Az egyszer már feloszlott, majd mégis visszatért, mellesleg pedig mindig is marha erős - még ha nem is az örökkévalónak szóló - lemezeket produkáló Hypocrisy ezúttal nem kapkodta el a stúdiózást. A 2005-ös Virus után több mint négy évnek kellett eltelnie, mire a Painnel rendesen elfoglalt Peter T
A miskolci Slytract falbontó death zúzdája éppen ehhez az estéhez passzolt, és Melegh Gabi irányításával meglehetős profizmussal adták elő magukat. A fiatal finn srácokból álló Survivors Zero egy jó este akár a korai Bodom energiájával is tud hasítani, de technikai problémák miatt ez most nem ez az este volt. Sajnos. (N.T.)
A Hypocrisy esetében számíthattunk egészen új dalokra is, és hát Peterék sokat nem is vacakoltak, mindjárt a lemezt is indító Valley Of The Damned - Hang Him High párossal nyitottak. Később azonban nem pörgették túl az új számokat, csupán a Weed Out The Weak fészkelte be magát a rendes műsor vége tájára.A jobbára kékes-vöröses árnyalatú színpadot persze Tägtgren uralta, valamint a dobemelvény két oldalához felállított Marshall-sor - ezekre fémlapból kivágott Hypocrisy emblémákat szereltek. Mikael Hedlund is rendesen erőből pengetett, de én leginkább mégis Horghra voltam kíváncsi. A dobost még nem láttam élőben - illetve még vagy tíz éve az Immortalban igen, de ott festék fedte - és meg kell mondjam, az a hírhedt Puffancs becenév picit túlzás volt. Cérna éppenséggel nem lett a fazon, de nem volt eldurranva, és tök szimpatikusan, feszesen, jól dobolt. Fizimiskára meg inkább olyan Zakk Wylde kinézetű, favágóember...
És ha már látvány... Ha az Overkill gityós Derek Tailer-nek gyógyult heroinista az arcberendezkedése, ez hatványozottan igaz a mélynövésű, továbbra is meggyűrt arcú Peterre, aki viszont annál királyabb módon vezette elő jellegzetes, hypo-s énektémáit. Ahhoz persze nagyon kellett figyelni, hogy a szemébe lógatott haj mögött érdemben is lássak belőle valamit.
Rohadt feszesen játszottak, ezt tényleg öröm volt hallgatni. A közönségre sem volt panasz... A klasszikus daloknál lényegében a teljes küzdőtér karlóbálós headbangelésbe fordult, ami fölülről állatul nézett ki! Mellesleg pont ezt csípem bennük a legjobban: tele vannak energikus, középtempójú zúzásokkal, amikre be is lehet mozdulni rendesen. És itt nyilván okosan is szemezgettek az egyre terebélyesebb életműből. A végére már szaunaszerű állapot kezdett kialakulni, ami szintén azt igazolta, hogy pazar hangulatot csináltak az őrléseikkel, és így még heveny megfázásomat is kikezelhettem! Panaszra tehát végképp nem volt ok.
Számomra az egyik csúcspont mindenképp a szerelmes dalként felkonferált Let The Knife Do The Talking volt, de a ráadásban felcsendült Roswell 47 / Warpath / Final Chapter triumvirátus szintén nagyon betalált - itt és ezekkel persze tutira mehettek. Második ráadásblokk már nem volt, így fura módon minden energiaáramlás és töménység ellenére is picit kevésnek éreztem a programot. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy el tudtam volna még viselni 4-5 dalt.
Ha "Év koncertje" talán nem is lesz ebből a buliból 2010 végén, ahhoz elég komoly akciók állnak még előttünk, de az esélyesek közé azért odatehetjük.
Sz G.
Fotók: Köhler "Magnetit" Ágnes
HYPOCRISY program:
Valley Of The Damned
Hang Him High
Fractured Millennium
Adjusting The Sun
Eraser
Pleasure Of Molestation
Apocalypse
Killing Art
A Coming Race
Let The Knife Do The Talking
Weed Out The Weak
Fire In The Sky
ráadás:
Roswell 47
Warpath
The Final Chapter
Sz G.
Fotók: Köhler "Magnetit" Ágnes
HYPOCRISY program:
Valley Of The Damned
Hang Him High
Fractured Millennium
Adjusting The Sun
Eraser
Pleasure Of Molestation
Apocalypse
Killing Art
A Coming Race
Let The Knife Do The Talking
Weed Out The Weak
Fire In The Sky
ráadás:
Roswell 47
Warpath
The Final Chapter
Hozzászólások