ZENÉSZEK A HEIM PÁL KÓRHÁZÉRT! - Segíts te is!
Március 19-én Te is segíthetsz a Petőfi Csarnokban!
Jótékonysági koncert lesz március 19-én a Petőfi Csarnokban. A Zenészek a Heim Pál kórházért elnevezésű esten 18 órától kifulladásig játszanak a zenekarok, mégpedig egy nemes ügy érdekében:
„2010. február 28-án éjjel a Heim Pál Gyermekkórház műszaki-technikai épületében betörés történt, melynek során az osztályról műszaki-technikai és informatikai eszközöket loptak el - számolt be a szomorú eseményről Prof. Dr. Harmat György főigazgató főorvos. - Az anyagi kár igen jelentős. Mivel minden irodát feltörtek, az ellopott értékeken felül az épületben keletkezett kár is igen jelentős, feltehetően több millió forint nagyságrendű. A kórház dolgozói mélységesen elítélik azokat a személyeket, akik egy amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő gyermekkórháznak jelentős kárt okoznak és ezzel a beteg gyermekek ellátását veszélyeztetik."
A PeCsában dolgozó Szilver Tibor a barátjával, Bertszán Andrással fejtette meg, hogyan is tudnának segíteni a nehéz helyzetbe került intézménynek. Önzetlen tevékenységüknek köszönhetően jön létre ez a rendezvény. A március 19-i jótékonysági bulira 800 forint a belépő, de a bejárat mellett egy urnát is elhelyeznek, amelybe tetszés szerinti összeget lehet bedobni a kórház javára.
"Nem akartuk, hogy az esetleges magas jegyár visszatartsa azokat, akik tenni szeretnének az ügyért - mondta Szilver Tibor. - Természetesen örömmel vesszük, ha az urna is megtelik. Igyekeztünk a rendelkezésre álló rövid idő alatt egy színes programot összeállítani, a rock és metal műfaj színes palettáját felvonultatva. Ezúton is köszönjük a segítséget a zenészeknek, a zenekaroknak, a Petőfi Csarnok vezetőségének, és mindenkinek, aki azonnal igent mondott a kérésünkre. Természetesen az est teljes bevételét a kórház kapja, ahol nagyon örültek ennek a lehetőségnek.Akit szintén megbotránkoztatott ez az aljas történet, és segíteni szeretne, azt szívesen várjuk március 19-én!"
|
|
Aktuális szám |
|
- SLASH - Csak a cilinder...
- PARADISE LOST - Cseppet sem tragikus
- OVERKILL - Blitz a csokibizniszben
- PRIMAL ROCK REBELLION - Adrian Smith megvadult
- CRADLE OF FILTH - A Klasszikus! The Principle Of Evil Made Flesh
- EGO PROJECT - Puszta ököllel
- HUNTRESS - A metalos boszorkány
- AURORA - Esszenciális punk rock
- 3 INCHES OF BLOOD - Sokáig éljen!
- KREATOR - Mille és az Antikrisztus
- ORANGE GOBLIN - Sörivó stoner?
- LORD - 40 év a hard rock jegyében
- MESHUGGAH - Kolosszális banda
- LILLIAN AXE - New Orleans dallamrockerei
- MICHAEL ANGELO BATIO - A soknyakú virtuóz
- ADRENALINE MOB - Bemutatkozik a gitáros
- ALEXI LAIHO - Gitárgyilkos a Bodom-tónál
- JEFF LOOMIS - A Nevermore után szólóban
- JÓNÁS TAMÁS - Így kell tekerni
- BORKNAGAR - Epikus progresszivitás
- MOONSPELL - Fernando duplázik
- DESASTER - Teuton kultcsapat
- SIDI - TANKCSAPDA - Kartongitárral kezdte
- SKELETONWITCH - Befeketedett thrash
Rendeld meg a MetalShop-on!
|
|
Hammer TV |
|
A 2011-es 'Az ördög lánya' albumhoz
|
|
|






Hozzászólások