NICK STERLING - Bemutatkozik Sebastian Bach 19 éves gitárosa!

December 15-én a Dieselben lép fel az ex-Skid Row énekes és csapata

2009. december 10. (csütörtök) 10:29 | utoljára módosítva: 2009. december 17. (csütörtök) 16:32

Két hónapja sincs még, hogy az egykori Skid Row énekes, Sebastian Bach megnevezte aktuális turnécsapatának új gitárosát, Nick Sterlinget, aki egy mindössze 19 éves arizonai srác. Nick azonban nem tekinthető zöldfülűnek, sokkal inkább amolyan gitáros csodagyereknek, hiszen 7 évesen kezdett gitározni, egy év múlva pedig már rendszeresen koncertezett felnőtt zenésztársakkal. 10 évesen adta ki első anyagát, 15 évesen pedig teljesen egymaga, zenésztársak nélkül készítette el a Life Goes On című második CD-t, menetközben pedig olyan bandák előtt mutatkozhatott be, mint az Aerosmith vagy a Cheap Trick, de nyitott már G3 bulin is, ahol Steve Vai, Joe Satriani és Eric Johnson elismerését is kivívta. Nick az utóbbi két évben a harmadik szólóalbumának dalain dolgozott, többek között a Slaughter énekes Markkal is, legutóbb pedig a Guns N'Roses hívta el egy meghallgatásra, most azonban Sebastian Bach mellett kötött ki. Nálunk december 15-én lép fel Bach és csapata, az első európai fellépés azonban Helsinkiben lesz, december 11-én, Alice Cooper nyitóbandájaként. Nick Sterlinget épp a turnéra készülés, intenzív gyakorlás közben zavarta meg kérdéseivel Lénárd László.


Pár nap múlva Finnországban debütálsz majd Sebastian Bach zenekarában. Van már benned némi para?

"Fogalmam sincs, mire számítsak! Úgyhogy nem izgulok különösebben... Még sosem jártam Európában, de nagyon várom az egész kalandot. Csak pár hétre megyünk át, de lesznek finn, olasz és orosz bulik is, meg persze hozzátok is megyünk, Magyarországra. Jó sűrű lesz a program. Januárban meg Kanadában játszunk majd a Guns N'Roses nyitóbandájaként. Nagy királyság, hogy megismerkedtem Baz-zel, mert óriási arc. Boldog vagyok, hogy vele zenélhetek."


 

Ha elárulhatsz pár dolgot a várható programról, azt szívesen venném.

"Olyan másfél órás műsorról van szó, amiben lesz jó néhány dal az egyes Skid Row-ról, pár a Slave To The Grind-ról, aztán egy sor nóta Sebastian lemezéről, az Angel Down-ról, beleértve az Aerosmith-től feldolgozott Back In The Saddle Again-t is. De Sebastian úgy döntött, hogy néhány korábban született, keményebb kötésű nótámat is elnyomhatnánk. Aminek nagyon örültem! Izgalmas lesz első ízben hallani úgy ezeket a dalokat, hogy csak gitározom bennük, az éneket pedig Sebastian hozza."

Mellesleg hogy ismerkedtetek össze?

"Sebastian kutatott fel, miután a Guitar Player magazinban meglátott az Eminence hangfalak reklámjában. Rám kattintott a myspace oldalamon, aztán elkezdtünk levelezni, és ilyen szépen összeállt a kép. Az utóbbi pár hónapban aztán telefonon fejtettük meg, hogy miként tudnánk nyélbe ütni ezt a közös turnézást."

Elsőre hogy fogadtad az ajánlatát?

"Rögtön hanyatt dőltem tőle! (nevet) Tudtam, hogy ez egy nagy-nagy lehetőség számomra, ami ráadásul életre szóló élményekkel is kecsegtet. Nagyon izgat az is, hogy én mit tudok hozzátenni a produkcióhoz."

Bírtad amúgy a régi Skid Row-t?

"Természetesen. Mondhatjuk, hogy az első két lemezzel nőttem fel, ugyanis a szüleim is nagyon szerették a bandát. Jók is voltak annak idején, Sebastianban pedig ma is épp úgy ott van az a rock'n'roll feeling, mint akkoriban."

