P. MOBIL - Balhé a "Nagy P" sorozat körül

Április 13-án a Josefinában játszik a Mobil

2010. március 29. (hétfő) 14:46 | utoljára módosítva: 2010. március 31. (szerda) 11:21

A P. Mobil zenekar 2009 folyamán 10 kiadványt is megjelentetett a "Nagy P" sorozat részeként, idén pedig tíz további P. Mobil korong/DVD újrakiadása vagy megjelenése volt várható, és Schuster Lóri egy vadonatúj P. Mobil album elkészítését is kilátásba helyezte. A tavaszra tervezett három CD - Vikidál-évek, Tunyó-évek, Rudán-évek - azonban biztosan nem jelenik meg, noha ezek teljesen készen vannak. Sőt, azokat a már kereskedelemben lévő P. Mobil anyagokat, amelyeken Kékesi, Rudán, Vikidál és Zeffer szerepel, kivonják a forgalomból. Az ok nyilvánvaló: a régi tagokkal folytatott csatározás.
A friss felállású P. Mobil első koncertje február 13-án zajlott le a Josefina pubban. A Mobil honlapján (www.pmobil.hu) - amolyan húsvéti ajándék gyanánt - végül nem ez, hanem a március 13-i, szintén josefinás koncert teljes felvétele lesz letölthető az ünnepek alatt, április 2-án délutántól egészen április 6-án reggelig. A Josefinában április 13-án megrendezésre kerülő Mobil buli után jó sokáig nem játszanak majd Pesten Lóriék, érdemes tehát elcsípni őket a Josefinás sorozat zárókoncertjén.

Amennyiben érdekel a "Nagy P." sorozat körüli problémákról szóló kiadói nyilatkozat, valamint Schuster Lóri állásfoglalása, kattints!




"Tisztelt Schuster Lóránt! Kedves P. Mobil-rajongók!
Ezúton tájékoztatunk mindenkit kiadónk döntéséről, amelynek értelmében, a jövőben nem kívánunk foglalkozni a P. Mobil-életmű gondozásával.

Nehéz és nem egyszerű volt ez a döntés. Sajnos a kialakult helyzetben ez maradt az egyetlen lehetőség. Már a Kiadó és a P. Mobil első közös kiadványánál, a Rockinform Special - P. Mobil különszámnál is érezhető volt a feszültség a régebbi és a jelenlegi tagok között.

A művészek közötti - és időnként felénk is megnyilvánuló - személyeskedés, a kibékíthetetlennek tűnő ellentétek, a tárgyalási- és kommunikációs képtelenség egyes emberek részéről egyre jobban nehezítette munkánkat.

Azt a munkát, amely - ha végére értünk volna - páratlan gyűjteménnyel ajándékozta volna meg a rockszerető közönséget. Egy teljes, negyven esztendőt átölelő P.Mobil életművel.

Ezúton is szeretnénk hangot adni csalódottságunknak, negyven év keserűségét, emberi- és szakmai konfliktusait elsimítani, elrendezni nem a mi dolgunk. Mi igyekeztünk mindent megtenni annak érdekében, hogy elhárítsuk az akadályokat a P.Mobil-kiadványok megjelentetése elől.

Őszintén sajnáljuk, hogy a magyar rocktörténelem egyik legfontosabb életművének teljes kiadását magánjellegű konfliktusok miatt voltunk kénytelenek leállítani, ezáltal a rajongók és a magyar rockélet elkötelezett hívei válnak egy élménnyel szegényebbé."

Üdvözlettel:
 
Artmedia International



A P. Mobil közleménye

"Kékesi, Rudán, Vikidál, Zeffer. Utoljára írom le ezeket a neveket. Bebizonyították, hogy igaz a következő állítás az általuk létrehozott zenekarról: „Megalakult a leghitelesebb, és egyben a legaljasabb P.Mobil Tribute Band.” (Rédl Norbert.) Arról már beszámoltam, hogyan próbálták meg a névhasználattal, logóval, betűtípussal, plakátokkal, nyilatkozatokkal megtéveszteni a közönséget, a médiát és a szervezőket is. Egészen addig sikerült, míg vissza nem vonták a Rockinform Special-nak adott, általuk jóváhagyott nyilatkozataikat.

Kiderült, hogy mennyire nem Mobil és mennyire nem Mánia a zenekaruk. Majd jöttek a kiadványok. Nekik nem volt elég a hivatalosan járó jogdíj, ill. az előadói jogdíj. Megkeresték a Kiadót, és újabb követeléseket támasztottak. Nem untatok a részletekkel senkit, de a Kiadó még arra is hajlandó volt, hogy mind a négyüknél, egy összegben megváltja a már megjelent, és megjelenésre váró „Nagy P.” sorozat anyagainak összes jogát.

Vajon ki volt az, aki kiszállt a közös megállapodásból, és otthagyva a másik hármat, felajánlva a külön megállapodás lehetőségét a Kiadónak? Igen, V. Gyula volt az. Megkapta a megjelenésre váró anyagot (ami a megállapodás részét képezte a már megjelentekkel együtt), jóváhagyta, és felvette a pénzt. Majd korábban nem jelzett követelések teljesítéséhez kötötte a vele készült felvételek kiadását. Azt akarta, hogy változtassuk meg UTÓLAG! bizonyos számok szerzőségét.

