Megosztom!facebooktwitteriwiw

FINNTROLL - Skrymer és Vreth véleménye a lemezekről!

A folk/pagan vonal finn mesterei fellépnek a MetalFesten

A májusi, csillebérci MetalFesten is fellép a Finntroll, a folk/pagan metal finn zászlóvivője, amelynek ötödik nagylemeze Nifelwind, azaz Nifelheimi (avagy Pokoli) szél címmel jelent meg nemrég. A svéd nyelven éneklő finn csapat énekesét, Mathias "Vreth" Lillmanst és a gitáros Samuli "Skrymer" Ponsimaat arra kértük fel, hogy pár mondatban foglalják össze, amit az új albumukról tudni kell, és a korábbi Finntroll nagylemezekről is mondják el a véleményüket.
"A Nifelvind talán legfontosabb jellemzője a változatosság - kezdte magyarázni Vreth. - Rendkívül változatos lett ez az anyag, mert mindenki beletette a magát. Sokkal inkább, mint bármelyik korábbi lemeznél. Ráadásul elég eltérő dolgokat hallgatunk, például Skrymer vérbeli death metal rajongó, Trollhorn billentyűs inkább a folkos cuccokért van oda, jómagam pedig a black metalt tartom a legnagyobb kedvencemnek. Ha minden lényeges hatásunkat egybeolvasztjuk, meg is kapjuk a Nifelvindet. Ráadásul akár black metalosabban fogalmazunk, akár folkosabban, a végeredmény mindig Finntroll lesz." 
Kattints, ha érdekel Skrymer véleménye is.



"Még nagyon friss ez az anyag, hogy definitív véleményt mondjak róla - jelentette ki Skrymer. - De azt érzem, hogy jól sikerült. Elégedett vagyok a hangzással is. Szerintem kiállja majd az idő próbáját. Nagyon szeretem, amikor új hangszereket tudunk kipróbálni a stúdióban, sőt, fel is tudjuk őket használni a felvételek során. Ezúttal egy spéci bolgár gitár, valamint néhány iráni népi hangszer jelenik meg újdonságként a dalokban. A Nifelvindnél az éneket, a folkos hangszereket és a billentyűt utóbb rögzítettük, de már az alapokkal, ezzel a nyers metal/punk keverékkel is boldog voltam. Ezek a nóták a kiegészítő dolgok nélkül is megállták a helyüket."

"Szerintem messze ez a legjobban megszólaló Finntroll album - tette hozzá Vreth. - Sajnálatos, hogy a korábbi albumaink nem szólnak ilyen jól!"

FINNTROLL - Solsagan (a 2010-es Nifelvind albumhoz)



UR JORDENS DJUP (A Föld mélyéből) - 2007


"Erről a konceptalbumról nincsenek kellemes emlékeim. Előzetesen ki kellett rúgjuk Wilskát, az előző énekesünket, és dalszerzés közben a hangulat borzalmas volt. Csak azután lett jobb a helyzet, hogy Vreth csatlakozott hozzánk."

"Ez volt a belépőm a Finntroll világába, így én egész másképp viszonyulok az anyaghoz, mint a többiek - vette át a szót Vreth. - Ráadásul ez egy nagyon komor hangulatú lemez, amit külön bírok benne."


NATTFÖDD (Éjszülött) - 2004

"Az egyetlen lemezünk, amelyen Tapio Wilska hallható, és az egyetlen, amelyhez a szövegeket nem Katla írta (a Finntroll eredeti énekese, aki torokproblémái miatt kényszerült kilépni 2003-ban, de szövegíróként azóta is a csapat mellett dolgozik). Tapio nagyon akart szöveget írni, és nem nagyon akart Katlával dolgozni."

"Vannak ezen az albumon olyan dalok, amiket sosem énekelnék el - jelentette ki Vreth. - Nem is énekeltem még ezeket, és nem is fogom. Vannak olyan Wilska-szövegek, amelyekkel képtelen vagyok azonosulni. Ezért inkább így is jelzem, hogy semmi közöm hozzájuk."


FINNTROLL - Trollhammaren (a 2004-es Nattfödd albumhoz)




JAKTENS TID (Vadászidény) - 2001

"Mivel a Midnattens Widunder egész sikeres lett, itt elkezdtünk agyalni, hohgy vajon merre is kéne továbblépnünk - kezdte fejtegetni Skrymer. - Vajon mi kellhet a közönségnek? És mire bólintana rá a szakma? Szerencsére az egyik este összeakadtam egy pubban a Korpiklaanis Jonnéval, aki elmagyarázta, hogy így tilos gondolkodni. Igazat is adtam neki, de azért rendesen rákészültem erre a lemezre. Sokkal inkább, mint az elődjére. Szerintem ez hallatszik is. Mármint a fejlődés, a törődés, az odafigyelés..."

"Én ugyan a felvételek idején még nem voltam a csapat tagja, de ezt az albumot rommá hallgattam. A minőségéről mindennél többet elmond az a tény, hogy egyetlen szerzemény kivételével minden nóta előkerült már róla a bulikon."


MIDNATTENS WIDUNDER (Éjfél csodája) - 1999

"A Finntroll-ötletünk első verziója hallható itt. Néhány nótát még ma is játszunk róla. Szerintem elég jó kis anyag, debütáló lemezként nagyon is rendben van."

"Ez a lemez máig nagy hatással van arra, amit csinálunk - jelentette ki Vreth. - Itt fektetődött le az az alap, amire építkezünk azóta is. Az egyetlen Finntroll album, ami megvolt a gyűjteményemben, mielőtt beszálltam volna."


www.myspace.com/officialfinntroll

Hozzászólások

[000619]
Slania
2010. március 3. (szerda) 07:45
SZerintem a Jaktens Tid a legjobb lemezük:)
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
Friss videók: COMEBACK KID, SOEN, RECKLESS LOVE, THE DARKNESS, WILDSTREET, BANG TANGO
2012. február 2. (csütörtök) 18:34

A friss klipeket, videókat, új dalokat, érdekességeket felvonultató sorozatunk újabb hatos adagja: COMEBACK KID - Do Yourself A Favor (új videó Kanadából) SOEN - Savia (az ex-Opeth dobos és DiGiorgio basszer összefogása) RECKLESS LOVE - On The Radio (Leppard-ízű glam Finnországból) THE DARKNESS - Nothing's Gonna Stop Us (az első klipnóta a harmadik lemezről!) WILDSTREET - Easy Does It (glam/sleaze a Dirty Penny gitárosával) BANG TANGO - I Like It (Joe Leste nem adja fel!)

MACHINE HEAD - Valóra váltották egy 13 éves gitáros álmát
MACHINE HEAD - Valóra váltották egy 13 éves gitáros álmát

Ahogy novemberben az Avenged Sevenfold hívott fel egy rajongót a színpadra dobolni, most az USA-ban turnézó Machine Head tagjai egy 13 éves gitáros-palántát invitáltak fel maguk mellé....

LOVRECK - Marshall gitárerősítőt nyerhetsz!
LOVRECK - Marshall gitárerősítőt nyerhetsz!

Amennyiben szeretnél nyerni egy Marshall gitárerősítőt (ki nem?), érdemes elindulnod a Lovreck zenekar február 15-én záruló nyereményjátékán, amelyen az AudioZóma jóvoltából az...

SAINT VITUS - Kislemez előzi meg az új albumot
SAINT VITUS - Kislemez előzi meg az új albumot

Április közepére várható az amerikai doom legenda Saint Vitus nyolcadik nagylemeze, a Lillie: F-65, és a Wino-vezette brigád március 23-án egy 1000 példányos bakelit kislemezzel vezeti...

SODOM - Májusban veszik fel az új albumot
SODOM - Májusban veszik fel az új albumot

Az idei Brutal Assault fesztiválon és a szlovén Metal Campen is fellépő Sodom májusban tervezi felvenni az új stúdióalbumát, már a tizennegyediket, amelynek megjelenése a nyár...

BLEEDING THROUGH - "Nem lesz következő Metallica"
BLEEDING THROUGH - "Nem lesz következő Metallica"

Tegnap jelent meg a kaliforniai Bleeding Through hetedik stúdióalbuma, a The Great Fire, és ennek kapcsán a szimfonikus és black metal elemekkel is kísért metalcore-t játszó csapat...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld MySpace oldal HammerWorld RSS