TANKCSAPDA - Beszámoló Londonból, fotókkal!

A helyi magyarokból álló Sold 4 Evil volt a nyitóbanda

2010. március 11. (csütörtök) 07:07 | utoljára módosítva: 2010. március 13. (szombat) 13:22

 

Majd' egy év után a Tankcsapda újra Londonban koncertezett! A helyszín és a szervezés is megegyezett a tavalyival; a kint élő magyarokat tömörítő TunArts csapata hozta tető alá ezt a fergeteges estét is a Camden Town-beli Dingwalls klubban.
Azt már a tavalyi buli sikere alapján sejteni lehetett, hogy a jegyek iránt idén még fokozottabb érdeklődésre lehet számítani. Borítékolni mertük volna, hogy a bejáratnál kikerül a "sold out" felirat, de mindez már két héttel korábban bekövetkezett!
A helyszín, a Camden Town negyed igazából egy hatalmas bolhapiachoz hasonlítható, tele extrém cuccokat árusító üzletekkel, az utcán meg punkokkal, darkokkal, csövesekkel, drogárusokkal... Rengeteg a turista is, no meg az odakint a boldogulását kereső mindenféle nációjú figurával.
Zenés klubokból is akad itt jó pár, és ezek közül talán a Dingwalls gyökerei nyúlnak legmesszebb a régmúltba. A klub legendája szerint még a Maiden is játszott itt az ősidőkben, de ez inkább csak legenda. Az viszont tény, hogy a Motörhead nyomult itt 1978-ban, akkori bulijukat egy bootleg anyag is megörökítette. Mostanság is fellépnek itt jónevű csapatok, Cynic, Candlemass például. Maga a Dingwalls kívülről semmi extrát nem kínál, egy „raktárszerű” méretes épület, odabent pedig bárpultok vannak felül, alul meg egy közel 600 férőhelyes koncertterem.

 




A Tankcsapda buli hírverése rendesen megtette hatását: este hattól már a klub környéki kocsmák szinte mindegyikében hemzsegtek a magyarok. Mindenki arra várt, hogy minél előbb bejusson a helyszínre. A kaput kevéssel 19.30 után nyitották meg, de előbb a hazai viszonylatban komolyabbnak számító ellenőrzés jött, majd jó pár perces ruhatári várakozás. A beléptetést nagyban segítették a helyi szervezők, barátságosan köszöntve a leginkább magyarok alkotta közönséget. De meglepő módon sokan elcipelték a bulira a már kint szerzett, magyarul egyáltalán nem beszélő barátaikat is.

Csakúgy, mint egy éve, nyitóbandaként a Londonban élő magyarokból verbuválódott Sold 4 Evil melegítette be a klubot. A zenekar erős hardcore gyökerekkel rendelkezik, de dalaikba - talán az időközben bevett billentyűsnek köszönhetően - már némi ipari íz is vegyült. Színpadi kiállásuk nagyon meggyőző, mindenki él és mozog a deszkákon, hatalmas elánnal csaptak a húrok közé. Emlékeim szerint egy éve még nem küzdött ennyire aktívan a banda, látszik az eltelt időszakban felszedett tapasztalat. Az is sokat dob a látványon, hogy amikor nincs dolga a finoman szólva „Dino Cazares-i” méretű billentyűsnek, azonnal felszántja a színpadot!
 
Ami talán hibaként felróható náluk, az a dalok kiforratlan szerkezete. Sajnos még nem érzek igazán nagy potenciált a szerzeményekben, a nagy zúzda-masszából nekem még hiányoznak az igazán megjegyezhető tételek. A műsor vége felé viszont elővették Hobótól (József Attilától, Superbuttól...) A hetediket, ami kétségtelenül az aznapi repertoáruk legjobbja volt. Itt érződött először igazán, hogy a legendás számból kihozták a maximumot, persze a közönség nagy-nagy megelégedésére. Összességében jó az irány, természetesen van hová fejlődni, de ezen az estén bemelegítés gyanánt abszolút jól működtek!

Ezután már csak percek kérdése volt a Tankok érkezése. A terem csurig megtelt a "jóféle hazaira" éhes rajongókkal, akiknek ezúttal házhoz jött a legnépszerűbb magyar rockbanda. Fél tíz előtt pár perccel, intro nélkül, a Minden jót album nyitódalával robbantak be Fejes Tomiék. A Csapda vagyunk megtette hatását: az addig békésen várakozó tömeg őrült módjára megvadult! Ha nincs a színpad előtti kordon, biztosan elsöprik az egész zenekart... Sok koncerten láttam már a triót, de ennyire testközelből még soha. A klub szerény méreteiből fakadóan a tömeg együtt élt velük, az első sorok alig karnyújtásnyira lehettek Lukácstól vagy Cseresznyétől.

A tavaly húsz éves jubileumát ünneplő bandáról sok dolgot el lehetne mondani, de ezen az estén egyet nem: hogy unottak és fáradtak lettek volna. Bizonyára jót tett nekik a pár hónap szünet és most újult erővel indulnak be. Tény, hogy hatalmas lendület és energia sütött belőlük, és ez ki is tartott a bál végéig.. Rock a nevem, Fiúk ölébe…, Aki nem vak - ez volt az első londoni blokk. A számok közti szünetekben jól látszott rajtuk a meghatottság, és az is, hogy lehet itt 60 fok a klubban, akkor sem veszik félvállról a rock’n’rollra éhes londoni magyarokat!

A Johnny után a Jönnek a férgekhez érve már tudtuk, hogy ez az este felejthetetlen lesz, pedig a negyedénél sem jártunk még a műsoridőnek. Meglepetés volt viszont a Bárány, nekem főként, mert amolyan Best of programot vártam, ez a dal meg csöppet sem tartozik a slágerszámaik közé. A Köszönet doktorral még egyszer visszatértünk az új albumhoz, majd egy nagyobb ugrás a múltba: Úgy szeress és Mitől legyen, majd jött a Lopott könyvek. A Tankcsapda számomra nem a meglepetések zenekara, ám ezúttal rámcáfoltak: súlyosságból itt nem volt hiány.

A közönség persze rendkívül jól vette a lapot, bár azért így a koncert közepénél már látszott, hogy jöhetne valami lazulósabb, bulisabb tétel is, főként a gyengébb nem számára! A koncert vége felé járva aztán be is indult a laza „táncos” élvezet! Sorban jöttek a jól ismert dalok: Azt mondom állj, A rock'n'roll rugója, Kicsikét, Tudok egy munkát, végezetül meg a Törölközők teniszütőkkel zúzdája...

A zenekar levonult, hoppá! Eljött az utolsó felvonás, a ráadás. Vajon mit hoztak még otthonról a Tankok? A válasz öt szám képében érkezett, rögtön kezdésnek az Ez az a ház. Gondolom, ebből már lehet sejteni, hogy az igazi katarzis a végére maradt: Üdvözöl a pokol, Legjobb méreg és Mennyország tourist! Nincs mit ragozni, ezen az estén tényleg megkaptunk mindent! Nagyszerű és örökbecsű, vagy pogózós és súlyosabb dalokat, továbbá mindazon érzést, amit csak ez az egy zenekar képes átadni nekünk, lelkes külhoni közönségnek.

A fényekre és a hangzásra egyáltalán nem volt panasz, és, hogy még kerekebb legyen az este, a buli a stílszerű Vigyetek haza dallal ért véget, szűnni nem akaró tapsvihar és szeretettel teli gratulációk közepette. A koncertről elégedett mosollyal az arcomon távoztam, vagy hatszáz hasonlóan lelkes emberrel egyetemben. 

Ilyen az; amikor London közepén együtt összehozunk egy igazi jó hangulatú Magyarországot!
 

 
„chris the driver”

Fotók: Bakó Csabi




 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
CLAPS FOR CAROLINE - Az új klip: Cruel Memories
2012. május 21. (hétfő) 06:54

Stories címmel hamarosan megjelenik a metalcore-t elektronikával keverő törökszentmiklósi Claps For Caroline új albuma, amelyhez elkészült az első videóklip. CLAPS FOR CAROLINE - Cruel Memories (a 2012-es Stories albumhoz) CLAPS FOR CAROLINE - Edge Of The Abyss (dal a Stories lemezről)  

SABATON - Hallgasd meg a Status Quo feldolgozásukat!
SABATON - Hallgasd meg a Status Quo feldolgozásukat!

Az idei FEZEN fesztiválon fellépő Sabaton május 25-én megjelenő Rex Carolus albumának bónusztétele egy különleges Status Quo feldolgozás, az In The Army Now, amit máris...

BEHEMOTH - A szívem, a lelkem és a bőröm egy darabját tépem ki...
BEHEMOTH - A szívem, a lelkem és a bőröm egy darabját tépem ki...

A június 3-án a budapesti Club 202-ben fellépő lengyel Behemoth frontembere, Nergal az RSU Radio-nak adott interjújában arról beszélt, hogy új Behemoth lemez csak 2013-ra várható....

NIGHTWISH - Budapesti videóinterjú Tuomas-szal
NIGHTWISH - Budapesti videóinterjú Tuomas-szal

A Nightwish hivatalos magyar oldala, a www.nightwish.hu még a budapesti koncert alkalmával készített egy majdnem 20 perces interjút a csapat főnökével, Tuomas-szal, amelynek...

Friss videók: TREMONTI, HARDLINE, ALCEST, THE CULT, KOBRA AND THE LOTUS, VAN CANTO
Friss videók: TREMONTI, HARDLINE, ALCEST, THE CULT, KOBRA AND THE LOTUS, VAN CANTO

A friss klipeket, videókat, új dalokat, érdekességeket felvonultató sorozatunk újabb hatos adagja: TREMONTI - You Waste Your Time (szólóban az Alter Bridge/Creed gitáros)...

GAAHL - Az ex-Gorgoroth énekes filmjének előzetese
GAAHL - Az ex-Gorgoroth énekes filmjének előzetese

Megérkezett az előzetese annak a Flukt (Menekülés) címmel szeptemberben bemutatásra kerülő norvég akciófilmnek, amelynek egyik szereplője az egykori Gorgoroth, ma God Seed frontember...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld MySpace oldal HammerWorld RSS