Kérése azonban teljesíthetetlen. Erre csak a szerzők közös, írásbeli nyilatkozatával, vagy jogerős bírósági döntést követően van lehetőség. (A megjelölt számok zeneszerzői: Bencsik Sándor és Cserháti István halottak.) Két kérdés merül fel. Miért most akarja megváltoztatni az évtizedek óta már tucatnyi kiadványon szerepelt felvételek szerzőségét? Miért nem tette (tehette) meg, amikor a P.Mobil után a P.Boxban együtt játszott a két szerzővel?
 
Egyetlen demó felvétel esetében van lehetőség módosításra. Ez a „Bíborlepke”, melynek szerzői Kékesi László és Földes László. Ők még nyilatkozhatnak. Miután a kiadó megkapta az Artisjus-tól a hivatalos listát, melyben ugyanazok a szerzők, mint az általam leadottban, akkor azt találta ki, hogy tegyünk a CD tokokba egy általa írt lábjegyzetet, amelyben „megmagyarázza” a dolgokat. Ez is elfogadhatatlan. Ugyanannyira, mintha én kértem volna, hogy tegyünk be a tokba egy rólam szóló jelentést „Dalos” ügynöktől.

A Kiadó mindent megtett a „Nagy P.” sorozat érdekében, de elege lett „ezekből”. Köszönöm a kiadó vezetőjének, és munkatársainak az eddigi kitűnő munkát. A kialakult helyzet megoldását nem bízom a Jóistenre. Mobilos véleménnyel kezdtem, azzal is fejezem be. „Nincs egyetlen olyan hamis, mocskos, veszett akkord sem, amely azokat a dolgokat kommentálná, amelyeket a P. Mobil egykori tagjai a közönség, a P. Mobil és saját maguk ellen elkövetnek" (Frank Jozé)
 
Schuster Lóránt/P.Mobil

Hozzászólások

[000806]
war
Jól van ez így. A zsidók lassan eladják/megveszik Magyarországot, ami nem sikerült a vasfüggönynek, az most szépen, ebben a demokráciában szépen valóra válik. Szégyen és gyalázat, meg disznóság... pfujj, undorító.
[000775]
wiktor
Ha már a rendszer nem zúzatja be a Mobil lemezeket, megcsináljuk maguknak. Szép...
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
GUILTHEE - Szabadon letölthető a veszprémi csapat harmadik lemeze
2012. május 17. (csütörtök) 12:51

Megjelent és szabadon letölthető a veszprémi Guilthee harmadik albuma, a Szemantikai háromszögek. Az anyag egyik újdonsága, hogy a demókkal és a korábbi lemezekkel szemben a progos, elvont zenét játszó csapat új albuma már teljes egészében magyar nyelvű. "A harmadik nagylemezünk egyelőre nem jelenik meg fizikai formában. Jelen állás szerint ezt csak úgy tudnánk elérni, ha egy kiadó érdeklődést mutatna a munkásságunk iránt, vagy rendelkezésünkre állna egy nagyobb pénzösszeg, amit saját belátásunk szerint használhatnánk fel. Amíg ez a helyzet nem változik, minden érdeklődőnek, rajongónak, kritikusnak be kell érnie a közzétett .mp3 formátummal, valamint a csatolt kiegészítőkkel (borító, szövegek, press kit, stb...)." A tizenkét dalt tartalmazó anyag letölthető innen. www.facebook.com/guilthee GUILTHEE - Vérszívók (a 2012-es szemantikai háromszög albumról)  

THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Björn a Soilworkből klasszikus rockot énekel
THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Björn a Soilworkből klasszikus rockot énekel

Tavaly nyáron még nem volt szerződése a Soilwork énekes Björn Strid és az Arch Enemy basszer Sharlee D'Angelo (ld. Spiritual Beggars) klasszikus rock csapatának, már azonban változott a...

THE AGONIST - Skizofrén jelleg, Pantera, Radiohead hatások
THE AGONIST - Skizofrén jelleg, Pantera, Radiohead hatások

A melodikus death metalt némi metalcore ízzel vegyítő kanadai The Agonist harmadik albuma Prisoners címmel jelenik meg június 4-én. A csapat egyik különlegességét az énekesnő Alissa...

MEZARKABUL - 10 év után új klip a török metal mesterektől
MEZARKABUL - 10 év után új klip a török metal mesterektől

A törökországi heavy metal mozgalom egyik úttörő bandája az 1986-ban alakult és epikus, melodikus metalt játszó Pentagram, akik az amerikai doom csapat miatt a nemzetközi színtéren a...

3 INCHES OF BLOOD - Szöveges videóval emlékeznek Dio-ra
3 INCHES OF BLOOD - Szöveges videóval emlékeznek Dio-ra

A két éve elhunyt legendás énekes, Ronnie James Dio emlékére egy új szöveges videóval jelentkezett a 3 Inches Of Blood. Az orgonával kísért Dio-dicsőítő Look Out nóta a...

MARDUK - Minszkben nem szeretik a sátánistákat
MARDUK - Minszkben nem szeretik a sátánistákat

A május 25-én egy Serpent Sermon című új albummal jelentkező Marduk a jövő héten Fehéroroszország fővárosában, Minszkben lépett volna fel, de a svéd black metal banda koncertjét...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld MySpace oldal HammerWorld RSS