Még nem is éltél, amikor az első Skid Row megjelent. Nem fura neked ez a szituáció? 

"Egyáltalán nem. Tényleg mindenféle zenét szeretek, az ilyesmi nem függ az ember életkorától, vagy az adott zene megszületésének időpontjától. A lényeg, hogy jó muzsika legyen! Kissrácként egyébként mást nem is voltam hajlandó meghallgatni, csak a klasszikus rockot. Esélyt sem adtam a frissebb dolgoknak. Ma már nem így nézem a dolgokat, sokkal inkább a zenét, a zenélést értékelem."

Játszani melyik Skid Row nótát szereted a legjobban?

"Talán a Monkey Businesst, mert tele van ezerrel húzó, erőteljes, király riffekkel!"

És az Angel Down album dalai közül melyik a kedvenced?

"Nagyon bírom a Stabbing Daggerst, mert jó kis swinges lüktetése van, és nagyon szeretem benne az átkötést is."

Kedvenc feldolgozásod?

"Hendrixtől a Little Wing az első dalok közt volt, amit megtanultam elgitározni. Azt a számot ma is imádom. Gyönyörűséges az az akkordmenet, ráadásul elég szellős a téma ahhoz, hogy hatalmasakat lehessen imprózni rá."

Hét évesen kezdtél gitározni, amikor a haverjaidnak még nyilván a baseballon, a focin, vagy a videójátékokon járt az esze. Mi fogott meg ennyire a gitárban?

"A zene a kulcsa mindennek. Már egészen kiskoromban is ez volt a fő szenvedélyem. A gitár egy kiváló eszköz volt arra, hogy megszólaltassam az ötleteimet. Szeretek leülni a hangszerrel, és nap mint nap előrukkolni valami újjal. Mivel apám is gitározott, az első akkordokat ő mutatta meg. De aztán dobolni, basszusozni és zongorázni is tanultam."

A Little Wing mellett milyen dalokat tanultál meg először?

"A rockgitározás akkor kapott el igazán, miután megkaptam Ozzy Osbourne koncertlemezét, a Randy Rhoads-os Tribute-ot. Teljesen beleőrültem azokba a dalokba, mindet meg kellett tanulnom! Akkoriban lehettem úgy 7-8 éves... Nem sokkal később elkezdtem beleásni magam Stevie Ray Vaughan cuccaiba, meg az egyes Van Halen lemezbe. Többé-kevésbé ezeken az anyagokon nőttem fel, ami a rockgitározást illeti."

A saját muzsikád amolyan '70-es évek ízeivel elővezetett hard rock. Kik voltak még a kedvenceid a korai időszakban?

"Olyan zenéket hallgattam sokat, mint például Boston, Rush, Yes, Queen, Zeppelin, vagyis az összes régi nagy bandát! (nevet) De nagyon rákattantam egy időben Uli Jon Roth gitárjátékára is."

És a mai zenék közül kik a kedvenceid? Sorold fel mondjuk, a három kedvenc 2009-es lemezedet?

"A Dinosaur Jr.-tól a Farm, a Third Eye Blind-tól az Ursa Major, valamint a The Flaming Lips-től az Embryonic."


Életed első koncertje?

"Egy Ted Nugent buli. Hatévesen..."

Hihetetlenül korán nekiálltál a saját lemezek kiadásának is. Mit gondolsz mai fejjel a 10, valamint a 15 éves korodban elkészült anyagokról?

"Az első lemez, a Ten EP volt, ami komoly részét képezte a tanulási folyamatomnak. Rengeteg tapasztalatot szereztem általa. 10 évesen, mindössze egy nap alatt rögzítettem azt az öt dalt! A második lemeznél már mindent én hoztam össze, a dalszerzéstől az összes hangszer feljátszásáig. A házi stúdiómban, a Penguin Factory-ban készült, és a 15. szülinapomra jelent meg. Ma már persze zeneileg eltávolodtam jó néhány korai dalomtól, de az akkori énemet, az akkori tudásomat hűen tükrözik."

