminek talán I'm Still Ozzy lehetne a címe. Szóba került az I Am Ozzy megfilmesítése is, aminek kapcsán ő azzal kezdett humorizálni, hogy talán Denzel Washingtonnak kéne kiosztani a főszerepet. Amikor legendás csapata került szóba, Ozzy így fogalmazott: "Nagyon, nagyon lehetséges, hogy az eredeti Sabbath végül csak elkészíti a végső Sabbath albumot. És turnézni is fogunk, azt hiszem. Épp tegnap beszéltem Bill Warddal (az eredeti Black Sabbath dobosa) és mindketten azon a véleményen vagyunk, hogy többé sosem mondjuk azt, hogy soha."
Ozzy új gitárosa, a Firewindből is ismert Gus G pedig a mostani koncertprogramról nyilatkozott a minap: "Az utóbbi pár bulin játszottuk a Killer Of Giants-et (a hosszú évek óta hanyagolt 1986-os The Ultimate Sin albumról), és nagyon jól működött, de a Shot In The dark is visszatért a szettbe. Remélhetőleg ezeket gyakran fogjuk játszani a következő időszakban. Remélem, hogy a turné végéig nyomni fogjuk őket. Néhány Sabbath dal is előkerült, a Fairies Wear Boots és az Into The Void. A No More Tears lemezről pedig a Road To Nowhere. Nagyon király, ahogy a szettlista felöleli Ozzy karrierjének javát." 
Közben az új Firewind album is kiadásra vár, ez Days Of Defiance címmel októberben jön majd ki, és Gus így beszélt róla: "egy kicsit tradicionálisabb lesz, nem modern, nem thrashes, visszamegyünk az alapokhoz egy kicsit. Ezúttal több lesz benne a Maiden és a Priest."
Ozzy turnéja miatt csak 2011 elejére várhatóak európai Firewind bulik.

Hozzászólások

[002329]
shmonsta
Ha ez valaha is bekövetkezik szerintem felrakom a lemezt és az első hangoknál elvisz egy szívroham. Hihetetlen fantasztikus lenne. Bár elég hitetlen vagyok ezügyben.
[002267]
vinylfanatic
Az is lesz !
[002260]
farkaslaci
Wow...Hiszi a piszi! :) Az évezred albuma lehetne!
[002258]
vinylfanatic
Én már régóta számitottam erre az eshetőségre.Igaz még semmi sem biztos ahogy Ozzy fogalmazott.Szerintem biztos hogy lesz eredeti Black Sabbath ,és lemezt is csinálnak.Ezt a ziccert nem hagyhatják ki.A manager-ek már biztos hogy dolgoznak a háttérben.Hiszen ez rengeteg pénzt fog hozni a konyhára.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
NAGAARUM - Elkészült a Covid Diaries lemez limitált CD-verziója is
2020. augusztus 3. (hétfő) 19:05

Még májusban jött ki az új Nagaarum lemez, a Covid Diaries, a CD-verzió pedig pár napja látott napvilágot. Ez a projekt tizenkilencedik hanganyaga, sorlemezként pedig a tizenhetedik. "Egy hosszabb szervező és átszervező munka eredményeként végül megjelent a koronavírus járvány generálta rendkívüli közrend alatt komponált lemez fizikai változata. Az NGC Prod és az Aesthetic Death közös kiadványaként 300 darabra limitáltan érhető immár el a digisleeve CD. Az első 44 darabhoz jár egy hatoldalas leporelló, ami az eredeti magyar szövegeket tartalmazza - ezt nevezhetjük die-hard verziónak." 'Utólag visszatekintve, azért is érdekes számomra a lemez, mert hazánkat lényegében elkerülte a járvány. Érdekes figyelni a különböző emberek véleményét az okokról, az idejében meghozott intézkedésekről, vagy a mások által emlegetett elhazudott adatokról, a lakosság fegyelméről, vagy hogy ez az egész csak egy átverés,...

DEEP PURPLE - Pénteken jön az új album, ilyen lesz
DEEP PURPLE - Pénteken jön az új album, ilyen lesz

Eredetileg úgy volt, hogy június 21-én jelenik meg az új Deep Purple album, a Whoosh!, április elején azonban bejelentette a legendás hard rock csapat, hogy a lemez csak augusztus 7-én jön...

INCANTATION - Klippel a nyár végi album harmadik előzetes dala: Entrails Of The Hag Queen
INCANTATION - Klippel a nyár végi album harmadik előzetes dala: Entrails Of The Hag Queen

Sect Of Vile Divinities címmel augusztus 21-én jelenik meg az 1989 óta aktív amerikai death metal brigád Incantation tizenegyedik albuma, a 2017-es Profane Nexus lemez folytatása. Az...

KALT VINDUR - Új klipes dal a lengyel black metal csapattól: Eyes Ov Gods
KALT VINDUR - Új klipes dal a lengyel black metal csapattól: Eyes Ov Gods

.​.​.​And Nothing Is Endless címmel augusztus 7-én jelenik meg a black metalos lengyel Kalt Vindur második albuma, a 2017-es Delusions lemez utódja. A 2015 óta aktív csapat második...

BYPASS OF ANGER - Videoklip a debreceni csapattól: Pokol az Édenből
BYPASS OF ANGER - Videoklip a debreceni csapattól: Pokol az Édenből

Pokol az Édenből címmel júniusban jelent meg a Beholder tagokból 2016 végén alakult debreceni Bypass Of Anger bemutatkozó EP-je, a címadó dalhoz pedig most egy hivatalos klip is...

ANTI-MORTEM - Hat év után feltámadt a southern metal csapat, az első új dal: Old Wishita
ANTI-MORTEM - Hat év után feltámadt a southern metal csapat, az első új dal: Old Wishita

Hat év után új felállásban éledt fel az oklahomai southern metalos Anti-Mortem, az Old Washita című első friss dalukkal máris megismerkedhetsz. A banda 2014-ben adta ki első és eddig...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS