ÉLŐ FÉM - Katatonia és Swallow The Sun a Dürerben!
2010. március 29. - Dürer Kert - Katatonia, Swallow The Sun, Long Distance Calling
A zenéje melankolikus jellege miatt gyakran bánatmetalosnak is titulált svéd Katatonia ismételten megvette – véleményem szerint – a komplett hazai közönséget. Már többször jártak nálunk, de most végre egészséges hangzás keretében sikerült bemutatniuk nótáik erejét. A Katatonia zenéjének „gyászos” mivolta miatt gyakoriak a nyavalygások, és ugyan a vidámság soha nem volt jellemző rájuk, érdemes a svédeket egyszer élőben megtekinteni, hogy teljes képet alkothassunk produkciójukról.
A programot nyitó német Long Distance Callingról eleddig semmit sem hallottam – se tőlük, se a hírükről. Most is csak a két utolsó számot „kaptam el”, és még szerencsés voltam, mert a korábbi kezdés miatt sokan az egész műsort lekésték.
A német csapat zenéjében – amit le tudtam szűrni a két nótából – a finom elszállások, a laptop segítségével előcsalt művi hangok éppúgy megvoltak, mint a zúzások, „gitárszőnyegek”, s néhol egészen beindult a gárda. Jól érezték magukat, ez látszott.
A finn Swallow The Sun viszont, mely csapat a lemezein megbízható doom/death metalt játszik, nem mutatott magáról jó képet. A hangzás csapnivaló volt, a gitárosok csak a helyet foglalták a színpadon, és a hangzás időközbeni javulása is csak annyit jelentett, hogy a basszus és a dob felhangosodott. Aznap este a keverős nem dolgozott meg a fizetéséért. Sajnos maga a csapat sem volt felejthetetlen. A hanghordozón kellemes dolgokat bemutató zenekar élőben egy sápadt produkciót adott elő. Nem tudom, a nótákat ki tudta felismerni, mindenesetre egy 10 éve létező, már négy albumon túl lévő csapattól ez édeskevés volt.
Ami a főzenekart illeti, pár hónappal ezelőtt a hosszú ideje itt zenélő Norrman fivérek távoztak a Katatoniából, azonban a helyükre érkezett – legalábbis a koncertekre – Per „Sodomizer” Eriksson gitáros és Niklas Sandin bőgős tökéletesen látta el feladatát. Az új album Forsaker dalával indító Katatonia énekese, Jonas Renkse haja egyre hosszabb és látszólag testben is egyre jobban „erősödik.”
Először úgy tűnt, a hangja nincs nagy formában, de ahogy jöttek egymás után a nóták, szerencsére egyre jobban belelendült és egész gördülékenyen tolmácsolta életunt dallamait. Vokálokkal Anders Nyström (másik ős-tag) és Sodomizer is folyamatosan segített, amivel ügyesen dúsítottak az énektémákon, de Renkse nagy fekete hajába burkolódzva is elég hitelesen adta elő a Katatonia nótákban rejlő fájdalmat.
Az olyan dalok mint a Saw You Drown (néhány más szerzeménnyel együtt ezen a turnén nálunk játszották először), a Dispossession, a Teargas (az egyik csúcspont), a Ghost Of The Sun, a Complicity, az Omerta, a Rusted, vagy az új album számai – The Longest Year, Onward Into Battle… - egyszerre voltak hangulatosak, szomorkásak, de lendülettel, dinamikával telítettek is (az Omerta kivételével, mert ez inkább szép volt és hangulatos mint dinamikus).
Az intenzíven turnézó Katatonia egy kitűnő koncerttel örvendeztetett meg bennünket, látszott, hogy lendületben vannak. Renkse két dal között a kisegítő zenészeket is bemutatta, mindazonáltal kíváncsi vagyok, kik lesznek az állandó tagok. Az egész zenekar kitett magáért, ami nem lehet kis teljesítmény estéről-estére. Dicséret illeti őket.
Fotók: Wera
KATATONIA program:
2. Liberation
3. My Twin
4. Onward Into Battle
5. Complicity
6. The Longest Year
7. Omerta
8. Teargas
9. Saw You Drown
10. Idle Blood
11. Ghost Of The Sun
12. Evidence
13. Rusted
14. Day And Than The Shade
15. In The White
16. For My Demons
17. Dispossession
18. Leaders
|
|
Aktuális szám |
|
- SLASH - Csak a cilinder...
- PARADISE LOST - Cseppet sem tragikus
- OVERKILL - Blitz a csokibizniszben
- PRIMAL ROCK REBELLION - Adrian Smith megvadult
- CRADLE OF FILTH - A Klasszikus! The Principle Of Evil Made Flesh
- EGO PROJECT - Puszta ököllel
- HUNTRESS - A metalos boszorkány
- AURORA - Esszenciális punk rock
- 3 INCHES OF BLOOD - Sokáig éljen!
- KREATOR - Mille és az Antikrisztus
- ORANGE GOBLIN - Sörivó stoner?
- LORD - 40 év a hard rock jegyében
- MESHUGGAH - Kolosszális banda
- LILLIAN AXE - New Orleans dallamrockerei
- MICHAEL ANGELO BATIO - A soknyakú virtuóz
- ADRENALINE MOB - Bemutatkozik a gitáros
- ALEXI LAIHO - Gitárgyilkos a Bodom-tónál
- JEFF LOOMIS - A Nevermore után szólóban
- JÓNÁS TAMÁS - Így kell tekerni
- BORKNAGAR - Epikus progresszivitás
- MOONSPELL - Fernando duplázik
- DESASTER - Teuton kultcsapat
- SIDI - TANKCSAPDA - Kartongitárral kezdte
- SKELETONWITCH - Befeketedett thrash
Rendeld meg a MetalShop-on!
|
|
Hammer TV |
|
A 2011-es 'Az ördög lánya' albumhoz
|
|
|






Hozzászólások