DOWN - Jön a DVD! - Egy őrült banda naplója
És hamarosan nekilátnak az új albumnak is
A New Orleans-i Down zenekar - soraiban Phil Anselmóval, Rex Brown bőgőssel, Pepper Keenan gitárossal (C.O.C.), Jimmy Bower dobossal (Eyehategod stb.), valamint Kirk Windstein gitárossal (Crowbar) - megállapodást kötött a hosszabb ideje ígérgetett Diary Of A Mad Band című turnéfilmes DVD megjelentetéséről. A DVD/CD csomag az E1 Music gondozásában jelenik majd meg (vagy már tavasszal, vagy csak a nyár elején egy új turnéhoz igazodva), rajta az első Down Európa-turné őrültködéseit megörökítő filmmel, valamint koncertfelvételekkel. A DVD úgy 130 percnyi koncertfelvételt tartalmaz, a CD-re pedig egy komplett buli felvétele kerül, és a két anyag teljesen eltér majd egymástól.
A Down tagjai hamarosan nekilátnak a negyedik album megírásának. A hasnyálmirigy-gyulladás miatt tavaly két ízben is megoperált, és emiatt két turnét is kihagyott Rex Brown basszer mára csaknem teljesen felépült. Olyannyira, hogy már egy Arms Of The Sun nevű projektre is maradt energiája, amelynek bemutatkozó albuma február végére várható. Az egyes Pantera lemezeknél is producerkedett Terry Date segítette az első Arms Of The Sun album felvételeit, a projektben pedig olyan zenészek játszanak Rex mellett, mint a King Diamond mellől ismert John Luke Herbert dobos, Ben Bunker gitáros (Gryn), valamint Lance Harvill énekes/gitáros.
|
|
Aktuális szám |
|
- SLASH - Csak a cilinder...
- PARADISE LOST - Cseppet sem tragikus
- OVERKILL - Blitz a csokibizniszben
- PRIMAL ROCK REBELLION - Adrian Smith megvadult
- CRADLE OF FILTH - A Klasszikus! The Principle Of Evil Made Flesh
- EGO PROJECT - Puszta ököllel
- HUNTRESS - A metalos boszorkány
- AURORA - Esszenciális punk rock
- 3 INCHES OF BLOOD - Sokáig éljen!
- KREATOR - Mille és az Antikrisztus
- ORANGE GOBLIN - Sörivó stoner?
- LORD - 40 év a hard rock jegyében
- MESHUGGAH - Kolosszális banda
- LILLIAN AXE - New Orleans dallamrockerei
- MICHAEL ANGELO BATIO - A soknyakú virtuóz
- ADRENALINE MOB - Bemutatkozik a gitáros
- ALEXI LAIHO - Gitárgyilkos a Bodom-tónál
- JEFF LOOMIS - A Nevermore után szólóban
- JÓNÁS TAMÁS - Így kell tekerni
- BORKNAGAR - Epikus progresszivitás
- MOONSPELL - Fernando duplázik
- DESASTER - Teuton kultcsapat
- SIDI - TANKCSAPDA - Kartongitárral kezdte
- SKELETONWITCH - Befeketedett thrash
Rendeld meg a MetalShop-on!
|
|
Hammer TV |
|
A 2011-es 'Az ördög lánya' albumhoz
|
|
|






Hozzászólások