Koncertezni is nagyon korán elkezdtél. Mesélj egy kicsit erről is!

"Mindig is igyekeztem minél több helyi zenésszel, zenekarral jammelni, majd egy hangszerboltban fejlesztettem a gitártudásomat, és az ottani tanáromnak volt egy profi bandája. Velük sokat léptem fel, úgy 11 éves koromig. Nagyon hálás is vagyok a lehetőségért! Nem mindennapi történet, hogy negyven körül járó profi zenészek színpadra állnak egy 8-10 éves kissráccal! (nevet) Sokan csak mosolyogva néztek, amikor kiálltam gitározni. Nem hitték el, hogy egy kisgyerek is felmutathat ezt-azt Ők viszont mindig komolyan vettek. Később aztán összeismerkedtem olyan zenészekkel is, akik állandó társaim lettek a színpadon."

A sulival mi volt az ábra? Magántanuló voltál?

"Nem, hagyományos iskolába jártam. Igyekeztem az ottani dolgokat is komolyan venni, ami persze nem ment könnyen. Szerencsére a család mindig mögöttem állt. A papám például az első számú technikusunk volt, de még a nagypapám is lejárt a közeli koncertjeimre. De a mamám sem maradt feladat nélkül, neki a honlap kezelése és a levelezésem megszervezése jutott. Ma már persze van professzionális segítőm is, de a családi háttér is nagyon fontos." 

Lehet tudni, hogy készül már a harmadik lemezed is, többek között Mark Slaughterrel is dolgoztál egyes dalokon. Mikorra várható az anyag, és milyen jellegű lesz?

"Teljesen más lesz, mint a Life Goes On. Sokkal dallamosabb, modernebb, és összességében is fogósabb, emlékezetesebb. Nagyon büszke vagyok az új dalokra, és alig várom, hogy jövőre megjelenhessen a lemez. Nagyjából az év elejét lőttük be, de pontosabbat még nem tudok mondani. A myspace oldalamon viszont már meghallgatható néhány számrészlet, úgyhogy mindenki kattintson oda, füleljen bele, aztán írja meg a véleményét!"

NICK STERLING, A WUNDERKIND




Mit tartasz az eddigi karriered csúcspontjának?

"Azt, hogy befejeztem a harmadik albumom rögzítését, és hogy első Európa-turnémra készülök! Vagyis most élem át az eddigi csúcspontot!" (nevet)

Valamikor február táján a Guns N'Roses is elhívott egy meghallgatásra. Ez hogy is történt?

"Nagyon régóta ismerem Ron Thalt, azaz Bumblefoot gitárost, aki egy iszonyat rendes fickó, és egy csodálatos zenész. Vasárnap szóltak, hogy meghallgatnának, hétfőn kaptam meg a dalok listáját, majd egész héten csak Guns nótákat gyakoroltam, és pénteken már autóztam is Hollywoodba a próbára. Óriási volt! Mind nagyon jó fejek voltak, meg segítőkészek is. De aztán a dolog valamiért megáll, és erről én sem tudok bővebbet."

A Bach turné akár tovább is nyúlhat a jövő évi kanadai dátumoknál. Tudsz egyáltalán tervezni így 2010-re?

"A legfontosabb esemény mindenképpen a hamradik lemezem megjelenése lesz. Utána pedig új dalokon fogok dolgozni, mert folyamatosan jönnek a friss témák. Igyekszem gyorsabb tempóra ösztökélni magam a következő projekt esetében, mert ezeknél a legutóbbi lemezeknél túlságosan is elvesztem a részletekben, nagyon rámentem arra, hogy minél tökéletesebb legyen a végeredmény. De ami a pontos 2010-es terveket illeti, olyanokkal tényleg nem rendelkezem. Majd meglátjuk, mi lesz..." (nevet)

Milyen felszerelést használsz majd a mostani turnén?

"A CAE OD-100+ cumómat hozom majd, két jó öreg 4x12-es Marshall ládával, egy '68-as Basketweave és egy '71-es Checkerboard fejjel, valamint egy szerény pedálsorral. Ami a gitárokat illeti, nálam lesz az örök darabom, egy Tom Anderson Drop Top, de hozom a '72-es Les Paul Custom gitáromat és egy újat is, egy Gibson '58-as Historic Les Pault, amit külön a turnéra adott a Gibson cég. A kanadai Guns turnén pedig nálam lesz már egy Axe-Fx Ultra, ami egy új vonalat képvisel a rackes cumók közt. Nagyon menő! Az akusztikus dalokhoz a Taylor Guitars biztosított egy 714 CE-t, de otthon van egy 814 CE-m is, ami gyönyörű darab!"

Magyarországról vagy Budapestről mennyit tudsz?

"Őszinte leszek: szinte semmit! (nevet) Tudom, merrefelé van Magyarország, azt is, hogy arizonai srácként nagyon fogok fázni, és hogy a kajáitok íze is szokatlan lesz elsőre. De már nagyon várom, hogy személyes tapasztalatokat szerezzek!"


www.nicksterling.com
www.myspace.com/nicksterlingrocks
 

Friss fotók a turnépróbákról

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
STONE TEMPLE PILOTS - Szöveges videó az új énekest bemutató Meadow dalhoz
2017. december 17. (vasárnap) 09:42

November közepén tette hivatalossá a Stone Temple Pilots, hogy megtalálták az új frontemberüket, akit a tengerentúli rajongók az amerikai X Factor 2013-as évadából már jól ismerhettek. Jeff Gutt tavaly szeptemberben volt meghallgatáson a bandánál és már akkortájt elterjedt a hír, hogy ő lesz az új énekes, de a Stone Temple Pilots zenészei akkor azt mondták, hogy a végleges döntést még nem hozták meg. A STP eredeti énekese, Scott Weiland 2015-ben hunyt el, de már 2013-tól a Linkin Park frontembere, Chester Bennington énekelt náluk, aki az anyacsapata miatt szállt ki tőlük 2015 novemberében. Chester az idén nyáron hunyt el. A korábban bemutatott Meadow című új dalhoz most egy szöveges videó is elkészült.   Jeff Gutt: "Hallottam a meghallgatásokról, de akkor éppen a Közel-Keleten turnéztam a bandámmal, szóval jártam a magam útját és mással nem is törődtem. Amikor aztán hazaértem és vezettem a...

GALACTIC EMPIRE - Darth Vaderék új klippel jelentkeztek: Duel Of The Fates
GALACTIC EMPIRE - Darth Vaderék új klippel jelentkeztek: Duel Of The Fates

Pár éve már bemutattuk a Star Wars tematikájú Galactic Empire zenekart, ahol Darth Vader a gitáros, most pedig egy klippel jelentkeztek, amit John Williams Duel Of The Fates...

PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Friss dal Polonkai Tamás új csapatától: Inside
PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Friss dal Polonkai Tamás új csapatától: Inside

Inside címmel egy új dallal jelentkezett a Polly Is Deadből, a Bálnalovasból és a Napok Romjaiból jól ismert Polonkai Tamás új bandája, a Pearls Of Long Loved Years. A csapat harmadik...

PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Friss dal Polonkai Tamás új csapatától: Inside
PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Friss dal Polonkai Tamás új csapatától: Inside

Inside címmel egy új dallal jelentkezett a Polly Is Deadből, a Bálnalovasból és a Napok Romjaiból jól ismert Polonkai Tamás új bandája, a Pearls Of Long Loved Years. A csapat harmadik...

WARREL DANE - Felvétel az utolsó nyilvános fellépésről
WARREL DANE - Felvétel az utolsó nyilvános fellépésről

A szerdán éjjel szívrohamban elhunyt Sanctuary, Nevermore énekes, Warrel Dane két héttel a halála előtt az egyik legnézettebb brazil tévécsatornán szerepelt helyi zenésztársaival,...

ZZ TOP - Boldog születésnapot Billy Gibbons-nak!
ZZ TOP - Boldog születésnapot Billy Gibbons-nak!

1949-ben ezen a napon született Billy Gibbons, a ZZ Top frontembere, akinek a Rolling Stone tett fel néhány kérdést, és nem is feltétlenül zenei jellegűeket. A legjobb tanács,...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS