ÉLŐ FÉM - Az AC/DC Ausztriában

Jegyet szerezni erre a welsi bulira se volt túlságosan egyszerű. Februárban már nem lehetett hivatalosan belépőt kapni, de a koncert előtt egy hónappal úgy döntöttek a szervezők, hogy kibővítik a területet és újabb adag tikettet bocsájtottak ki az igényeket érzékelvén. Úgyhogy ezúttal a jegyüzérek szívtak.

Hat óra körül érkeztünk a helyszínre és már akkor döbbenetes tömeg fogadott a használaton kívüli reptéren. A másnapi osztrák újságok 90-100 ezer közé lőtték be nézőszámot, (az egy héttel azelőtti Metallica a Puskásban klubbulinak tűnt ehhez képest), ami azt eredményezte, hogy három órával a főbanda kezdése előtt már csak kb. 150 méterre a színpadtól tudtunk megállni. Szerencsére a gigantikus méretű színpadnak és a területen több helyre elhelyezett kivetítőknek köszönhetően így is teljes értékű produkciót kaptunk, nem maradtunk le semmiről.

Az előzenekaroknál még nem voltak bekapcsolva a kivetítők így a bécsiBoon-ból konkrétan nem sokat láttam, de nyaknyújtogatás helyett amúgy is inkább a merch-pult kínálatával voltunk elfoglalva. (Az árak láttán aztán az a döntés született, hogy jó lesz az a turnépóló majd az ebayről is.)

Modern rockot nyomatott a Boon,  fél füllel odafigyelve is jobbnak tűntek mint általában az átlag osztrák előzenekarok, de a körülményeket tekintve értelmetlen lenne bármilyen kritikát megfogalmaznom róluk. A közönség nagy része is inkább azzal volt elfoglalva alattuk, hogy minél több sört magába döntsön a két eurós AC/DC-s ajándékkorsókból.

Ez egyébként még a Volbeat alatt is így volt, pedig ők kifejezetten jók voltak, jól és hangosan is szóltak, főleg a Metallica előtti méltánytalan hangzáshoz képest. Ugyanazokat a dalokat tolták mint Pesten, láthatóan, hallhatóan élvezik a jelenlegi sikerszériájukat, teljesen megérdemelten- teszem hozzá. Jó arcok, király zenével. Szimpatikus volt, hogy Ronnie James Dio-ról is megemlékeztek egy kis Holy Diver riffeléssel két saját dal között. Remélem az új album is rendesen oda lesz téve ha lemegy ez a turnés kör.

Kilenc előtt tíz perccel aztán elkezdődött A Nagybetűs Show, a Rock N’ Roll Train-hez készült jópofa animációs filmecskével, majd természetesen beérkezett a vonat is a színpadra és ettől kezdve elszabadult a pokol. Mintha egy óriási méretű házibuliban lettünk volna, mindenki léggitározott a szomszédjaival vagy énekelte a klasszikus vagy éppen újabb keletű sorokat, legyen szó korai dalokról vagy akár Black Ice-os szerzeményekről.


AC/DC - Back In Black (Wels, Ausztria - 2010/05/22)

A setlist alig változott a tavalyi turnékör óta, nagy meglepetés nem volt, de erre számíthattunk is. Másodikként jött a Hell Ain’t A Bad Place To Be és ezzel együtt az ég is leszakadt. Jégdarabokkal megspékelt égi áldást kaptunk, ami iszonyat sártengerré változtatta a környéket. A Back In Black, Big Jack, Dirty Deeds hármas után jött az ős-blues The Jack és alatta az elmaradhatatlan Angus sztriptíz. Innentől kezdve aztán persze alsógatyában gitározta, ugrálta, pörögte végig a bulit.


AC/DC - Thunderstruck (Wels, Ausztria - 2010/05/22)

A további elmaradhatatlan klasszikusok (Thunderstruck, Hell’s Bells, TNT, High Voltage, You Shook Me, Whole Lotta Rosie) közé jó érzékkel sütötték el az új lemezről a War Machine-t és a címadót, a ráadás előtti zárásként pedig a Let There Be Rock tízpercesre nyújtott változata kergetett őrületbe mindenkit. Az intenzitás amivel Angus itt nyomult tényleg elképesztő, a hangulat érzékeltetését pedig meg sem próbálom szavakba önteni.


AC/DC - Hell's Bells (Wels, Ausztria - 2010/05/22)

A Highway To Hell és az ágyúdörgéssel kísért For Those About To Rock vetett véget a több mint két órás shownak melyet nem érdemes és nem is lehet agyonelemezni, túlragozni, ezt egyszerűen meg kell tapasztalni amíg lehet. Csalódás kizárva, az AC/DC maga A Rock!



További képek itt!

És itt is!


A műsor: