TANKCSAPDA - Jöhet a pihenő!

A koncertezés csak márciusban indul egy újabb londoni bulival

2010. január 6. (szerda) 12:25 | utoljára módosítva: 2010. február 21. (vasárnap) 12:13

Az évvégi két megabulival - Pesten és Debrecenben - lezárult a 20 éves Tankcsapda kegyetlenül pörgős jubileumi éve, amelybe Cserkóék belesűrítettek egy retró klubturnét tavasszal, számtalan nyári fesztivált, köztük egy gigantikus Sziget-fellépést, elkészült és megjelent a Minden jót című új album, amely két hónap alatt be is aranyozódott (ld. Derencsényi István fotóját), valamint az őszi jubileumi turnét is nagy sikerrel - valamint egy extrahosszú programmal - abszolválta a banda. A jól megérdemelt pihenés most egészen márciusig tart (közbeiktatva azért egy klipkészítést...), akkor egy újabb londoni koncert következik, április elején pedig startol a 2010-es lemezbemutató turné. Amennyiben érdekel egy tavaly készült interjú eddig publikálatlan részlete, kattints!

 


 
Mondjátok meg őszintén, hogy lehet elviselni azt az embertelen tempót, amit 2009-ben diktáltok magatoknak?
 
Lukács: „Úgy lehet elviselni, hogy minden lehetőséget, amit meg lehet ragadni arra, hogy ittas legyél vagy aludjál, azt megragadjuk, és ittasak leszünk vagy alszunk!” (nevet)
 
Cserkó: „Ez az év tényleg durva volt. Az új lemez, a fesztiválozás nyáron, előtte a klubturné, ősszel a jubileumi koncertek, aztán az évzárók, a Syma, a Főnix. Ezek mindegyike önmagában is elég sok energiát emésztett fel...”
 
Ráadásul nincs mögöttetek egy gigantikus menedzsment, sok-sok intézőemberrel...
 
L: „Ez a zenekar mindig is 'do-it-yourself' alapon működött. Ahogy annak idején a punkok elkezdték. Mindenki mehet a p…ába, megcsináljuk magunknak! És ez a mai napig így megy, ami persze rengeteg energiát, időt igényel. Viszont mikor csináltunk volna ennyi mindent, ha nem 2009-ben, és ki csinált volna ilyesmit, ha nem mi? Érted…”
 
Nyilván lehetne fékezni valamennyit ezen a tempón, de látom, nem tudtok. A Syma előtti este még Szegeden játszotok, a Szigetes nagy buli után meg képesek voltatok Mosonmagyaróvárra menni egy újabb koncert kedvéért…

Fejes: „És kib…ott nagy koncert volt Óváron, teszem hozzá…”
 
Cs: „Vagy 3 ezer emberrel!”
 
L: „…Egy 30 ezer fős városban… És komolyan nagyon jó kis koncert volt.”
 
F: „És jól is esett játszani. Kurva messze van Debrecentől, de nekem nagyon jól esett ott játszani.”
 
L: „Az a helyzet, hogy mi élvezzük ezt az egészet. Szeretünk mindenfelé fellépni. Nem ez az egyetlen dolog, amiben mások vagyunk, mint sok egyéb csapat. Nagyjából mindent másképp csinálunk, mint ahogy más zenekarok tennék a helyünkben! (nevet) Mert érted, mondhattuk volna azt is a 20 éves jubileumi koncert után, a Szigetesre gondolok, hogy na, megvolt, akkor most hátradőlünk, mert megérkeztünk valahova. Sokan talán ezt tennék. De mi nem érkeztünk meg az égvilágon sehova. Ugyanúgy úton vagyunk, mint eddig is. Tavaly 19 éves volt a zenekar, jövőre 21 lesz. Attól nem változik semmi, hogy most épp 20 évesek vagyunk.”
 
Az új lemezről összefoglalóan mit mondanátok?
 
L: „Relatív ez az egész. Nyilván nem tudunk, meg nem is akarunk kibújni a bőrünkből. Sosem cél nálunk, hogy újra meghatározzuk önmagunkat. De ha létezik egy tipikusnak mondható Tankcsapda-vonal, akkor ezen az új lemezen is vannak olyan dalok, amelyek erre vagy arra, de kilógnak egy kissé a sorból. Nem radikálisan, csak épp annyira, hogy akinek van erre vevőkészüléke, az ezt észrevegye. Aki mondjuk azt gondolja rólunk, ahogy az egy Szigetes kritikában is megfogalmazódott, hogy csupán egyetlen nótánk van, annak természetesen ezek a kevésbé tipikus dalaink is tök ugyanolyanok, mint a többi.”
 
(Itt egy váratlan hívás megakasztotta a beszélgetést, és amíg Fejes Tomi telózott, a Laci csuklóját díszítő tetoválás került szóba.)
 
L:  „Igen, egy igazi tetoválás, hallod… (nevet) Egy japán írásjel, a kami, az erő forrását, a fény forrását jelöli, az istenit…”
 
(A kamik - 神 - a japán eredetű sintoista vallásban a tisztelet tárgyai, amelyek az európai felfogástól eltérően istenek, szellemek, az ősök lelkei egyaránt lehetnek.)

És biztos, hogy helyesen tették rád ezt az írásjelet? Elolvastattad már valami japánnal?
 
L: „Még eddig nem. De remélem, nem azt varrták rám, hogy párolt csirke főtt rizzsel!” (nevet)
 
Ami az új lemezt illeti, beszélhetünk-e valamifajta fejlődésről szerintetek?
 
F: „Egy ilyen szakrockújságírónak csak észre kéne vennie azt is, hogy fejlődünk azért…” (mindenki nevet)  Mindig feszegetjük a határainkat. Zeneszerzésileg, hangszerelésileg, játékilag, technikailag, de akár a játékmódot tekintve is. Ha valaki objektív szemmel nézi a dolgot, kell, hogy lássa a lineáris fejlődést a kezdeti lemezektől mondjuk az utolsóig."
 
Linárisnak én talán nem mondanám ezt a fejlődést.
 
F: „Lehet, hogy neked egy Connektor mondjuk jobban tetszik, mint az azt követő Zajt akartok, de hogy zeneileg a Zaj sokkal jobban össze volt téve, az kurvaélet. Az egy más dolog, hogy a számok esetleg nem tetszettek annyira neked, vagy bárki másnak. Én most a zenei, a szakmai fejlődésről beszéltem. Az pedig lineáris.”
 
L: „Azt is érdemes figyelembe venni, hogy ahány hallgató, annyi értelmezése lehet egy-egy lemeznek. Mindenki mást és mást él meg az albumok meghallgatása közben. Szerintem a Tankcsapda - ha lehet így mondani - népszerűségének egyik oka az, hogy ha valaki odamegy egy bulin 10 emberhez és megkéri őket, hogy sorolják fel a kedvenc dalukat, egészen biztos, hogy legalább 6-7 különböző Tankcsapda nótacímet fog hallani. És nem is egy korszakból, nyilván. Azon túl, hogy van egy jól megfogható Tankcsapda hangzás vagy stílus, mégis eléggé széles a zenei és szövegi paletta ahhoz, hogy egészen különböző életkorú, élethelyzetű emberek is magukénak érezhessenek egy-két vagy akár sok Csapda dalt. Sokan nem az egész diszkográfiát szeretik, hanem csak néhány lemezt, vagy egyes dalokat, de eljönnek a bulikra, figyelnek ránk. És ami az új lemezt illeti, szerintem itt ez a fajta jó értelemben vett eklektikusság érződik. Nem kaotikus, hanem eklektikus. A Mindenki vár valamit lemez, ha festmény lenne, mondjuk használtunk feketét, sok barnát, sok sötétkéket, meg mondjuk egy kicsi vöröses színt a sarokban, és az egész kép egy sötét tónusú, nyomasztó, ha úgy tetszik, dark hangulatot árasztott. Ezúttal bátran mertünk használni különféle színeket. És ha elég messziről nézed ezt az új képet, vagyis nem felületesen hallgatod meg a lemezt, hanem többször is, odafigyelve, akkor rájössz, hogy ez egy kurva jó anyag. Közelről nézve a kép talán kicsit túl tarka, de messzebbről szemlélve összeáll a látvány. Ez egy érdekes, izgalmas Tankcsapda lemez lett, nem egy sematikus valami. Nem úgy született, hogy megint eltelt x év, ideje csinálni valami újat.”
 
Cs: „Figyelj, ez egy olyan lemez, amilyen 2009-ben egy Tankcsapda anyag lehet. Nincs mögötte nagy agyalás. Jönnek a témák, és ami tetszik, azt felhasználjuk, ami meg nem, azt félredobjuk.”
 
L: „Ez számunkra egyszerűen a Tankcsapda következő soralbuma. Ha nem most lettünk volna 20 évesek, akkor is pont ugyanilyen anyagot készítettünk volna. Egy jubileumi lemez szerintem olyan, hogy a zenekar felteszi rá a legjobb dalait, aztán hozzátesz esetleg egy újat. Ilyesmi fel sem merült bennünk.”
 
Azért az Új nap vár dalban eléggé ott van, hogy 20 év után kicsit visszatekintünk a múltra...
 
L: „Ott nem a régi dolgokra utalás a lényeg, az csak egy jó poén, hanem az, ami utána jön, hogy ez az út, amin járunk, az még mindig ugyanaz az az út, aminek nekivágott akkor a zenekar. Mások a körülmények, máshol tart ma a csapat, más a megítélése, többen ismerik satöbbi, de maga az út ettől még ugyanaz.”
 
A nyitódal, a Csapda vagyunk is amolyan ars poeticás... 
 
L: „Igen, ez valahol ezt a 20 évet foglalja össze, még ha ez nincs is kimondva benne”
 
Cs: „Szerintem az a hallgatók meg az újságírók dolga, hogy a maga módján értelmezzék az anyagot, a dalok mögé gondoljanak dolgokat, egyes sorokat így vagy úgy értelmezve. De mi ilyen szinten nem szoktuk elemezgetni a dolgokat. Igyekszünk kihozni magunkból a legtöbbet, hogy az adott lemez a lehető legjobb legyen, de a többi már a hallgatókra van bízva."
 
L: „Jó-jó az új anyag, de a régebbi lemezek jobbak voltak, mindig ezt halljuk. Érdekes, a Tankcsapda olyan lemezt még nem tudott csinálni, amire ne azt mondták volna, hogy az előző jobb volt!” (nevet)
 
F: „Most már ott tartunk, hogy a maga idejében ugyancsak eléggé szétcincált Égni vagy élni lemez lett a mérce. Az milyen jó volt, mondják most sokan…”
 
L: „Most szeretnénk üzenni mindazoknak, akik szerint az új Tankcsapda lemez nem olyan jó, mint a korábbiak, hogy tegyék félre az újat, és hallgassák majd a kettővel ez utáni album megjelenésekor. Akkor már ez is jó lesz! Beérik, pont mint a jó bor!” (nevet)
 
A szövegekről...
 
F: „Most is vannak tankcsapdás, tehát zenekaros szövegek, vannak b...ósak is..."
 
L: „...a címadó az egyetlen szöveg, ami kifejezetten társadalomkritikus. A Tankcsapda nóták szerintem olyanok, hogy eleve mindenfelé kalandozik a szöveg. Teszem azt, reggel a főhős elindul az ábécébe, és még azon jár az agya, hogy álmában nyaralni volt valahol, de közben meglát egy jó csajt, amiről eszébe jut, hogy este azért jó lenne kúrni egyet, de mire kijön a boltból, már ott a haverja egy hatalmas dudával… (nevet) Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a Tankcsapda szövegek csak nagyon ritkán szólnak egy adott dologról."
 
Melyik dalra terveztek klipet?
 
L.: „Készült ugye klip a Köszönet doktorhoz korábban, illetve ott volt tavaly a koncertfelvétel a Mire vagy kíváncsi dalhoz. Ez két dal a tizenkettőből. Tehát különösebben nem is sürgős, hogy legyen új klip. Másrészt meg van ugye két olyan magyar csatorna, amelyik elvileg klipeket sugároz, az MTV és a Viva, de ezek már régóta csak nevükben zenei csatornák. Rájuk a klipek szempontjából nem lehet és nem is szabad építeni, ez legutóbb a Köszönet doktornál is világossá vált. Vagyis az a helyzet, hogy klipet igazából csak a netes videómegosztók számára készíthetünk. Hogy ez jó vagy rossz, az most mindegy is, de ez a helyzet. Viszont így már nem kell semmiféle külső szempontra figyelni. Azaz a maradék tíz dal közül bármelyikre készíthetünk videót, és olyat, amilyet csak szeretnénk. Tehát akár a címadó dal is szóba jöhet, jóllehet az a dal nem slágeres semmilyen szempontból. Azt a nótát biztosan nem játssza le egyik rádió sem, nemhogy többször, egyszer sem! (nevet) És arra sem kell figyelni, hogy olyan klip készüljön, ami elnyeri a zenetévéknél dolgozó szerkesztők tetszését. Ez ma már nem szempont. Ha leadják, az tök jó, de nem fogunk azon filózni, hogy vajon melyik dal az, amelyik tetszene nekik, és ahhoz vajon milyen klipet kéne csinálni, hogy nekik is bejöjjön."

 
TANKCSAPDA - Mire vagy kíváncsi (2008-as koncertklip a Valami Amerika 2 film kapcsán)



Ha már média, a Petőfiből lett MR2 rádió műsoraiba mennyire fér be a Tankcsapda a Kiscsillag és mondjuk Péterfy Bori mellé? 
 
F: „Az a gáz, hogy a magyarországi médiajátszás azon múlik, hogy ki a szerkesztő. Az MR2-nél volt egy arc, aki játszott Tankcsapdát, de őt kirúgták, és most a kiadónk még választ sem kapott arra, hogy egyáltalán hajlandóak-e valamikor játszani valamelyik dalunkat. Aztán a negyvenegyedik kérdésre azt méltóztattak felelni, hogy igen is, meg nem is… Amikor beindultak, tökre örültünk, hogy na, van egy üdítő színfolt a magyar rádiózásban, egy jó kezdeményezés, végre nem ugyanazt hallod, mint másutt. Viszont beleesnek abba a hibába, mint a többiek, hogy egy-két szerkesztő saját ízlését tükrözi az adott program."
 
L: „Én úgy látom, hogy ha egy rádió akar Tankcsapda számot játszani, akkor játszik, ha viszont nem, akkor hiába is írnánk meg nekik a világ leggennyesebb, legnyálasabb slágerét, akkor sem kerülnénk a műsorba.”
 
F: „Tudod, kik játszanak minket? A kis rádiók meg a vidékiek. A nagy rádióknál nem vagyunk tényezők. Egyszer-egyszer van csak kivétel. A Mennyország tourist valahogy beakadt, a Danubius meg annak idején tényleg ronggyá játszotta az Örökké tart-ot, de ez a kivétel. És ez most nem is fog változni, úgy gondolom."
 
A letöltések miatt a legtöbb banda mindenféle bónuszokkal, extra DVD-vel tömi tele az új lemezét. A Minden jót ehhez képest elég egyszerűre lett véve, nem? 
 
L: „Mivel az előző két kiadványunk ilyen jellegű bónuszolt anyag volt, most ennek nem éreztük szükségét. Másrészt az interjú során már említett feszített tempó sem adott lehetőséget arra, hogy még egy hetedik projektet is végig vigyünk. Örültünk, hogy a lemezt sikerült időben elkészítenünk, és úgy, hogy azzal mindhárman elégedettek vagyunk. Ráadásul jövőre elég konkrét terveink vannak, hiszen a Szigetes koncert felvételét nem öt év múlva szeretnénk kiadni DVD-n, nyilván, továbbá a tavaszi klubturné Dieseles állomását is felvettük jó minőségben, azzal is kezdenénk valamit.
 
A Diesel Klubos felvétel például kiváló bónusz DVD lehetett volna a CD mellé...
 
L.: „Igen, de túl azon, hogy emberileg is lehetetlen lett volna még egy ekkora munkát a vállunkra venni, nincs is mértje. Hova kéne hajszolnunk magunkat? Miért? Ez a Minden jót lemez megáll a maga lábán is. Aki szereti a Tankcsapdát, az szereti ezt az anyagot is, és örül a 12 dalnak. Aki meg nem szereti, annak hiába pakolnánk oda akármilyen bónusz DVD-t, akkor sem érdekelné a zenekar. Értjük a logikáját az extra cuccoknak, tudjuk, hogy ez miért fontos, ezért is voltak korábban bónuszolt lemezeink, de most egyszerűen nem volt több időnk. Majd jönnek szépen újabb kiadványok, és begyűjthetők lesznek ezek a felvételek is. Még egyszer mondom, nem az elv volt a döntő kérdés, hanem az idő- és energiahiány.”

Az új kiadótok sem erőltette, hogy tegyetek valamit a pőre CD mellé?
 
L:  „Mindenki szeretne sok lemezt eladni, ez nem vita tárgya, de bennünket leginkább mégis az érdekel, hogy amit csinálunk, az eljusson minél több emberhez. Főként azokhoz, akiket ez érdekel. Meg az, hogy ők szeressék is a dalainkat. Újakat, régieket, ez most mindegy… Nyilván szempont az is, hogy egy albumból 3 ezer vagy 30 ezer megy el, hiszen ettől függ, hogy mekkora büdzséből tudunk gazdálkodni, reklám, videóklip, satöbbi, de eszünk ágában sincs abba belebetegedni, hogy most hányan és hogyan töltik le, másolják át a lemezeinket. Ráadásul úgy gondolom, hogy a Tankcsapda egy olyan zenekar volt, most is ilyen, és remélhetőleg később is ilyen lesz, amelyik turnézik. Persze, készítünk új lemezeket, időről-időre, de igazából a színpadon vagyunk otthon. Az emberek zöme is azért szeret Tancsapdára járni, mert buliznak, söröznek, együtt táncolnak, ugrálnak, énekelnek, kiadják a feszültséget… Csajoznak, pasiznak, érted… Ez egy turnézó banda, mi ehhez értünk igazán. Ha még a ’80-as években lennénk, a bakelitkorszakban, akkor eladnánk, mondjunk 200 ezer lemezt. Milyen jól nézne ki a falon az az aranybakelit… És akkor mi van? Akkor is ugyanígy koncerteznénk. Amíg az emberek kíváncsiak ránk, és valahogy eljut hozzájuk az új zenénk, addig célhoz érünk.”
 
A koncertek látogatottsága alapján nincs sok aggódnivalótok...
 
L: "Szerintem Tankcsapdára is azért szeretnek járni az emberek, mert a bulikról a legtöbben úgy mennek haza, még akkor is, ha szanaszét pogózták a lábukat vagy a bokájukat, hogy megint van erő a hétköznapokhoz. Megint van erő kibírni a következő koncertig. És ezt az érzést pontosan ismerem én is. Én is épp így voltam ezzel annak idején."
 
Könnyen lehet, hogy a következő Tankcsapda lemez már nem is ebben a hagyományos "CD, kiadó, nagyker, kisker, vásárló" vonalon fog eljutni a célközönséghez...
 
L: „Simán el tudom én is képzelni, hogy másfajta terjesztési mód lesz. De a formátum számunkra teljesen lényegtelen. Az a dolgunk, hogy zenéljünk, a többi úgysem rajtunk múlik, majd a piac dönt. Viaszkorong vagy hangrögzítő kristály… Ez pusztán technológia. Hordozóeszköz. Gondolj bele, hogy a Köszi doki klip letölthető a honlapunkról, a youtube-on is fent van, és magát a nótát meg a klipet egy CD-n egy ingyenes programmagazin mellé is odaadtuk. Ez összesen már egy hatalmas számot jelent… Ha azt nézzük, hány emberhez jutott el a dal, a videó... Korábban, mondjuk az Ez az a ház maxinál, ha elment belőle 10 ezer példány, a kiadó már puszilgatta a borítót, és a nyakunkba ugrott. Csak nagyságrendet tudok saccolni, de a Köszi doki legalább 15-ször ennyi emberhez jutott el. Nekünk ez a fontos igazából. Jusson el azokhoz, akiket érdekel. Hogy miképpen, az már másodlagos kérdés.”
 
Mi az, ami az utóbbi időben fontos volt számotokra, mondjuk, mint kikapcsolódási lehetőség. Film, DVD, zene, könyv…
 
F: „Én nem olvasok. Maximum felolvasnak nekem…” (nevet)
 
Cs: „Én ha a zenét kérdezed, mostanában a glam korszakomat élem. Steel Panther, KISS, de előkerült az összes régi gitárhős lemeze is… Koncertileg nagy hatással volt rám például a Paul Gilbert-féle Racer X, amit vártam is nagyon, és nem is okozott csalódást. De voltam az Arch Enemy bulin is, ami szintén nagyon durván jó volt.”
 
L: „Én meg újra rákaptam a kerékpározásra. És közben sem hallgatok semmit, ahogy futni sem szeretek úgy az erdőben, hogy közben valami zsizseg a fülembe. Ilyenkor inkább azt élvezem, amit az erdő, a környezet nyújt, azt az atmoszférát."
 
És mondjuk valami film vagy DVD? Akár olyan, mint az Iron Maiden vagy az Anvil filmje…
 
L: „A Maident még nem láttuk sajnos, időhiány van, de az Anvilről is sok jót hallottunk. Másfelől meg nem kell olyan messzire menni egy ilyen sztoriért, hiszen ott van Debrecenben a Diktátor zenekar, ahol Derzsi Vezér ugyanúgy nem alkuszik, nem adja fel, csinálja tovább, ahogy az Anvilék. Tűzön-vízen át, fagyban és hóban… Nem véletlenül Derzsi Vezér a neve. Respekt neki!”
 
És nálad valami film, Tamás?
 
F: „Én nem vagyok ilyen típus. Ha adnak valamit a haverok, hogy jó, azt megnézem, de én a színészek nevét sem tudom, nem is érdekel. Olyan nincs is, hogy én egy DVD-t kétszer megnézzek, legyen bármilyen jó. Másodszorra már nem köt le. Én ilyen hülyegyerek vagyok! (nevet) A zene az, ami valamilyen szinten képes lekötni, semmi más. A legvadabb glamtől az egészen súlyosig bármi beüthet, de például Pink legutóbbi lemezét is szeretem. Ami a koncertélményt illeti, a Szigetes Faith No More óriási volt, főleg egészen közelről nézni Mike Bordin játékát. Már nem fiatal a csávó, de ami energiát, ami lábmunkát belevitt a játékba, az szédületes volt. Nekem is hatalmas energiákat adott át. Már azt is tudom, mit fogok lekoppintani tőle!” (nevet)
 
L: "Tudod, hogy mit szoktunk megnézni a turnébuszban, akár háromszor is egy nap? A Kopaszkutyát. Bármi szituáció felmerül a turnén, már nyomjuk is az oda vonatkozó idézetet a filmből!” (nevet)
 
Cs: „A másik meg Hofi, ami bármilyen tevékenység mellé megy nálam. Az is épp olyan alap, mint a Kopaszkutya.”

Laci, felbukkantál a legutóbbi Watch My Dying albumon...
 
L: „Tudod, van nekem egy ilyen portfólióm, és azt szoktam küldözgetni a bandáknak: Lukács Laci vagyok Debrecenből, és szívesen vállalok vendégeskedést lemezeken, koncerteken… (nevet) Nem, hát nyilván ők kértek fel, teljesen baráti alapon. Mondjuk azért is tudtam teljes szívvel felvállalni a dolgot, mert nem várták tőlem, hogy mást csináljak, mint ami vagyok. Ott is tökre magamat tudtam adni, ebből a szempontból ez egy szerencsés felkérés volt. Egyébként nem is vállaltam volna, bármilyen jó cimborák. Nagyon sok megkeresés jön amúgy, egészen fura helyekről is, évente egy tucatnyi legalább, és ezek közül úgy ötévente egyet, ha elvállalok."
 
Mi volt a legutóbbi felkérés, amit visszautasítottál?   
 
L: „Az épp nem zenei volt, hanem a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz kapcsolódva hívtak a debreceni Déri Múzeumból, hogy a nem tudom már milyen tárlatnál, mint speciális vendég, vegyek részt az akcióban, és fűzzem hozzá a gondolataimat az ott látható dolgokhoz. Elvállalhattam volna, mert épp otthon is voltan, de mégis nemet mondtam, bármilyen megtisztelő is volt a felkérés, mert ilyen szinten nem értek a művészetekhez. Önbecsapás, meg pökhendiség lenne, ha azt hinném magamról, hogy akkora művész vagyok, hogy akár tárlatot is vezethetnék a Dériben. Tudom, hogy nem csinálnám jól, akkor meg minek bohóckodjak ott. Az ilyesmit csinálja az, aki ért hozzá.”
 
F: „Ha fizettek volna három kilót, én simán vállaltam volna! (nevet) Ez olyan, mint amikor régiségbútorokat akartam venni, és mondtam a cigányasszonynak, hogy valami szecessziós kéne, nem ez az újromán vonal… És attól kezdve minden szecessziós lett! (nevet) Nézze csak fiatalember, ez egy nagyon jó kis szecessziós szék… Szecessziós terítő, szecessziós váza…” (nevet)
 
 
Vannak mostanában nagyon látványos debreceni sikerek. Nyilván a tiétek nem egy friss dolog, mondjuk a Lokié sem az, de azért jó érzés lehet mostanában debreceninek lenni...
 
L: „Arra gondolsz, hogy Debrecen Magyarország fővárosa?!” (nevet)



A tankcsapda.hu legfrissebb hírlevele egyenesen a zenekartól:

"Szia!
Véget ért hát - legalábbis ami a naptári évet illeti – a Tankcsapda 2009-es jubileumi éve. Nem, nem következik itt most semmilyen felsorolás, hogy hány és milyen koncert volt, meg hogy mennyi kilométert mentünk stb…mert ezeket részben vagy egészben te is tudod, hiszen ugyan úgy része voltál az elmúlt évnek (is) mint ahogy mi magunk. Egyetlen, talán elcsépelt de mégis fontos szó van „csak”, amit szeretnénk mondani NEKED, ez pedig a KÖSZÖNET… Így, felkiáltó jelek és egyéb patetikus jelzők nélkül, mert minden más, amit még ide lehetne írni már csak szócséplés lenne.

Felemelő élmény volt az óév záró momentuma a Főnix Csarnokban, de mi már most is inkább előre nézünk. Néhány mondat nagyvonalakban arról, mit is tervezünk 2010-re:
 
egy március 7.-ei, londoni koncert kivételével a koncertezést április elején kezdjük és az önálló koncerteket és a tavaszi-nyári fesztiválokat a Minden Jót album bemutatásának szenteljük. Mi is várjuk már, hogy az egy-két, már eddig is játszott dalon túl a többi újlemezes dalt élőben is megszólaltassuk!!! A nyári bulik végeztével őszi turnét nem tervezünk, de néhány decemberi koncertet azért ebben az évben sem hagyunk ki. :o) Ennyit a bulikról.
 
Új lemez nem, de újrakiadások és koncertkiadványok (DVD-k és/vagy CD-k) érkeznek az év folyamán (lehet hogy több is!) hiszen a tavaszi retro turné Diesel klubos koncertje, a Sziget buli vagy a Főnix Csarnok mind rögzítésre került és az is biztos, hogy ezeket a felvételeket nem akarjuk még évekig a fiókban tartani.:o)
 
Igaz, hogy most „hivatalosan” pihenőt tartunk de a koncertmentes időszak nem egyenlő
a semmittevéssel! :o) Záros időn belül teljesen átalakul a hivatalos honlapunk is szóval bár most valóban élvezzük egy kicsit a pihenést és a kevésbé sűrű napokat, a háttérben már javában készülünk a „visszatérésre” :o)))
 
Hamarosan további infók és részletek jönnek, (és most már koncertfotók is, de tényleg :o) addig azonban Boldog, (és itt most fel lehetne sorolni még nagyon sok jelzőt, mint például: hangos rockzenében gazdag, emlékezetes koncertélményekkel teli stb…) de leginkább békés új évet kívánunk Neked! :o)"
 
Üdv; A Tankok

 



www.tankcsapda.hu

 

Előzetes albumismertetőnk még október elejéről

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
STONE TEMPLE PILOTS - Szöveges videó az új énekest bemutató Meadow dalhoz
2017. december 17. (vasárnap) 09:42

November közepén tette hivatalossá a Stone Temple Pilots, hogy megtalálták az új frontemberüket, akit a tengerentúli rajongók az amerikai X Factor 2013-as évadából már jól ismerhettek. Jeff Gutt tavaly szeptemberben volt meghallgatáson a bandánál és már akkortájt elterjedt a hír, hogy ő lesz az új énekes, de a Stone Temple Pilots zenészei akkor azt mondták, hogy a végleges döntést még nem hozták meg. A STP eredeti énekese, Scott Weiland 2015-ben hunyt el, de már 2013-tól a Linkin Park frontembere, Chester Bennington énekelt náluk, aki az anyacsapata miatt szállt ki tőlük 2015 novemberében. Chester az idén nyáron hunyt el. A korábban bemutatott Meadow című új dalhoz most egy szöveges videó is elkészült.   Jeff Gutt: "Hallottam a meghallgatásokról, de akkor éppen a Közel-Keleten turnéztam a bandámmal, szóval jártam a magam útját és mással nem is törődtem. Amikor aztán hazaértem és vezettem a...

GALACTIC EMPIRE - Darth Vaderék új klippel jelentkeztek: Duel Of The Fates
GALACTIC EMPIRE - Darth Vaderék új klippel jelentkeztek: Duel Of The Fates

Pár éve már bemutattuk a Star Wars tematikájú Galactic Empire zenekart, ahol Darth Vader a gitáros, most pedig egy klippel jelentkeztek, amit John Williams Duel Of The Fates...

PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Friss dal Polonkai Tamás új csapatától: Inside
PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Friss dal Polonkai Tamás új csapatától: Inside

Inside címmel egy új dallal jelentkezett a Polly Is Deadből, a Bálnalovasból és a Napok Romjaiból jól ismert Polonkai Tamás új bandája, a Pearls Of Long Loved Years. A csapat harmadik...

PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Friss dal Polonkai Tamás új csapatától: Inside
PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Friss dal Polonkai Tamás új csapatától: Inside

Inside címmel egy új dallal jelentkezett a Polly Is Deadből, a Bálnalovasból és a Napok Romjaiból jól ismert Polonkai Tamás új bandája, a Pearls Of Long Loved Years. A csapat harmadik...

WARREL DANE - Felvétel az utolsó nyilvános fellépésről
WARREL DANE - Felvétel az utolsó nyilvános fellépésről

A szerdán éjjel szívrohamban elhunyt Sanctuary, Nevermore énekes, Warrel Dane két héttel a halála előtt az egyik legnézettebb brazil tévécsatornán szerepelt helyi zenésztársaival,...

ZZ TOP - Boldog születésnapot Billy Gibbons-nak!
ZZ TOP - Boldog születésnapot Billy Gibbons-nak!

1949-ben ezen a napon született Billy Gibbons, a ZZ Top frontembere, akinek a Rolling Stone tett fel néhány kérdést, és nem is feltétlenül zenei jellegűeket. A legjobb tanács,...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS