WALL OF SLEEP

Hogyan tovább? - Füleki Sanyi a változásokról

2009. szeptember 12. (szombat) 17:11 | utoljára módosítva: 2009. november 16. (hétfő) 20:46

A doom metal zászlaját magasra emelő Wall Of Sleep zenekarból májusban távozott a frontember Holdampf Gábor, aki pár nappal ezelőtt már nyilatkozott Magma Rise nevű új csapatáról, de a Wall Of Sleep is konkrét tervekkel, sőt új dalok, témák egész sorával rendelkezik. A mélyen Sabbathista zenekar alapító gitárosa, a riffmester Füleki Sanyi már a Leukémia utolsó szakaszában is együtt zenélt Gáborral, majd együtt alapították meg a legendás Mood zenekart, és annak korai feloszlása után közösen hozták létre a Wall Of Sleep-et is.  Az alábbiakban Sanyi mesélt Lénárd Lászlónak a kényszerű változásokról, az új frontember megtalálásáról és a csapat következő lépéseiről.

Sanyi, mikor döbbentél rá arra, hogy Gábor komolyan gondolja a kilépést?

„A komolyságában nem kételkedtem egy percig sem. Ha elhatároz valamit, azon nem nagyon változtat. De bíztam abban, hogy lehet valami ésszerű kompromisszumos megoldást találni.”

Milyen körülmények közt közölte veled a hírt?

“Hát, erre pontosan nem is emlékszem. Megértem, hogy ennyire hű az elveihez, de ez időnként átmegy konokságba. Persze, őt ez viszi előre. Én ennél sokkal alkalmazkodóbb, sőt puhányabb vagyok. Azt vallom, hogy amennyiben változnak a körülmények, nekünk is változnunk kell. Ha nem tudunk üzemelni az addigi ‘szabályaink’ szerint, akkor lazítsunk rajtuk, na persze ésszerű keretek közt.”

 

A múlt  -  Wall Of Sleep 2008

 

Egyértelmű volt, hogy Gábor távozása után is együtt maradtok?

“Persze. De azért hadd mondjam el, hogy van bennem egy kis félsz: a többiek mind játszanak másutt is, Szása a Blues Floorban, Balázs a Stonedirtben, Barnát már tudjuk. Szóval nehogy kiszívják az energiáikat a társ-zenekarok. Nehogy ne legyen erejük! Mindenesetre bízom abban, hogy bennük is belül lobog a tűz, hogy megmutassák, így mire vagyunk képesek. Nekünk most meg kell csinálnunk a mi túlélő lemezünket, a saját Back in Black-ünket vagy Heaven and Hell-ünket.”

Milyen kritériumokat tartottál fontosnak, amikor szóba került, hogy új énekesre, szövegíróra van szükség?

“Főképp hang, angoltudás, karizma, aztán alázat, intelligencia. A szövegírás pedig érett személyiséget kíván meg.”

Hogyan jutottatok el a Stardrive frontember Cselényi Csabához?

“Először fogalmunk sem volt, hogy merre induljunk el. Adjunk fel hirdetést? Szóval szépen kényelmesen nem csináltunk semmit, mindössze benyomtam egy fórumra, hogy mi a helyzet. Időközben Csabával dumáltunk telefonon, és említette, hogy kész az új Stardrive anyag, játszhatnánk együtt, miegymás… Aztán ennyiben is maradtunk. Később valahogy motoszkált bennem a beszélgetésünk. Meghallgattam pár Stardrive nótát és úgy gondoltam, hogy ez a hang talán jó lenne a WOS-ban, ráadásul Csaba rendes figura, beilleszkedhet. Felhívtam, lenne-e kedve csatlakozni. Pár nap gondolkodási időt kért, ugyanis kissé összecsaptak a feje felett a hullámok mostanában. Végül pedig örömmel igent mondott."

Mikor lesz az első “Csabás” próba?

“Sajnos a közös munkát csak október-november táján tudjuk elkezdeni, addig otthon, Karcagon készül fel Csaba a WOS-repertoárból.”

Milyen menetrendet látsz most magatok előtt? Mikorra várható az első koncert?

“A szokásos évi 6-8 bulira lehet számítani. Jó lenne a nyugat-európai kört is végigfutni a jövőre várható új lemezzel, de mivel korábban a külföldi szervezés kizárólagosan Gábor kezében volt, így ez komoly kihívás lesz. Remélem, valahogy sikerül összehozni! Az első koncertünk Pesten a Dürer Kertben lesz, december 12-én, az ingyenes Gorezone-partin. Talán előtte egy soproni bemelegítő bulit még össze tudunk hozni.”

 

Wall Of Sleep - Sun Faced Apostles (koncertfelvétel 2005-ből):

 

Gábor nagyon karakteres, sokszor személyes szövegeket írt. Ezeket el tudod képzelni más szájából?

“Amit mondasz, nagyon igaz. Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy ki lesz/lett Gábor utódja. Csaba szintén a mi korosztályunk, ő is megélt egyet s mást, ezért úgy gondolom, hogy hitelesen tudja majd közvetíteni Gábor gondolatait.”

Gondolom, folyamatosan születnek új témáid, új ötleteid. Vannak már a tarsolyban kész zenei alapok?

“Olyannyira, hogy a negyedik lemez teljes zenei anyaga készen áll. Sőt folyamatosan írogatok még hozzá, alakítom a kész dalokat, mert elég kritikus vagyok magammal, és végül sok ötlet végzi a kukában. Szövegileg még sehogyan sem állunk, illetve egy dalra már írt valamit Csaba. Remélem, a demóját hamarosan küldi!”

A WOS-féle doomos világon túl nem is születnek más jellegű ötleteid? Netán már létezik is egy szupertitkos Füleki projekt?

“A WOS doomos világa valójában tele van klasszikus heavy elemekkel, régi hard rock hatásokkal, meg persze doommal. Ezekből építkezem, máshoz nem nagyon nyúlok. A múltamból, a hardcore ízekből azt hiszem, mára nem sok maradt, legalábbis a WOS-ban ez nem érezhető. Nemrégiben kaptam egy felkérésemt Smicitől, hogy a készülő szóló projektjéhez - Bloody Roots - írjak egy dalt. Mit mondjak, szenvedek vele, mert mindenáron meg akarok felelni, valami thrash-ízűt alkotni, ami nem annyira sablonos… blablabla… Nehezen megy. Egy csomó témát kidobtam. Lehet, hogy már Smici le is mondott rólam, mert nem tartom a határidőt.”

Sokszor lehetett pletykaszinten hallani egy esetleges Mood újjáéledésről, akárcsak alkalmi jelleggel. Ezek csak pletykák voltak? És ha nem, akkor milyen formában tudnád elképzelni a Mood színpadra állítását?

“Ez a téma valóban fel-felbukkant, de inkább Gábor volt az, aki teljes gőzzel belevágott volna, akár úgy is, hogy a WOS-t is jegeljük egy időre. Kolossal (Hegyi Kolos gitáros - ex-Mood, Stereochrist, Magma Rise) beszélgettünk róla, ő is, meg én is nosztalgiával gondolunk a Mood-időkre, de mindketten lezártnak tekintjük azt a korszakot.”

Nem fura számodra, hogy Gábor most épp Kolossal játszik egy csapatban?

“Egyáltalán nem. Ez egy jól átgondolt lépés volt Gábor részéről. Olyan figurákat csődített össze, akik nem ma kezdték, megszólal a hangszer a kezükben és jó cimborák. Logikus, hogy nem kezdett teljesen ismeretlen arcokból zenekart verbuválni. Ráadásul ennek az összeállításnak van hírértéke is. Remélem, hogy fogunk együtt játszani!”

Az utóbbi egy évben melyik lemezeket hallgattad a legtöbbet?

“Iron Will – Grand Magus, The Blackening – Machine Head, és az utolsó Kings X. Ezek pörögtek legtöbbet a lejátszóban...”

Zene melletti hobbid, szenvedélyed?

“A legfőbb szenvedélyem a családom - természetesen. Mellette ápolom a kis gyepemet, hétvégén tologatom a fűnyírót. Sajnos az átkozott ‘nemtudommilyen’ pajorok elrágták a fű gyökerét, és most pusztul minden. Kill’em All! Ezen kívül mozi, meg 24 rajongó vagyok.”

Ádám fiad nagyjából 5 éves lehet. Az Iron Man riffjét nyomja már?

“Akár hiszed, akár nem, nem csak a főriffet! Egyszer elvittem egy beállásunkra a megboldogult Kultiplexbe. Szása suhintott egyet a végzet dobjain, mire szegény Ádám sírva fakadt, megijedt a hangerőtől… Azóta azt mondja, hogy hangos munkahelyen dolgozom. Egyébként Ádámba – velem ellentétben - rengeteg energia szorult, reggeltől estig fáradhatatlanul pörög: ha esetleg zenélni fog és metalt játszik, az biztosan nem doom lesz!” 

 

 

Fotók, további infók: www.myspace.com/wallofsleepdoommusic

 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
GUILTHEE - Szabadon letölthető a veszprémi csapat harmadik lemeze
2012. május 17. (csütörtök) 12:51

Megjelent és szabadon letölthető a veszprémi Guilthee harmadik albuma, a Szemantikai háromszögek. Az anyag egyik újdonsága, hogy a demókkal és a korábbi lemezekkel szemben a progos, elvont zenét játszó csapat új albuma már teljes egészében magyar nyelvű. "A harmadik nagylemezünk egyelőre nem jelenik meg fizikai formában. Jelen állás szerint ezt csak úgy tudnánk elérni, ha egy kiadó érdeklődést mutatna a munkásságunk iránt, vagy rendelkezésünkre állna egy nagyobb pénzösszeg, amit saját belátásunk szerint használhatnánk fel. Amíg ez a helyzet nem változik, minden érdeklődőnek, rajongónak, kritikusnak be kell érnie a közzétett .mp3 formátummal, valamint a csatolt kiegészítőkkel (borító, szövegek, press kit, stb...)." A tizenkét dalt tartalmazó anyag letölthető innen. www.facebook.com/guilthee GUILTHEE - Vérszívók (a 2012-es szemantikai háromszög albumról)  

THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Björn a Soilworkből klasszikus rockot énekel
THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Björn a Soilworkből klasszikus rockot énekel

Tavaly nyáron még nem volt szerződése a Soilwork énekes Björn Strid és az Arch Enemy basszer Sharlee D'Angelo (ld. Spiritual Beggars) klasszikus rock csapatának, már azonban változott a...

THE AGONIST - Skizofrén jelleg, Pantera, Radiohead hatások
THE AGONIST - Skizofrén jelleg, Pantera, Radiohead hatások

A melodikus death metalt némi metalcore ízzel vegyítő kanadai The Agonist harmadik albuma Prisoners címmel jelenik meg június 4-én. A csapat egyik különlegességét az énekesnő Alissa...

MEZARKABUL - 10 év után új klip a török metal mesterektől
MEZARKABUL - 10 év után új klip a török metal mesterektől

A törökországi heavy metal mozgalom egyik úttörő bandája az 1986-ban alakult és epikus, melodikus metalt játszó Pentagram, akik az amerikai doom csapat miatt a nemzetközi színtéren a...

3 INCHES OF BLOOD - Szöveges videóval emlékeznek Dio-ra
3 INCHES OF BLOOD - Szöveges videóval emlékeznek Dio-ra

A két éve elhunyt legendás énekes, Ronnie James Dio emlékére egy új szöveges videóval jelentkezett a 3 Inches Of Blood. Az orgonával kísért Dio-dicsőítő Look Out nóta a...

MARDUK - Minszkben nem szeretik a sátánistákat
MARDUK - Minszkben nem szeretik a sátánistákat

A május 25-én egy Serpent Sermon című új albummal jelentkező Marduk a jövő héten Fehéroroszország fővárosában, Minszkben lépett volna fel, de a svéd black metal banda koncertjét...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld MySpace oldal HammerWorld RSS