CROSSHOLDER - Erdélyben a KaFeBAR-ral!
Mindkét banda fellép a csillebérci MetalFesten
A budapesti Crossholder ugyan még nem adta ki debütáló albumát sem, máris kisebb seregnyi rajongó jár a bulijaikra, akár buszos kirándulással egybekötve. A 2008-ban alakult, és leginkább talán a klasszikus Sámánhoz és Classicához hasonlítható Crossholderről érdemes tudni, hogy készülő albumuk egy sok szereplős történelmi sztorit feldolgozó konceptanyag, amelynek alapötlete a Trans Express basszer, Gondosch "Güzü" János fejéből pattant ki. A Crossholder CD-je a jelen tervek szerint a kardozós, harcolós sztorit írásos formában, a lemez 13 tételének megfelelő 13 fejezetben feldolgozó könyv mellékleteként jelenik majd meg 2010 folyamán. A Katona Főnök nevével fémjelzett KafeBAR és a Crossholder jelenleg egy Csuhások és Keresztesek elnevezésű turnét bonyolít le, és pár nappal ezelőtt két buli erejéig Erdélyben is megfordultak. A buszos akcióról a Crossholder sereg egyik lovagja, Ládi "Bukott Angyal" Krisztián, valamint egyik harcosa, Nádaski "Szabesz" Szabina számol be a hammerworld.hu-nak

CROSSHOLDER:
Gondosch "Güzü" János - basszusgitár, vokál
Ujj "Steve" István - gitár, vokál
Szaládi "Devil" Károly - ének
Tóth "Carlos" Károly - gitár, vokál
Vaczó Károly - dobok
Fotó: www.galambosgergely.hu

Bp., Külső Váci út 40,
Crossholder próbahely
Egyből megjött a turnés rock'n'roll feeling, amit csak egy bandázós busz fedélzetén élhet át az ember... kinyíltak a sörök, a pálinkás üvegek, a sütis dobozok, és beindult a metal! A beépített DVD-ből a márciusi Ripper-buli képe és hangja zúzta meg az utazó rockereket. Még csak Monorierdő környékén jártunk, amikor Bukott Angyal telefonon jelentkezett be a Rocközön rádió élő adásába, mely merész tettet egy nagy „Jeee” kiáltással koronázott meg a díszes társaság.
Időközben a KaFeBar eleinte kissé zárkózottnak tűnő tagjaival is sikerült összebarátkoznunk, még a néha oly mogorva Főnökkel is. Így tengettük szerény rocker életünket... hűtött sörünk volt, a buszsofőrök jóvoltából, de a WC nem működött, ezért néhány előre be nem tervezett megállóra is szükség volt. Körülbelül fél egykor léptük át a határt Ártándnál.
2010. április 23
Székelyudvarhely, Thunder Rock Klub
Sepsiszentgyörgy, belváros, Szent György tér
A tervezett 10 óra helyett délután kettőre sikerült megérkeznünk, ugyanis útközben többször is meg kellett állnunk... Az udvarhelyi sörök komoly hatást gyakoroltak a vesékre... A város felfedezésére sajnos nem maradt sok időnk, mert vészesen közelgett a koncertek ideje.
A Szent György téren már teljes volt a karneváli hangulat: lacikonyhák, pecsenyesütők, vattacukor-árusok, körhinta... és emberek, ameddig csak a szem ellát. Nagyjából 10-12 ezer ember sétálgatott a B-színpad környékén, és sokan várakozva figyelték a kihelyezett két hatalmas kivetítőt, valamint a színpadon mozgolódó zenészeket.
Kisvártatva a húrok közé csapott a helyi Worldchanger, akiknek pillanatok alatt sikerült nagyjából 100 embert a színpad közvetlen közelébe csábítani. 35 percet kapott mindenki, ezt sajnálattal, de tudomásul vettük.

A Worldchanger után következett a Crossholder. Az első néhány taktus alatt benépesült a dühöngőnek kijelölt terület, 400-500 rocker tombolta végig a koncertet. Sajnos a előírt 35 perc nem volt elég a teljes repertoárra, de a tömegben nagyon sokan énekelték együtt a Crossholder dalokat, és őszinte meglepetésünkre nemcsak a sereg tagjai, hanem sok helyi fiatal is.
Amikor Lord Crossholder feltűnt a színen, feketében, mellkasán a vérszínű kereszttel, az őrjöngés a tetőfokára hágott - dübörgő taps, és éljenzés fogadta mindenfelől. Ha ez az őrjöngő tömeg nincs, a beszélgetés akkor is lehetetlen lett volna a koncert környékén, mert a hangerő szinte mindent felülmúlt. Még három saroknyi távolságból is tisztán kivehető volt a zene is, és az ének is.
Az idő sajnos lassan lejárt, pedig a zenekaron látszott, hogy még óraszám képesek lennének fenntartani, sőt talán fokozni is a lendületet. Az általunk már jól ismert dalok olyan dinamizmussal, olyan erővel szólaltak meg, amilyet elképzelni is nehéz. Enyhe túlzással majdnem album minőségű hangzást kerekítettek.

