DEVON GRAVES - Egy új banda élén!

Az ex-Psychotic Waltz énekes ismét zenekart váltott

2009. október 10. (szombat) 17:54 | utoljára módosítva: 2009. október 12. (hétfő) 17:22
A Psychotic Waltz egykori énekese, Devon Graves (azaz Buddy Lackey) a legendás amerikai prog metal csapat 1997-es feloszlása után Ausztriában telepedett le, és egy helyi székhelyű zenekar, a DeadSoul Tribe élén tért vissza 2000-ben. 2002-ben játszottak is a 3. Summer Rocks fesztiválon, két évvel később a dobos rosszulléte miatt Pécsett azonban csak Devon tudott fellépni a Prog Fesztiválon egy rögtönzött akusztikus műsorral, ám még abban az évben kétszer is játszottak nálunk, előbb a brit Threshold, majd a német Rage előtt. Összesen öt nagylemezt adtak ki, az utolsó 2007 szeptemberében jelent meg A Lullaby For The Devil címmel. Ezt még követte néhány rövidebb turné Európában, azóta viszont egyáltalán nem lehetett hallani felőlük. Uzseka Norbertet kíváncsivá tette ez a síri csönd, megkereste hát Devon Gravest, aki igencsak meglepő hírrel szolgált.  
 
"Egy új zenekart indítottam el The Shadow Theory néven - vágott egyből a dolgok sűrűjébe Devon/Buddy. - És itt a zenekar kifejezésen van a hangsúly. A DeadSoul Tribe valójában a szólómunkám volt, és elképzelhetőnek tartom azt is, hogy lesznek még lemezeink. De már egy jó ideje, főleg az utóbbi turnék alkalmával, felmerült bennem a gondolat, hogy ugyan milyen lenne, ha nem az én vállamat nyomná a csapattal és a zenével kapcsolatos összes feladat. Úgyhogy a lehető legjobb zenészeket szedtem össze ehhez az új bandához. A DST egyik turnéján ismerkedtem meg az előttünk fellépő Complex 7 gitárosával, Arne Schuppner-rel, aki a legjobb gitáros, akit életemben láttam. Őt tehát felhívtam. A legjobb dobos pedig, akivel valaha is találkoztam, Mike Terrana. Vele akkor ismerkedtem meg, amikor a Rage előzenekara voltunk. Jól össze is haverkodtunk, és amikor most megkerestem, ő is elfogadta a meghívást. Ami a basszusgitárost illeti, ő azóta a kedvenc basszerem, amióta a Dial nevű bandája nálam stúdiózott, de a legtöbben mégis a svéd Pain Of Salvation-ből ismerhetik. Igen, Kris Gildenlöw-ről van szó, és ő is vállalta a dolgot. Abban nem voltam biztos, hogy szintisre szükségünk lesz-e, de aztán jött egy e-mail  egy DST/PWaltz rajongótól, aki arra kért, hogy hallgassam meg a zenéjét, és adjak neki tanácsot, mit csináljon vele. Azt tanácsoltam neki, hogy sürgősen szálljon be hozzánk! (nevet) Abszolút zseni dalszerző a srác. Deminek hívják, gyorsan össze is hoztam Arne-val, ketten együtt meg egy kész zenevihart hoztak össze. Most már a lemezfelvétel előkészületei folynak. Megvan minden, ami kell: összhang, tehetség, barátság. Ha minden jól megy, hamarosan két kiadvánnyal is jelentkezem: egy DeadSoul Tribe koncert CD-vel és DVD-vel, amit a legutóbbi, Lullaby for the Devil turnén vettünk fel, és kijön a The Shadow Theory bemutatkozó albuma is.
Az új csapat vonala szándékoltan közelebb áll a Psychotic Waltz-éhoz - elég őrült a zene. De leírhatnám úgy is, hogy King Diamond, a Bad Brains és a Beatles keveréke. A dallamaim leginkább olyanok, mintha az első két Waltz lemezt kevernéd a DST legjobb pillanataival. Szóval aki az egyenesebb vonalú, könnyebben befogadható dolgaimat szerette, az valószínűleg nem fog örülni, de a régi Waltz rajongók talán végre megbocsátanak nekem..."
Sem az új zenekar hivatalos honlapja, sem a myspace oldala nem működik még, de Devon szerint hamarosan ezekre is érdemes lesz odakattintani. (Folyt.köv.)
 
 

PSYCHOTIC WALTZ - Faded (az 1996-os Bleeding albumról)

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
PAIN OF SALVATION - Hivatalos klippel a nyár végén érkező album címadó dala: Panther
2020. augusztus 14. (péntek) 14:11

Panther címmel augusztus 28-án jelenik meg az új Pain Of Salvation album. A svéd prog metal csapat legutóbbi lemeze a 2017 januárjában kiadott In The Passing Light Of Day volt, azóta azonban visszatért hozzájuk Johan Hallgren gitáros, aki 1998 és 2011 között volt a Pain Of Salvation tagja. Az új lemez felvételét a frontember Daniel Gildenlöw irányította, együtt Daniel Bergstranddal (In Flames, Meshuggah, Devin Townsend stb), a keverést is együtt végezték el. A borítót André Meister készítette. Harmadik előzetesként a klippel kísért címadó dallal, a Pantherrel lehet barátkozni.   www.facebook.com/Painofsalvation   Daniel: "Több mint két éven át készült a Panther. Szükségét éreztem annak, hogy még távolabb kerüljenek a korlátok, mind zeneileg, mind hangzásilag. Hogy még több szemszögből közelítsünk a zenéhez, miközben nem veszítjük el a bandánk identitásának velejét. A szövegek...

JOLLY JACKERS - Új dalhoz készült a friss klipjük: The Underdog
JOLLY JACKERS - Új dalhoz készült a friss klipjük: The Underdog

Koncertklippel jelentkezik a a kelta rock/punkot játszó dunaújvárosi Jolly Jackers zenekar, amelynek képanyagát a Paddy and the Rats-szel közös februári turnén rögzítették a The...

PRIMAL FEAR - Hivatalos klippremier: The Lost & The Forgotten
PRIMAL FEAR - Hivatalos klippremier: The Lost & The Forgotten

Metal Commando címmel egy új stúdióalbummal jelentkezett pár hete a Primal Fear, a mai napon pedig bejelentették az idén őszről 2021 tavaszára átszervezett Európa-turnéjukat. Így hát...

SEETHER - A harmadik előzetes dal a nyár végi lemezről: Beg
SEETHER - A harmadik előzetes dal a nyár végi lemezről: Beg

Si Vis Pacem, Para Bellum (Ha békét akarsz, készülj a háborúra) címmel augusztus 28-án lát napvilágot a modern rock, post-grunge vonalas Seether nyolcadik albuma, a 2017-es Poison The...

JUNKIES - Már előrendelhető a 25 éves Káros lemez újra felvett verziója, friss szöveges videó: Félsz
JUNKIES - Már előrendelhető a 25 éves Káros lemez újra felvett verziója, friss szöveges videó: Félsz

Már előrendelhető a Junkies új kiadványa: augusztus 28-án jelenik meg az idén 25 éves Káros az egészségre album újrakiadása - teljes egészében újra felvéve, digipak csomagolásban,...

EVANESCENCE - Új dal Lzzy Hale-lel és Taylor Momsennel: Use My Voice
EVANESCENCE - Új dal Lzzy Hale-lel és Taylor Momsennel: Use My Voice

Még tavaly novemberben mutattuk be az Amy Lee énekesnő vezette Evanescence-től egy klasszikus Fleetwood Mac dal, a The Chain átdolgozását, pár hónapja pedig az ötödik stúdióalbum első...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS