URIAH HEEP - Május 4-én újra Budapesten!
A 40 éves hard rock legenda nálunk is jubilál
Május 4-én a Petőfi Csarnokban lép fel a Uriah Heep, a 40 éves brit hard rock legenda, mégpedig a következő felállásban: Mick Box gitáros, Trevor Bolder basszusgitáros, Bernie Shaw énekes, Phil Lanzon billentyűs, és Russell Gilbrook dobos.
A csapat tavaly azzal kezdte a 4. X megünneplését, hogy Celebration címmel kiadtak egy lemezt az örökérvényű himnuszaik frissen felvett verzióival, valamint két friss számmal. Olyan klasszikus dalokról van szó, mint a Sunrise, a Look At Yourself, a Stealin', a The Wizard, a Gypsy, vagy épp a Free & Easy, és persze a July Morning sem maradhatott le az anyagról.
"Jópofa ötletnek tartottuk, hogy a mai Heep-felállás vegye lemezre a régi dalokat, hiszen hosszú évek óta koncertezünk már ezekkel a nótákkal - magyarázta a basszer Trevor. - Arról nyilván nincs szó, hogy a régi verziókkal akarnánk versenyre kelni, azokkal nem is lehet! De saját magunknak is érdekes volt, hogy miképpen szólaltatjuk meg az évtizedes számokat. A rajongóknak is tetszik az anyag, mert élőbb, lüktetőbb, pörgősebb formát kaptak a jól ismert dalok, hiszen lényegében együtt zenélve, élőben vettük fel ezeket a stúdióban."
További infó: www.livesound.hu
|
|
Aktuális szám |
|
- SLASH - Csak a cilinder...
- PARADISE LOST - Cseppet sem tragikus
- OVERKILL - Blitz a csokibizniszben
- PRIMAL ROCK REBELLION - Adrian Smith megvadult
- CRADLE OF FILTH - A Klasszikus! The Principle Of Evil Made Flesh
- EGO PROJECT - Puszta ököllel
- HUNTRESS - A metalos boszorkány
- AURORA - Esszenciális punk rock
- 3 INCHES OF BLOOD - Sokáig éljen!
- KREATOR - Mille és az Antikrisztus
- ORANGE GOBLIN - Sörivó stoner?
- LORD - 40 év a hard rock jegyében
- MESHUGGAH - Kolosszális banda
- LILLIAN AXE - New Orleans dallamrockerei
- MICHAEL ANGELO BATIO - A soknyakú virtuóz
- ADRENALINE MOB - Bemutatkozik a gitáros
- ALEXI LAIHO - Gitárgyilkos a Bodom-tónál
- JEFF LOOMIS - A Nevermore után szólóban
- JÓNÁS TAMÁS - Így kell tekerni
- BORKNAGAR - Epikus progresszivitás
- MOONSPELL - Fernando duplázik
- DESASTER - Teuton kultcsapat
- SIDI - TANKCSAPDA - Kartongitárral kezdte
- SKELETONWITCH - Befeketedett thrash
Rendeld meg a MetalShop-on!
|
|
Hammer TV |
|
A 2011-es 'Az ördög lánya' albumhoz
|
|
|






Hozzászólások