TANKCSAPDA - Március végére elkészül a Mindentől távol klip!

Fotók a forgatásról

2010. március 6. (szombat) 12:05 | utoljára módosítva: 2010. március 6. (szombat) 12:10

Ugyan a tavaly októberben megjelent Tankcsapda album, a Minden jót két dalához is létezik videóklip (Köszönet doktor, Mire vagy kíváncsi), de azokat még jóval az album kiadása előtt készítették a holnap Londonban játszó Lukács Laciék. A Mire vagy kíváncsi dalt a Valami Amerika 2 filmben lehetett először hallani, és maga a klip is a filmhez igazodott, a Köszönet doktor pedig a videójával együtt ingyenes újságmellékletként jutott el sok tízezer emberhez. Jó hír viszont, hogy várhatóan március végén kihozza vadiúj klipjét a Tankcsapda. A Pixel Film stábjával már leforgatott, jelenleg utómunkálatok alatt álló kisfilm a Mindentől távol című dalhoz készül. A nótáról exkluzív albumelőzetes írásunkban ezt lehetett olvasni:
"Kétlábdobos metal vadulás az alap, ahonnan elindul ez a szám, eleinte tipikusnak is mondható rocklázadós szövegekkel („nem leszek szolga, nem leszek báb”), de ez itt a Tankcsapda, úgyhogy jön is a csavar egy pattogósra vett, de szinte popos refrén képében (gondolj a My Chemical Romance vagy a Fall Out Boy nótáira), aminek musical-es jellegét később jópofa hangszerelési ötletekkel is kidomborítja a trió. A nóta vége persze ismét egy metal öntöde."
Kattints, ha kíváncsi vagy, mit mondott a klip kapcsán a rendező Tokay Péter és a Tankcsapda frontember Lukács Laci.
 


 
„Nem először volt alkalmunk a debreceni Pixel Film csapatával együtt dolgozni, hiszen jó néhány koncertfelvételt készítettek már nekünk - beszélt a stábról Lukács Laci. - De a Köszönet Doktorhoz is ők készítették a klipet. Ez tehát már a második közös zenés kisfilmünk! Nagyon jó hangulatban telt a forgatás, és látva az egyéb helyszíneken készült fotókat és felvételeket, egy igazán hangulatos képanyagra számítunk! A Mindentől távol című dalnak egyébként - a Tankcsapdától kicsit talán szokatlan hangszerelési megoldásokon túl - az is az érdekessége, hogy a dal eredeti címét és néhány sorát is megváltoztattuk. Ennek nagyon prózai és szomorú oka van: a dal, és annak szövege is nem sokkal a veszprémi kézilabdacsapat játékosa ellen elkövetett gyilkosság előtt nyerte el végleges formáját.


 

Mivel a tragédia helyszínének neve - Patrióta lokál - megegyezett a dalban eredetileg szereplő 'fantázia-kocsma' nevével, egyszerűen mi magunk is képtelenek voltunk elvonatkoztatni ettől a szóösszetételtől és annak negatív tartalmától. Ez még annak tudatában is nyomasztó volt, hogy a dal szövegének egyébként semmi köze  a tragikus eseményhez… Akkoriban még az a lehetőség is felmerült, hogy ez a szám lemarad a készülő lemezről, de mivel mindhárman nagyon megszerettük ezt a zenei témát, nagyon sajnáltuk volna, ha végül nem kerül rá az albumra. Ezután néhány hét gondolkozás és „szövegfaragás” következett, és így a dal részben megújult szövegével és új címével már megbarátkoztunk. Most pedig, az azóta aranylemezzé vált album egyik közös kedvencéből klip is készült!”


 

Tokay Péter rendező pedig a következőket mondta a dalhoz fűződő kapcsolatáról és a klip sajátos témájáról:

„A szám első meghallgatása után úgy éreztem, hogy marha könnyű dolgunk lesz, mivel egy emészthető dalról van szó. Majd amikor másodjára, aztán harmadjára is meghallgattam a nótát, rájöttem, hogy mégsem fenékig tejfel az élet... Olyan érzésem támadt a többszöri hallgatás és a sorozatos agyalás során, mintha ez nem is egy szám lenne... Így abból indultam ki, hogy ne egy egyhelyszínes, egy image-re épített klip szülessen a számhoz, hanem valami érdekes, esetleg rendhagyó videó, amilyen még nem volt a Tankcsapdának.


 
A klip alapsztorija a szesztilalom alatt játszódik. Ez már csak azért is érdekes, mert nem lehet azt mondani, hogy minden második magyar klip stílusát, képi világát, kellék- és ruhahalmazát a '30-as évekhez igazították volna. Nagyon jó volt egy olyan videón dolgozni, ami majdhogynem teljesen elrugaszkodik az eddig jól bevált sémáktól, és a régmúltba röpíti vissza a nézőt. De ugyanez történt a forgatás során a stábbal, a zenekarral, illetve a szereplőkkel is.

Nem szeretnék sok mindent elmesélni az alapsztoriról, annyit viszont elárulhatok, hogy korhű autók, kellékek, ruhák lesznek a klipben, és sztoriszál is akad jócskán. A két főszereplőnket pedig profi táncosként kértük fel a feladatra, mivel az alapkoncepcióba erősen beletartozik a tánc is, egészen pontosan a tangó. A zenekari playback felvételek is rendhagyó körülmények között készültek, mivel nemcsak a Tankcsapdát pakoltuk korhű kellékek közé, hanem a szereplőink egy része is folyamatosan látható a zenekaros jelenetekben. Ez szerintem érdekes képi világot kölcsönöz ezeknek a jeleneteknek."

Mindössze egy nap alatt forgattunk, bár az irgalmatlanul hosszú nap volt. A stábom több mint 20 főből állt, és nagyon sok fényt használtunk. RED kamerával forogtunk mozi-felbontásban, minőségben, és lassításokban sem szenvedtünk hiányt. Három helyszínünk volt: egy budapesti bár, a Cotton Klub, aztán egy csepeli gyárépület, ami a sztori velejének adott otthont, illetve a zenekaros felvételeknek, továbbá születtek utcajelenetek is."
 
A klip tehát már a vágóasztalon fekszik, a Tankcsapda pedig hamarosan tavaszi turnéjára indul. A turnékezdést nyugodtan lehet rendhagyónak nevezni, hiszen a holnapi londoni bemelegítő koncert után a következő buli a Mystery Gang és a Quimby társaságában lesz Nyíregyházán, április 2-án.

A további dátumokat, infókat megtalálod az alapos ráncfelvarráson átesett zenekari honlapon: www.tankcsapda.com

Fotók: Derencsényi, Tokay Réka

Hozzászólások

[000666]
PalIstvan
Sziasztok!Én ott voltam a forgatáson! Nagyon jó klipp lesz, hangulatos és rettenet illik majd magához a nótához!

http://image2.myvip.com/users/0074/00746837/7895359/4044ba1d35c1d6576c205f120fd6b14378723098.jpg

egy kép a srácokkal közösben!
[000657]
jrpi
várjuk a végeredményt!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
CLAPS FOR CAROLINE - Az új klip: Cruel Memories
2012. május 21. (hétfő) 06:54

Stories címmel hamarosan megjelenik a metalcore-t elektronikával keverő törökszentmiklósi Claps For Caroline új albuma, amelyhez elkészült az első videóklip. CLAPS FOR CAROLINE - Cruel Memories (a 2012-es Stories albumhoz) CLAPS FOR CAROLINE - Edge Of The Abyss (dal a Stories lemezről)  

SABATON - Hallgasd meg a Status Quo feldolgozásukat!
SABATON - Hallgasd meg a Status Quo feldolgozásukat!

Az idei FEZEN fesztiválon fellépő Sabaton május 25-én megjelenő Rex Carolus albumának bónusztétele egy különleges Status Quo feldolgozás, az In The Army Now, amit máris...

BEHEMOTH - A szívem, a lelkem és a bőröm egy darabját tépem ki...
BEHEMOTH - A szívem, a lelkem és a bőröm egy darabját tépem ki...

A június 3-án a budapesti Club 202-ben fellépő lengyel Behemoth frontembere, Nergal az RSU Radio-nak adott interjújában arról beszélt, hogy új Behemoth lemez csak 2013-ra várható....

NIGHTWISH - Budapesti videóinterjú Tuomas-szal
NIGHTWISH - Budapesti videóinterjú Tuomas-szal

A Nightwish hivatalos magyar oldala, a www.nightwish.hu még a budapesti koncert alkalmával készített egy majdnem 20 perces interjút a csapat főnökével, Tuomas-szal, amelynek...

Friss videók: TREMONTI, HARDLINE, ALCEST, THE CULT, KOBRA AND THE LOTUS, VAN CANTO
Friss videók: TREMONTI, HARDLINE, ALCEST, THE CULT, KOBRA AND THE LOTUS, VAN CANTO

A friss klipeket, videókat, új dalokat, érdekességeket felvonultató sorozatunk újabb hatos adagja: TREMONTI - You Waste Your Time (szólóban az Alter Bridge/Creed gitáros)...

GAAHL - Az ex-Gorgoroth énekes filmjének előzetese
GAAHL - Az ex-Gorgoroth énekes filmjének előzetese

Megérkezett az előzetese annak a Flukt (Menekülés) címmel szeptemberben bemutatásra kerülő norvég akciófilmnek, amelynek egyik szereplője az egykori Gorgoroth, ma God Seed frontember...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld MySpace oldal HammerWorld RSS