TARJA MISKOLCON - Részletek a várható programról!

Az énekesnő jelenleg Los Angelesben készíti új szólóalbumát

2010. március 10. (szerda) 10:36
A Bartók + Európa Miskolci Nemzetközi Operafesztivál keretében június 12-én megrendezésre kerülő Opera-Rock Show idei sztárja az egykori Nightwish-pacsirta Tarja Turunen lesz, aki egy Classic and Divine elnevezésű programmal érkezik hozzánk. A szervezők nemrég kapták meg a csodaszoprán koncertjének tervezett programját, sőt már az első szimfonikus kották is megérkeztek.
"Természetesen a koncerten felcsendülő dalok listája egyelőre titkos, ám nem bírjuk megállni, hogy néhány apró infót ne osszunk meg a rajongókkal! Tarja egy igazán emlékezetes zenei programmal lép majd a miskolci Jégcsarnok színpadára. Az általa kiválasztott dalok felölelik az eddigi pályafutását, és a listából kitűnik, hogy ezzel a műsorral valóban a rajongók kedvében akar járni. És ez nem csak a saját dalaira érvényes, ugyanis lesznek rock-feldolgozások is, amelyek - és ezt bátran kijelenthetjük – óriási meglepetést okoznak majd a közönségnek. A klasszikus zenei művekben pedig Tarja bemutathatja másik oldalát is, és tudjuk jól, hogy számára a gyönyörű, ámbár cseppet sem könnyű áriák eléneklése sem okoz gondot. Ismerve az énekesnő kijelölt programját, úgy gondoljuk, hogy aki otthon marad június 12-én, az utóbb ezt nagyon fogja bánni!"
Kedvezményes árú belépőjegyeket még 3 hétig, azaz április 1-ig lehet beszerezni a Ticket Express honlapján, illetve az Eventim hálózatában. Érdemes sietni, mert a szervezők szerint reális a lehetősége annak, hogy a show teltházas lesz már a koncert napja előtt. A koncert honlapján már olvasható egy Tarjával a napokban készült exkluzív interjú: www.operarockshow.hu

Ha pedig érdekel, hogy áll most Tarja készülő második szólóalbuma, akkor kattints!



Tarja jelenleg Los Angelesben dolgozik második szólóalbumán, amely idén jelenik meg What Lies Beneath címmel.

"Pár napja érkeztem LA-be. Csodás tavasz van itt, a nap is szépen süt. Az utóbbi hetek elég kemények voltak a komor Finnországban, úgyhogy már igazán kezdett hiányozni a napfény és a tenger. Itt meg maximum a hóeltakarítás hiányozhat...

De azért ez nem nyaralás. Ezúttal is a Remote Control stúdióban dolgozom Jimmel, Slammel és Barttal. A nagyzenekari hangszerelések befejezésénél tartunk, és lassan nekilátunk a keverés részleteinek, amiben Slamm áll rendelkezésünkre. Ő lesz az, aki a nagyzenekari részek keverését végzi, míg a rockos, súlyos tételek keverését már szakemberek fogják elkészíteni. De kminderről majd később számolok be. A napokban remélhetőleg Mel Wessonnal is találkozni fogok, aki az első lemezem ambient zenei dolgain melózott.

Maga az album elkészítése egyébként zökkenőmentesen és tempósan halad. Az utóbbi hónapban pedig arra jöttem rá, hogy a dalszerzés közben még nem annyira erősnek érzett tételek is kimondottan jók, főleg így, már rögzített állapotban. Lesz majd gondom a lemezre végül felkerülő dalok összeállításánál. De azért úgy gondolom, hogy ez egy igazán elviselhető probléma... Az énektémák rögzítése pedig nem sokkal a Los Angeles-i kiruccanásom után folytatódni fog."

Hozzászólások

[000809]
Lilith22
Nem tud valaki valamit ama nyereményjátékról, melyet meghírdettek e koncerttel kapcsolatban?? Azt tudom, hogy meg lehet nyerni Tarja új CD-jét, csak nem tudom a kérdést.

Ha valaki okosabb, mint én, kérném szépen informáljon vagy itt vagy a lilith.turunen666@gmail.com - címen

Előre is köszönöm, ha valaki ír!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
CLAPS FOR CAROLINE - Az új klip: Cruel Memories
2012. május 21. (hétfő) 06:54

Stories címmel hamarosan megjelenik a metalcore-t elektronikával keverő törökszentmiklósi Claps For Caroline új albuma, amelyhez elkészült az első videóklip. CLAPS FOR CAROLINE - Cruel Memories (a 2012-es Stories albumhoz) CLAPS FOR CAROLINE - Edge Of The Abyss (dal a Stories lemezről)  

SABATON - Hallgasd meg a Status Quo feldolgozásukat!
SABATON - Hallgasd meg a Status Quo feldolgozásukat!

Az idei FEZEN fesztiválon fellépő Sabaton május 25-én megjelenő Rex Carolus albumának bónusztétele egy különleges Status Quo feldolgozás, az In The Army Now, amit máris...

BEHEMOTH - A szívem, a lelkem és a bőröm egy darabját tépem ki...
BEHEMOTH - A szívem, a lelkem és a bőröm egy darabját tépem ki...

A június 3-án a budapesti Club 202-ben fellépő lengyel Behemoth frontembere, Nergal az RSU Radio-nak adott interjújában arról beszélt, hogy új Behemoth lemez csak 2013-ra várható....

NIGHTWISH - Budapesti videóinterjú Tuomas-szal
NIGHTWISH - Budapesti videóinterjú Tuomas-szal

A Nightwish hivatalos magyar oldala, a www.nightwish.hu még a budapesti koncert alkalmával készített egy majdnem 20 perces interjút a csapat főnökével, Tuomas-szal, amelynek...

Friss videók: TREMONTI, HARDLINE, ALCEST, THE CULT, KOBRA AND THE LOTUS, VAN CANTO
Friss videók: TREMONTI, HARDLINE, ALCEST, THE CULT, KOBRA AND THE LOTUS, VAN CANTO

A friss klipeket, videókat, új dalokat, érdekességeket felvonultató sorozatunk újabb hatos adagja: TREMONTI - You Waste Your Time (szólóban az Alter Bridge/Creed gitáros)...

GAAHL - Az ex-Gorgoroth énekes filmjének előzetese
GAAHL - Az ex-Gorgoroth énekes filmjének előzetese

Megérkezett az előzetese annak a Flukt (Menekülés) címmel szeptemberben bemutatásra kerülő norvég akciófilmnek, amelynek egyik szereplője az egykori Gorgoroth, ma God Seed frontember...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld MySpace oldal HammerWorld RSS