A fekete csuklyás KaFeBAR egy frenetikus hangulatban lévő, igencsak metalkedvelő közönség előtt mutathatta be, hogy a súlyos csuhák nem jámbor szerzeteseket, hanem tehetséges és lelkes zenészeket rejtenek. A közönség hihetetlenül odaadó volt, a bedurvított régi nagy rocknótákat még a söntésnél támaszkodó idősebbek is együtt énekelték Főnökkel. A KaFeBar után az Iron Majdnem mutathatta meg, hogy miért ők Közép-Európa egyik - ha nem a legjobb - Iron Maiden Tribute bandája.
A koncertek után közönségtalálkozó is volt: 4 lej ellenében testközelbe lehetett kerülni a régi és új kedvencekkel. Lord Crossholder szerint a buli aztán hajnali fél hatig tartott. Meglepetésünkre azonban, amikor reggel 8-kor megérkeztünk a sofőrökkel a szállás elé, már mindenki - zenekarok és rajongók egyaránt - indulásra készen várta a buszt. Katona Főnöknek azért sikerült bebizonyítania, hogy a téphetetlennek tartott román lej nem téphetetlen... Igaz, kettészakítva már nem fogadják el... csak összecelluxozva.
Az éjszakai élvezeteket kicsit beárnyékolta, hogy az egyik velünk utazó leányzó táskáját meglovasították, benne minden értékével, iratával. De Güzü szervezőkészségének és pár helyi rockernek hála, ezt a problémát is viszonylag zökkenőmentesen sikerült letudni, sőt, még ebédelni is sikerült menet közben, majd útnak indult a Sereg Nagyszalonta irányába.
Ekkorra Güzü, mint a turné felelőse, már szigorú szabályokat vezetett be: csak két óránként álltunk meg nyújtózni, pihenni. Ez ideálisnak bizonyult, nem is háborgott senki, viszont időben meg is érkeztünk a 450-500 kilométeres út végére, Nagyszalontára.
CROSSHOLDER - A Föld árnyékos oldala
(koncert - vendég: Noa Rock - Lovegun, 10/03/05, Crazy Mama)
Nagyszalonta, Strand Klub.
Elsőként a KaFeBAR foglalta el a színpadként szolgáló emelvényt, és őrjítette meg a "helyi" fiatalokat. A helyi szó csak azért került idézőjelbe, mert Erdély szinte minden tájáról érkeztek emberek a bulira... Székelyudvarhelyről, Csíkszeredáról, szinte mindenhonnan.
Főnökék előadása osztatlan sikert aratott, bár a hangosítás korántsem volt olyan, mint Sepsiben, de mindent megtettek, amit megkövetelt a közönség. Közben kiderült, hogy a Crossholder gitárosa, Ujj "Steve" István nemcsak a gitárral, de a keverőpulttal is virtuóz módon bánik, ugyanis ő varázsolt a KaFeBar hangosításán. A műsor végén a közönség 5-6 perces "Vissza! Vissza!" kiabálással próbálta még egy dal eljátszására buzdítani Főnökéket, sajnos sikertelenül.
A Crossholder pár pillanat alatt csurig töltötte a 200 fős táncteret. A keverőpultos teendőket a RockÖzön.com munkatársa, Bukott Angyal vállalta magára. A koncert minden képzeletet felülmúlt. Lord Crossholder megmutatta, hogy nemcsak a kard és a páncél áll jól neki, de a Crossholder koncerteken nélkülözhetetlen kaszkadőr a mikrofon mögött is megállja a helyét. Az emelvény korlátjának szinte nem volt olyan része, ahová Lord Crossholder nem mászott fel, hogy metal-áldásban részesítse a közönséget, akik ezt a szinte már megszokott őrjöngéssel fogadták.

Ezúttal nem volt időkorlát, a Crossholder a teljes repertoárját végigjátszotta, és a színpadi show is tökéletesen sikerült. Amikor véget ért, a közönség nem "visszázott", hanem a legismertebb daluk címét - Harcolj! - kiabálva búcsúzott az együttestől, akik fáradtan bár, de mosolyogva, és majdnem mindenkihez szólva egy jó szót hagyták el a termet.
CROSSHOLDER - Harcolj! (koncert, 10/03/05, Crazy Mama)
A színpadon feltűnt a nagyszalontai The Faded Moon együttes, akik a saját dalaik mellett Metallica és Iron Maiden feldolgozásokat játszottak, és tiszteletük jeléül két Akela dal erejéig a színpadra szólították Főnököt is. A keverőpult mögött ismét Steve mutatta meg tehetségét.
Budapest
Vasárnap reggel kilenckor már itthon is volt a Sereg, fáradtan, törődötten, de élményekkel eltelve, várva a következő lehetőséget, hogy felvonulhassanak a Crossholder mögött
www.crossholder.com
www.myspace.com/crossholderband
|
|
Aktuális szám |
|
- SLASH - Csak a cilinder...
- PARADISE LOST - Cseppet sem tragikus
- OVERKILL - Blitz a csokibizniszben
- PRIMAL ROCK REBELLION - Adrian Smith megvadult
- CRADLE OF FILTH - A Klasszikus! The Principle Of Evil Made Flesh
- EGO PROJECT - Puszta ököllel
- HUNTRESS - A metalos boszorkány
- AURORA - Esszenciális punk rock
- 3 INCHES OF BLOOD - Sokáig éljen!
- KREATOR - Mille és az Antikrisztus
- ORANGE GOBLIN - Sörivó stoner?
- LORD - 40 év a hard rock jegyében
- MESHUGGAH - Kolosszális banda
- LILLIAN AXE - New Orleans dallamrockerei
- MICHAEL ANGELO BATIO - A soknyakú virtuóz
- ADRENALINE MOB - Bemutatkozik a gitáros
- ALEXI LAIHO - Gitárgyilkos a Bodom-tónál
- JEFF LOOMIS - A Nevermore után szólóban
- JÓNÁS TAMÁS - Így kell tekerni
- BORKNAGAR - Epikus progresszivitás
- MOONSPELL - Fernando duplázik
- DESASTER - Teuton kultcsapat
- SIDI - TANKCSAPDA - Kartongitárral kezdte
- SKELETONWITCH - Befeketedett thrash
Rendeld meg a MetalShop-on!
|
|
Hammer TV |
|
A 2011-es 'Az ördög lánya' albumhoz
|
|
|






Hozzászólások