NIGHTWISH - Anette Olzon énekesnő terhes!

Ezért fújta le a 2010-re tervezett szólóalbumát is

2010. március 4. (csütörtök) 12:29 | utoljára módosítva: 2010. március 4. (csütörtök) 13:07

A Nightwish énekesnője a blogján tette nyilvánossá, hogy állapotos és hogy a terhessége majdnem a felénél jár már. Az is kiderült, hogy az idénre tervezett Anette Olzon szólóalbumot is emiatt fújta le pár hete.
A finn sikercsapat 2011 szeptemberében tervezi kiadni az új lemezét, amelynek dalait már javában írja Tuomas Holopainen billentyűs/főnök. A tervek szerint júliusban jönnének össze, hogy feldemózzák Tuomas ötleteit, majd a felvételek alapján folytatódik az új dalok kidolgozása, befejezése. Anette szerint a történtek nem befolyásolják a zenekar terveit:
"Egy ideje már tartogatok magamban egy kis titkot, de ma úgy érzem, hogy meg akarom osztani veletek. Ahogy azt mind tudjátok, a magánéletemről nem szeretek túl sok mindent kiteregetni, de néhány spekuláció miatt, valamint azért, mert annyira boldog vagyok, úgy döntöttem, hogy elmondom a titkomat... Tavaly ősszel a szólóalbumon demófelvételei közben egyszer csak nagyon, nagyon fáradtnak és nyúzottnak éreztem magam. Elvégeztem egy terhességi tesztet, és a barátommal együtt igazán meglepve láttuk, hogy állapotos vagyok. Mivel úgy döntöttem korábban, hogy a fiamnak nem lesz kistesója, ezt a dolgot egyáltalán nem terveztem, ám az első sokkot követően, valahogy nagyon, nagyon jól éreztem magam.
Most már csaknem a terhesség felénél járok és igazán remekül érzem magam, mégis úgy döntöttem, hogy a történtek miatt mégsem rukkolok elő idén egy szólóalbummal. Biztos vagyok benne, hogy ezt a döntést így sokkal jobban megértitek, és azt megígérem, hogy valamikor később ezek a dalok is napvilágot látnak majd.
Ha kíváncsi vagy a finn rytmi.com oldalnak adott Anette interjúra, kattints!



Milyen érzés ennyi évvel az első gyermeked után újra állapotosnak lenni?


"Mivel az a terhesség nagyon kemény volt, tele kórházi látogatásokkal és egy nehéz szüléssel, úgy döntöttem, hogy nem akarok több gyermeket. Igen nehezen is estem teherbe akkor, úgyhogy nem is gondoltam, hogy a testem újra képes erre, pláne, hogy 38 éves vagyok. De a sors közbelépett, és ennyi év után újra állapotos vagyok (a fiam 9 lesz, amikor a baba megszületik), és az időzítés most mégis jónak tűnik. A fiam is várja az eseményt és nagybratyóként is többet tud már segíteni nekem, mintha két éves volna."

Mesélj egy kicsit az őszi terveidről! Otthon tudsz majd maradni, mint más anyukák, vagy hamarosan neki kell látnod a zenekari feladatoknak?

"Nos, a szülést követően, amint csak lehet, Finnországba kell utazzak, hogy próbáljak a srácokkal, és pár hétig ott is kell maradjak, hogy az új dalokon dolgozzunk. Azután majd megkezdődnek a lemez felvételei is, de mivel a hangszeres részek jönnek előbb, meg a nagyzenekari és kórusos témák, és csak azok után kezdem felénekelni a nótákat, erre az őszre nincsenek komoly megterheléssel járó feladataim. Nyilván meg-meglátogatom a többieket a felvételek közben, ha éppen úgy alakulnak a dolgaim, de ami a konkrét felvételeket illeti, 2011-ig nem lesz ilyen munkám. Ami az őszre tervezett szólóalbumot illeti, azt a gyermek megszületése miatt nem tudom elkészíteni, úgyhogy várnom kell vele."





Ebben az életkorban egész más gyermeket szülni, mint huszonévesen. Milyen előnyét látod az anyaságnak 40 táján?


"30 voltam, amikor a fiam megszületett, és örülök annak, hogy addig vártam az anyaszereppel, most pedig még könnyebbnek érzem az egész folyamatot. Nem stresszelem annyira magam a dolgon, mint első alkalommal. Sokkal inkább élvezem, és nem foglalkozom olyan megszállottként a testem változásával, növekedésével, mint akkoriban. Hálás vagyok, hogy ennyi idősen is lehet gyermekem, áldásnak tartom, hiszen ez a fiatalság érzetét kelti bennem, ami megkönnyíti a tény elfogadását, hogy hamarosan 40 leszek. Anyának lenni valóban csodálatos dolog, és még sokkal jobban is élvezem ebben a korban. Természetesen óriási változást jelent, hogy a már magáról gondoskodni képes fiammal töltött könnyű évek után újra kisbabám lesz  Ugyanakkor így sokkal tovább érezhetem magam fiatalnak, és végignézhetem, ahogy egy újabb apróság felnő."

A következő Nightwish turnét hogy tudod majd végigcsinálni?


"Minden rendben megy majd. Mindannyian azt szűrtük le, hogy a legutóbb túl intenzívre terveztük a turnét, és most azért szeretnénk lazábbra venni az egészet. A tervezés a kulcsa mindennek, és különben is nagyon jó fej apja lesz az érkező kislánynak/kisfiúnak, aki gondoskodni fog róla, amikor szükséges. Ráadásul van egy segítőm is, aki el tud kísérni, ha éppen szükséges. Nem idegesítem magam ezekkel a dolgokkal, mert tudom, hogy végül minden jól alakul. A legutóbbi turné nagyon kemény volt, mégis tudott működni, pedig a fiam közben otthon volt."

Ha a gyermekvállalással kapcsolatban van esetleg valami bátorító mondandód a többi előadóművésznőnek vagy más felnőtt nőknek... Bármi, ami eszedbe jut...

"Gyereket szülni és mellette a karriert is egyengetni... ez nagyon, nagyon jól is tud működni. Nem szabad, hogy bárki is azt mondja, erre képtelen vagy, mert nem így van, igenis megoldható a dolog!"  

Anette blogja
 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
CLAPS FOR CAROLINE - Az új klip: Cruel Memories
2012. május 21. (hétfő) 06:54

Stories címmel hamarosan megjelenik a metalcore-t elektronikával keverő törökszentmiklósi Claps For Caroline új albuma, amelyhez elkészült az első videóklip. CLAPS FOR CAROLINE - Cruel Memories (a 2012-es Stories albumhoz) CLAPS FOR CAROLINE - Edge Of The Abyss (dal a Stories lemezről)  

SABATON - Hallgasd meg a Status Quo feldolgozásukat!
SABATON - Hallgasd meg a Status Quo feldolgozásukat!

Az idei FEZEN fesztiválon fellépő Sabaton május 25-én megjelenő Rex Carolus albumának bónusztétele egy különleges Status Quo feldolgozás, az In The Army Now, amit máris...

BEHEMOTH - A szívem, a lelkem és a bőröm egy darabját tépem ki...
BEHEMOTH - A szívem, a lelkem és a bőröm egy darabját tépem ki...

A június 3-án a budapesti Club 202-ben fellépő lengyel Behemoth frontembere, Nergal az RSU Radio-nak adott interjújában arról beszélt, hogy új Behemoth lemez csak 2013-ra várható....

NIGHTWISH - Budapesti videóinterjú Tuomas-szal
NIGHTWISH - Budapesti videóinterjú Tuomas-szal

A Nightwish hivatalos magyar oldala, a www.nightwish.hu még a budapesti koncert alkalmával készített egy majdnem 20 perces interjút a csapat főnökével, Tuomas-szal, amelynek...

Friss videók: TREMONTI, HARDLINE, ALCEST, THE CULT, KOBRA AND THE LOTUS, VAN CANTO
Friss videók: TREMONTI, HARDLINE, ALCEST, THE CULT, KOBRA AND THE LOTUS, VAN CANTO

A friss klipeket, videókat, új dalokat, érdekességeket felvonultató sorozatunk újabb hatos adagja: TREMONTI - You Waste Your Time (szólóban az Alter Bridge/Creed gitáros)...

GAAHL - Az ex-Gorgoroth énekes filmjének előzetese
GAAHL - Az ex-Gorgoroth énekes filmjének előzetese

Megérkezett az előzetese annak a Flukt (Menekülés) címmel szeptemberben bemutatásra kerülő norvég akciófilmnek, amelynek egyik szereplője az egykori Gorgoroth, ma God Seed frontember...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld MySpace oldal HammerWorld RSS