NIGHTWISH - Tuomas már írja az új dalokat!

Júliusban kezdődik a demózás

2010. február 22. (hétfő) 14:09 | utoljára módosítva: 2011. szeptember 10. (szombat) 05:26

A Nightwish menedzsment is megerősítette a hírt, miszerint 2011. szeptembere előtt nem várható új album a csapattól, ugyanakkor a fő zeneszerző, a billentyűs Tuomas Holopainen már javában dolgozik az Anette Olzon énekesnő debütálásának számító 2007-es Dark Passion Play album folytatásán. A zenekar valamikor júliusban demózza majd fel Tuomas friss dalait, majd a főnök újra elvonul a felvételekkel, hogy kielemezze őket, és ha szükséges, itt-ott változtatásokat eszközöljön.
Elképzelhető, hogy a Nightwish következő világkörüli turnéja Los Angelesben startolna; egyelőre helyszínt keresnek ehhez a turnéindító koncerthez. Úgy néz ki, hogy a Universal Amfiteátrum részeként üzemelő, 6 ezer fős hangversenyterem megfelelő lenne a finn szimfonikus metal csapat számára, itt ugyanis szabadon alkalmazhatnának pirotechnikát, és a teljes színpadi produkció is helyet kaphatna. Ha összejön a buli, ez lesz a Nightwish első teljes produkciós koncertje Észak-Amerikában. A tervek szerint ezt a spéci fellépést 3-4 hónappal később követné egy komplett turné, tehát valamikor 2011 legvégén, de még inkább 2012 elején.
A Nightwishhez kapcsolódó hír, hogy a basszer Marko Hietala másik csapata, a Tarot április 23-án jelenteti meg kilencedik albumát, mégpedig Gravity Of Light címmel.
Interjú Anette Olzonnal, a Nightwish énekesnőjével

Hozzászólások

[000561]
Bandi
Nem kapkodnak a lemezzel a srácok!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
GUILTHEE - Szabadon letölthető a veszprémi csapat harmadik lemeze
2012. május 17. (csütörtök) 12:51

Megjelent és szabadon letölthető a veszprémi Guilthee harmadik albuma, a Szemantikai háromszögek. Az anyag egyik újdonsága, hogy a demókkal és a korábbi lemezekkel szemben a progos, elvont zenét játszó csapat új albuma már teljes egészében magyar nyelvű. "A harmadik nagylemezünk egyelőre nem jelenik meg fizikai formában. Jelen állás szerint ezt csak úgy tudnánk elérni, ha egy kiadó érdeklődést mutatna a munkásságunk iránt, vagy rendelkezésünkre állna egy nagyobb pénzösszeg, amit saját belátásunk szerint használhatnánk fel. Amíg ez a helyzet nem változik, minden érdeklődőnek, rajongónak, kritikusnak be kell érnie a közzétett .mp3 formátummal, valamint a csatolt kiegészítőkkel (borító, szövegek, press kit, stb...)." A tizenkét dalt tartalmazó anyag letölthető innen. www.facebook.com/guilthee GUILTHEE - Vérszívók (a 2012-es szemantikai háromszög albumról)  

THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Björn a Soilworkből klasszikus rockot énekel
THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Björn a Soilworkből klasszikus rockot énekel

Tavaly nyáron még nem volt szerződése a Soilwork énekes Björn Strid és az Arch Enemy basszer Sharlee D'Angelo (ld. Spiritual Beggars) klasszikus rock csapatának, már azonban változott a...

THE AGONIST - Skizofrén jelleg, Pantera, Radiohead hatások
THE AGONIST - Skizofrén jelleg, Pantera, Radiohead hatások

A melodikus death metalt némi metalcore ízzel vegyítő kanadai The Agonist harmadik albuma Prisoners címmel jelenik meg június 4-én. A csapat egyik különlegességét az énekesnő Alissa...

MEZARKABUL - 10 év után új klip a török metal mesterektől
MEZARKABUL - 10 év után új klip a török metal mesterektől

A törökországi heavy metal mozgalom egyik úttörő bandája az 1986-ban alakult és epikus, melodikus metalt játszó Pentagram, akik az amerikai doom csapat miatt a nemzetközi színtéren a...

3 INCHES OF BLOOD - Szöveges videóval emlékeznek Dio-ra
3 INCHES OF BLOOD - Szöveges videóval emlékeznek Dio-ra

A két éve elhunyt legendás énekes, Ronnie James Dio emlékére egy új szöveges videóval jelentkezett a 3 Inches Of Blood. Az orgonával kísért Dio-dicsőítő Look Out nóta a...

MARDUK - Minszkben nem szeretik a sátánistákat
MARDUK - Minszkben nem szeretik a sátánistákat

A május 25-én egy Serpent Sermon című új albummal jelentkező Marduk a jövő héten Fehéroroszország fővárosában, Minszkben lépett volna fel, de a svéd black metal banda koncertjét...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld MySpace oldal HammerWorld RSS