Paganfest turnénapló 2009-09-15, Hamburg

Pogány metal a Hanza városban

2009. szeptember 17. (csütörtök) 12:24 | utoljára módosítva: 2009. november 16. (hétfő) 09:14

2009-09-15 Hamburg – Markthalle (5. nap) 

Reggeli dejavu. Az ébresztőt most is a busz megállása jelenti, ezúttal egy benzinkútnál állunk, a Korpiklaani járműve pedig valahol lemaradva vesztegel, megroppant utánfutóval. Szerencsére a sofőrök ezúttal is a helyzet magaslatán állnak, rapid módon megoldják a gondot. Pár órás késéssel a kék busz is befut.
 
A belvárosi klub előtt a helyi szervezők elfelejtettek parkolót foglalni, ami elég komoly mulasztás. Csak egy kisebb forgalmi dugót okozva sikerül kipakolnunk, és a stagehandeknek, a helyi cipelő embereknek, a rockserpáknak ezen a napon igazán nincs könnyű dolguk, mert a terem az épület emeletén van. Szerencsére egy közvetlen teherlift felviszi a motyót, legalább a lépcvsőzést megússzák. 4 napnyi, többé-kevésbé külvárosi lét után jól esik a gyártelepek helyett egy rendes várost látni, pályaudvarral, könyvtárral, főutcával, és normális emberekkel. Ki is szabadulok egy kis beszerző körútra, de a belvárosi „ápisz” árai horrorisztikusak, így csakis a legszükségesebbeket veszem meg.
 
Az utcán mindenhol választási plakátok: Angela Merkel kancellár asszony szemez Angela Merkel kancellár asszonnyal. Megnyugtató, hogy azért az emberek itt is idióták: áthúzzák, összefirkálják, letépkedik a plakátokat, mindenféle „bölcsességgel” feliratozzák az „ellenséget”.
 
Az összes eddigi helyszín közül ez a legalkalmasabb egy effajta koncertre: körben lépcsők, amolyan mini amfiteátrum ez, ahol mindenki mindenhonnan jól lát. A Markthalle névből következtetve valamikor vásárcsarnokként funkcionálhatott az épület, és tágas előtere-kocsmája is van, bizony. Akad hát hely rendesen kipakolni a „mörcsöt”.
 
A szórólap-osztogató Nuclear Blast brigád elkésik - ej-ej hol is az a híres germán precizitás? Így aztán a népszámlálás mellett megnyerem a flyerezés nemes feladatát is. Amúgy ez jó kis rockertársadalom-pszichológiai meló, valamint segít elviselni a kattogtatás monotóniáját. A teuton rocker jól irányítható, elveszi a szórólapot, megköszöni, örül az információnak majd el is jön a hirdetett koncertekre, megvásárolja a pólókat... És még boldog is. Éljen, hurrá!
 
Mivel az épület nagy részében tilos a dohányzás, az emberek kijárhatnak a szabadba bagózni. Ezt viszont az egyetlen bejáraton keresztül teszik, ami rendesen próbára tesz. A ki és befelé özönlő metalistahordák közt nem könnyű meló kiszűrni a visszatérőket, hiszen csakis a friss belépőkre kell kattintanom. Ha tévedek, úszik az elszámolás is. A végén már azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány, de azért sikerül a hadművelet. 1120 nézőt számolok össze, ami a hely 1100 fős kapacitását tekintve, nyilván a vendégekkel kiegészítve, egy tök reális adat. Huhhh… Brutális a teltház!
A tömeg adózik is a pólóstandnál rendesen, így amikor lejár a népszámlálási mandátumom, mehetek árusnak. Lőttek a mai koncertbámulásomnak is, csak az Alestorm buliból látom pont ugyanazt a pár percet, mint előző nap, vagyis a Swashbuckle énekes Patrick vendégeskedését. Hamburgban amúgy ők a nyerők, a folyosó kiürül a Swashbuckle alatt,, a faltól falig berámolt közönség vadul üvölti a kalózhimnuszokat. Itt talán még a Reiter/Korpi headliner-párosnál is nagyobb sikert aratnak.
 
Hogy egy kicsit izgalmasabb legyen a kufárkodás és hogy Lénárd Laci kívánsága is teljesüljön, lefotózom a pólókat felpróbáló arcokat, és amikor megtudják, hogy viszontláthatják magukat a Paganfest weben, valamint a világhíres hammerworld.hu-n, mosolyogva villáznak, előkapják a legklasszikusabb metal pózókat.
 
A Korpi-buli kiszűrődő hangjai mellett elszámolunk a klubbal - eh, ezeket a finneket talán sosem látom már. A bulik után az öltöző döbbenetes hirtelenséggel ürül ki, s két órával a hajnali háromra tervezett indulás előtt már szinte senki nincs a környéken. Az adrenalintól és tesztoszterontól feszülő zenészek a Reeperbahn legendás piroslámpás negyedét térképezik fel, a többiek meg felborulnak a buszban. Jómagam az utóbbiakhoz csatlakozom.
 
Irány az első nem-német dátum, a tulipánok, papucsok, ribancok és mágikus füvek vidéke: Haarlem,  Hollandia.    

 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
FATAL ERROR - Jön a Halandó album, videoklippel a címadó dal
2019. szeptember 22. (vasárnap) 15:43

Halandó címmel október 8-án jelenik meg a Fatal Error harmadik nagylemeze, a címadó dallal és a hozzá forgatott klippel pedig máris megismerkedhetsz. "Fogadjátok szeretettel az új lemezünk címadó dalát, valamint a hozzá készült klipet! Nagyon köszönjük a stábnak és a barátainknak, akik miatt létrejöhetett a dal/videó! Rendeld meg a Halandó CD-t, és hallgasd meg egy héttel a megjelenés előtt! A CD mellett elérhetőek pólók, valamint ha támogatni akarsz minket, választhatod a támogatói csomagot. Találkozunk a lemezbemutatónkon az Instantban nov. 15-én!"   www.facebook.com/fatalerrorzenekar   A lemezbemutató buli Facebook oldala   FATAL ERROR - Halandó (a 2019-es Halandó albumhoz)   Az előrendeléshez kattints ide!    

SKYBLOOD - Jön Mats Levén énekes első szólólemeze, dalpremier: The Voice
SKYBLOOD - Jön Mats Levén énekes első szólólemeze, dalpremier: The Voice

Skyblood névvel és címmel jelenik meg november 22-én a Mats Levén énekes (Malmsteen, Candlemass, Therion, Krux, At Vance stb.) első szólóalbuma, amelyről máris meghallgatható az első...

DANKO JONES - Klippremier: Fist Up High
DANKO JONES - Klippremier: Fist Up High

Pár nap múlva a Volbeat vendégeként indul Európa-turnéra a kanadai punk'n'roll mester Danko Jones, az áprilisban kiadott A Rock Supreme című album Fists Up High dalához pedig elkészült...

TURBO - Magyar nyelvű dalokkal jön az új album, videotrippel az első szám: Túl a fényen
TURBO - Magyar nyelvű dalokkal jön az új album, videotrippel az első szám: Túl a fényen

Új album kiadására készül a Turbo zenekar, mégpedig csupa magyar nyelvű dallal, melyek közül az elsőt egy videóval tette közzé a 2015 óta csupán szórványosan koncertezett. Lesz...

SAXON - Biff sürgős szívműtétje miatt elmarad minden idei koncert
SAXON - Biff sürgős szívműtétje miatt elmarad minden idei koncert

A brit metal legenda Saxon lemondani kényszerült minden további idei koncertjét, mert a frontembermek, Biff Byfordnak azonnali szívműtétre van szüksége. Az operáció utáni lábadozás...

PHIL CAMPBELL - Alice Cooper és a Motörhead-gitáros közös dala: Swing It
PHIL CAMPBELL - Alice Cooper és a Motörhead-gitáros közös dala: Swing It

A legendás Motörhead gitáros, Phil Campbell első szólóalbuma október 25-én lát majd napvilágot Old Lions Still Roars címmel, és most megérkezett a második előzetes nóta, a szöveges...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS