Megosztom!facebooktwitteriwiw

METALFEST OPEN AIR - Jön az Amon Amarth is!

Odin a mi oldalunkon!

Örömmel jelenthetjük be, hogy az utóbbi években Európa egyik vezető metal bandájává előlépett svéd Amon Amarth is fellép a májusi csillebérci MetalFesten!
Az 1988-ban Stockholm egy elővárosában még Scum néven megalakult, majd a Gyűrűk urában szereplő Végzet hegye után Amon Amarth nevet felvett brigád melodikus death metal dalaiban az északi mitológia, a kereszténység előtti viking világ elevenedik meg.
A svéd ötös sosem tartozott a divatos bandák közé, de lemezről lemezre emelkedett az ázsiójuk. Amikor 2006-ban megszületett a With Oden On Our Side című hatodik albumuk, minden korábbinál combosabb és változatosabb dalokkal, már főzenekarként játszhattak fesztiválokon, turnékon, nem ritkán egy viking hajó pontos másával és akciódús csatajelenetekkel erősítve a színpadképet. A legutóbbi lemezük, a 2008-as Twilight Of The Thunder God az eddigi legsikeresebb anyaguk lett, amit a nagy zenekari őskedvenc, a Slayer előtt is bemutathattak Európa-szerte. Az északi tematikájú metal mesterművön olyan vendégek szerepeltek, mint LG Petrov, az Entombed frontembere, Roope Latvala, a Children Of Bodom gitárosa, vagy az Apocalyptica tagjai.
A lemez megjelenése óta megállás nélkül turnézó gárda decemberben még Kínába is eljutott, a csillebérci MetalFestre pedig egy újabb amerikai headliner körutat követően érkeznek majd.
www.myspace.com/amonamarth

Hozzászólások

[000581]
Wylverin
2010. február 26. (péntek) 22:54
Neeee ez egyre jobb!! És még csak február van!
[000580]
Gaukr
2010. február 26. (péntek) 20:58
A legjobbak! :)
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
Friss videók: COMEBACK KID, SOEN, RECKLESS LOVE, THE DARKNESS, WILDSTREET, BANG TANGO
2012. február 2. (csütörtök) 18:34

A friss klipeket, videókat, új dalokat, érdekességeket felvonultató sorozatunk újabb hatos adagja: COMEBACK KID - Do Yourself A Favor (új videó Kanadából) SOEN - Savia (az ex-Opeth dobos és DiGiorgio basszer összefogása) RECKLESS LOVE - On The Radio (Leppard-ízű glam Finnországból) THE DARKNESS - Nothing's Gonna Stop Us (az első klipnóta a harmadik lemezről!) WILDSTREET - Easy Does It (glam/sleaze a Dirty Penny gitárosával) BANG TANGO - I Like It (Joe Leste nem adja fel!)

MACHINE HEAD - Valóra váltották egy 13 éves gitáros álmát
MACHINE HEAD - Valóra váltották egy 13 éves gitáros álmát

Ahogy novemberben az Avenged Sevenfold hívott fel egy rajongót a színpadra dobolni, most az USA-ban turnézó Machine Head tagjai egy 13 éves gitáros-palántát invitáltak fel maguk mellé....

LOVRECK - Marshall gitárerősítőt nyerhetsz!
LOVRECK - Marshall gitárerősítőt nyerhetsz!

Amennyiben szeretnél nyerni egy Marshall gitárerősítőt (ki nem?), érdemes elindulnod a Lovreck zenekar február 15-én záruló nyereményjátékán, amelyen az AudioZóma jóvoltából az...

SAINT VITUS - Kislemez előzi meg az új albumot
SAINT VITUS - Kislemez előzi meg az új albumot

Április közepére várható az amerikai doom legenda Saint Vitus nyolcadik nagylemeze, a Lillie: F-65, és a Wino-vezette brigád március 23-án egy 1000 példányos bakelit kislemezzel vezeti...

SODOM - Májusban veszik fel az új albumot
SODOM - Májusban veszik fel az új albumot

Az idei Brutal Assault fesztiválon és a szlovén Metal Campen is fellépő Sodom májusban tervezi felvenni az új stúdióalbumát, már a tizennegyediket, amelynek megjelenése a nyár...

BLEEDING THROUGH - "Nem lesz következő Metallica"
BLEEDING THROUGH - "Nem lesz következő Metallica"

Tegnap jelent meg a kaliforniai Bleeding Through hetedik stúdióalbuma, a The Great Fire, és ennek kapcsán a szimfonikus és black metal elemekkel is kísért metalcore-t játszó csapat...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld MySpace oldal HammerWorld RSS