JANI LANE - Az ex-Warrant énekes az amerikai Stohl Buci!

Újabb ütközés, ismét piásan - de legalább nem okozott sérülést másnak

2010. május 10. (hétfő) 08:27 | utoljára módosítva: 2011. szeptember 5. (hétfő) 21:42

A TMZ.com szerint a kaliforniai Woodlands Hills-ben tegnap este ittas vezetés miatt letartóztatták a Warrant ex-énekesét. Jani Lane egy fekete Infiniti luxuskocsit vezetett, de beleszaladt egy parkoló járműbe. A helyszínre érkezett járőrök némi tesztelés után úgy döntöttek, hogy ittas vezetés gyanújával őrizetbe veszik a problémás frontembert. Az őrszobán a szondát is meg kellett fújnia, amely egyes források szerint a megengedett véralkohol szint több mint kétszeresét jelezte. A 46 éves Jani Lane azért került most különösen szorult helyzetbe, mert tavalyi ittas vezetése nyomán már két ízben is hiába várták a bíróságon. 2009. június 17-én szintén Woodlands Hillben ütközött, és szintén egy parkoló járműbe hajtott bele (valamint ugyanaz a járőr kapta el, mint tegnap...), de Jani akkor visszautasította az alkohol tesztet, és miután idén februárban két ízben sem jelent meg a bíróságon, elrendelték az előállítását.
Ami a zenei pályafutását illeti, Jani Lane még 2002-ben szállt ki a Warrantból, hogy szólópályára lépjen, és 2003-ban ki is jött a Back Down To One című albuma, ám nem sokkal később elvonóra kellett mennie pia- és drogproblémái miatt. Amikor 2009 májusában interjút adott a The Johnny Dare Morning Show-ban, így beszélt arról, hogy milyen a józan élet:
"Szerintem a leállás csak elhatározás kérdése. Talán ez túlzott leegyszerűsítés, de valóban és igazán azt kell gondolnod, hogy 'Tudod mit? Elegem van ebből, vége. Nem szeretek így élni, nem szeretem ezt az érzést.' És persze az is jó, hogy visszatér a kreativitás, ami öntudatlan állapotban ugye nem nagyon tud működni."
A magát józannak tartó Jani Lane végül 2008 elején újra visszakerült a Warrantba, de 2008 szeptemberében már véget is ért az újjáalakulás, azóta Robert Mason (Lynch Mob, Cry Of Love, Big Cock) a '80-as évek végén Amerikában ultrasikeressé vált, ám a '90-es évek eleje óta inkább csak vegetáló Warrant frontembere.
Fotó: tmz.com

Hozzászólások

[001152]
vinylfanatic
Ennek a fickónak vége. Kár érte pedig.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
METALLICA - Így született meg az Enter Night Pilsner, a hivatalos sörük
2019. január 16. (szerda) 07:29

A 2018-as észak-amerikai Metallica turné arénakoncertjein már megkóstolható volt a Metallica és a Stone Brewing közösen elkészített söre, az Enter Night Pilsner, mostantól pedig már az amerikai boltokban is kapható lesz. A csapat tervei szerint a tavaszi-nyári turnéval egyidejűleg Európában, Ausztráliában, de még Kínában is hozzá lehet majd jutni. Az Enter Night Pilsner sör háttérsztorijáról egy 10 perces dokufilmet is közzétett a Metallica.          

ANGERTEA - Új klippel jelentkeztek: Loam
ANGERTEA - Új klippel jelentkeztek: Loam

Új klippel jelentkezett a nagymágocsi Angertea trió, amelyet az A Sidetrack (An Acoustic Act to Eradicate Torture) című akusztikus EP Loam dalához forgattak Lóránt Demeterrel. Az Angertea...

SLIPKNOT - Már a stúdióban
SLIPKNOT - Már a stúdióban

Az idei Volt fesztiválon június 26-án fellépő Slipknot új albuma a nyárra várható, és a legfrissebb Corey Taylor Instagram-kép alapján minden a terv szerint halad: már a stúdióban...

PAGANINI - Elhunyt Marc Paganini svájci énekes
PAGANINI - Elhunyt Marc Paganini svájci énekes

57 évesen elhunyt Marc Paganini svájci énekes, a német Viva, majd a svájci Paganini frontembere. A haláleset még január 11-én történt, de a körülményei egyelőre ismeretlenek. Marc...

KING DIAMOND - Premier a januári koncert DVD-ről: Black Horsemen
KING DIAMOND - Premier a januári koncert DVD-ről: Black Horsemen

King Diamond régóta várt új koncertanyaga, a Songs For The Dead Live DVD/Blu-ray január 25-én jön majd ki, és két teljes koncert felvételét fogja tartalmazni. Az egyik bulit 2016....

QUEENSRYCHE - Az új album dalait Todd Le Torre énekes dobolta fel
QUEENSRYCHE - Az új album dalait Todd Le Torre énekes dobolta fel

The Verdict címmel március 1-jén jelenik meg a Queensryche új stúdióalbuma, a 2015 őszén kiadott Condition Hüman lemez folytatása. A The Verdict lesz a csapat harmadik albuma Todd La...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS