IRON MAIDEN - Nyár végén új album The Final Frontiers címmel!

Alapos nyári amerikai turné a Dream Theaterrel

2010. március 5. (péntek) 00:47 | utoljára módosítva: 2011. szeptember 10. (szombat) 07:11

Nyár végére várható az Iron Maiden tizenötödik stúdiólemeze, a The Final Frontier, amelynek kiadását egy Dream Theaterrel közös nyári amerikai turné előzi majd meg. A június 9-én Dallasban startoló körút július 20-án Washington DC-ben ér véget, és ez lesz évek óta a legalaposabb észak-amerikai turnéja a brit metal legendának.
A Bahamákon rögzített új Iron Maiden albumnak ezúttal is Kevin Shirley volt a producere, aki az utóbbi három lemezen (Brave New World 2000, Dance Of Death 2003, A Matter Of Life And Death 2006) is együtt dolgozott Steve Harrisékkel. Az észak-amerikai turné lezártával a csapat visszarepül Európába, ahol már biztosan fellépnek a brit Sonisphere fesztiválon július legvégén, majd augusztus 5-én a Wacken fesztiválon bukkannak fel, de ott lesznek pár nappal később a svéd és a finn Sonisphere fesztiválokon, augusztus 11-én pedig a norvégiai Bergenben játszanak.
A Dream Theater dobosa Mike Portnoy így kommentálta a nyári amerikai közös bulikat:
"Mondhatjuk, hogy ezzel valóra válik egy álmunk. 25 év van már mögöttünk, és a pályafutásunk jelen pontján őszintén szólva mindössze három olyan csapat létezik, amely elé elmennénk játszani, és az egyik közülük az Iron Maiden. Ez abszolút megtiszteltetés számunkra. Az évek során jó pár önálló bulit nyomtunk le a Maidennel, és ezek majd' mindegyike Európában volt. Roppant izgalmas, hogy végre egy teljes turnét játszhatunk végig velük, ráadásul az óceán innenső partján. Fantasztikus bulik lesznek ezek, amiket a rajongók nem akarnak majd elmulasztani! Up the fucking irons!"
Portnoyék annak különösen örülnek, hogy a turné egyik állomása a New York-i Madison Square Garden: "Az évek során számtalan álmunk vált valóra, hiszen játszhattunk a tokiói Budokanban, a londoni Wembley Arenában, a New York-beli Radio City Music Hall-ban, de mindeddig nem sikerült megvalósítanunk azt az álmunkat, hogy a Madison Square Garden-ben léphessünk fel. A Maidennel közösen július 12-én ez az álmunk is megvalósul!"

Hozzászólások

[000658]
PayaV
Fantasztikus lenne, ha nálunk is egyszerre lépne fel ez a két nagyszerű banda.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
CLAPS FOR CAROLINE - Az új klip: Cruel Memories
2012. május 21. (hétfő) 06:54

Stories címmel hamarosan megjelenik a metalcore-t elektronikával keverő törökszentmiklósi Claps For Caroline új albuma, amelyhez elkészült az első videóklip. CLAPS FOR CAROLINE - Cruel Memories (a 2012-es Stories albumhoz) CLAPS FOR CAROLINE - Edge Of The Abyss (dal a Stories lemezről)  

SABATON - Hallgasd meg a Status Quo feldolgozásukat!
SABATON - Hallgasd meg a Status Quo feldolgozásukat!

Az idei FEZEN fesztiválon fellépő Sabaton május 25-én megjelenő Rex Carolus albumának bónusztétele egy különleges Status Quo feldolgozás, az In The Army Now, amit máris...

BEHEMOTH - A szívem, a lelkem és a bőröm egy darabját tépem ki...
BEHEMOTH - A szívem, a lelkem és a bőröm egy darabját tépem ki...

A június 3-án a budapesti Club 202-ben fellépő lengyel Behemoth frontembere, Nergal az RSU Radio-nak adott interjújában arról beszélt, hogy új Behemoth lemez csak 2013-ra várható....

NIGHTWISH - Budapesti videóinterjú Tuomas-szal
NIGHTWISH - Budapesti videóinterjú Tuomas-szal

A Nightwish hivatalos magyar oldala, a www.nightwish.hu még a budapesti koncert alkalmával készített egy majdnem 20 perces interjút a csapat főnökével, Tuomas-szal, amelynek...

Friss videók: TREMONTI, HARDLINE, ALCEST, THE CULT, KOBRA AND THE LOTUS, VAN CANTO
Friss videók: TREMONTI, HARDLINE, ALCEST, THE CULT, KOBRA AND THE LOTUS, VAN CANTO

A friss klipeket, videókat, új dalokat, érdekességeket felvonultató sorozatunk újabb hatos adagja: TREMONTI - You Waste Your Time (szólóban az Alter Bridge/Creed gitáros)...

GAAHL - Az ex-Gorgoroth énekes filmjének előzetese
GAAHL - Az ex-Gorgoroth énekes filmjének előzetese

Megérkezett az előzetese annak a Flukt (Menekülés) címmel szeptemberben bemutatásra kerülő norvég akciófilmnek, amelynek egyik szereplője az egykori Gorgoroth, ma God Seed frontember...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld MySpace oldal HammerWorld RSS