Rockmaraton - 5. nap

"Többé az sem érdekel ha le vagyok téve"

2009. július 16. (csütörtök) 09:26 | utoljára módosítva: 2009. november 19. (csütörtök) 20:04
Többnyire egy fesztivál végén az embernek megnyúlik az arca, egyre fáradtabb az egyre több sörtől, amit az egyre több régi cimbora ajánl fel a már amúgy sem szomjas szervezet számára. Nem volt ez másképp a Rockmaratonon velünk sem. Őszintén bevallhatjuk, hogy elfogyott az erő szombat délutánra és csak arra volt elég, hogy még idén utoljára megnézzük mit tudnak a dínók a Malomvölgyben...

De előbb nézzük a pénteket. Délután négy körül szokás szerint megjött a trópusi vihar, hogy mindent eláztasson, mint eddig szinte mindennap. Emiatt, a tervezettnél kicsit később értünk ki, így a SKRU már javában ment mire a sátorhoz értünk. A zenekar több tagja részt vett a fesztivált szervezésében, ami miatt picit fura is volt ez a kis kora kezdés, az ember azt várná, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze és emiatt próbál közeledni a főműsoridőhöz. SKRU-ék nem így döntöttek, de feltehetőleg nem bánták meg. A sátor egészségesen tele volt, a jobb híján dallamos modern metalnak nevezhető dalaik szépen megdörrentek. Tudtommal közel már a lemez, kíváncsian várom sikerül-e legalább 1-2 slágert rápréselni, mert bevallom én a koncert alapján még nem tudom eldönteni melyik lesz „A SKRU Nóta”.

A nagyszínpad programja előtt a héten többször is gyöngyörködhettünk a vizespoló versenyzőiben. Most ezt is sikerült elcsípni. A sátor tömve, aki kicsit későn érkezik nem sokat lát. Pár asztal fel is adta a küzdelmet, ahogy többen arról próbáltak meg sasolni. A programot Horváth Laci főszervező vezette, mintha világéletében ezt csinálta volna. Folyamatosan csábította a színpadra a csajokat jövő évi heti jegy reményében, a pasikat pedig sörjeggyel kenyerezte le, hogy engedjék el szívük választottját. Talán mondanom sem kell, de az utolsó négy versenyző a tömegpszichózis hatására nem bírta elviselni a poló okozta plusz terhet, így rövid úton meg is szabadtultak tőle...

A Mystery Gang a nagyszínpadon a legalább fél órás késés miatt kénytelen volt lerövidíteni a programját. Kishazánk legismertebb és egyben legjobb rockabilly bandáját én még rossz passzban nem láttam, pedig párszor már volt szerencsénk egymáshoz. Ezek az arcok tíz perc után előhozzák az emberből a jókedvet, akármilyen mélyen is van. Nincsenek nagy megfejtések, csak tökéletes ritmusok és refrének, amik azoknál is működnek, akik még az életben nem hallották azt a szót, hogy rockabilly. (Ez ismerősökön tesztelt tapasztalati tény… :) A Mystery Gang nálam azon kevés magyar zenekar listáján szerepel, akiket akárhol akármikor szívesen megnézek.

A Bridge To Solace-be csak egy-két szám erejéig sikerült bepillantani. A sátor közönségét azonban ez nem befolyásolta, majdnem teltház és középen bősz zúzda fogadott. Jakab Zoli kellő agresszivitással tálalta a mondanivalót, a hangosítás is fain volt, a hangulat is, úgyhogy jó kis buli keveredett ki.

Egy rövid átszerelés után, cseppnyi szünetet sem hagyva jött a Cadaveres, hogy ugyancsak lezúzza az arcunkat. A némi tagváltáson átesett zenekar láthatóan megakadás nélkül nyomul tovább. Körmi a szokásos vigyorokkal/vicsorokkal, az átszerelés alatt szóval tartotta a nagyérdeműt, a többiek meg egyszerűen csak nyomták a tökös metalt (hogy melyik kategóriából, azt hadd ne mondjam már, amúgy is hülyeség ez a kategorizálás.) Nagyon szimpatikus volt számomra, hogy a fehérvári lokálpatrióta Körmi külön köszöntötte azokat, akik a koronázási városból utaztak Pécsre, hogy lássák a zenekart. Na, de itt sem maradhattam soká, úgyhogy vagy háromszámnyi ugrálás után zúztam tova.

Én naiv azt hittem, hogy itt Pécsen is folytatja a Tankcsapda az „elsőháromlemezes” turnét, de nem így volt. Szóval némi csalódottsággal kezdődött számomra a koncert, mert már koromnál fogva is azok a lemezek voltak számomra az igaziak. A későbbiekkel sincs bajom, de sokkal inkább vonzódom a régi, semmint a manapság agyonjátszott slágerekhez (tévedés ne essék, nekem azokkal sincs bajom, meg ez az egész „a Tankcsapda eladta magát blabla” duma nem az én világom.) Na, de miután túltettem magam az első szomorúságon kb. három nóta kellett, hogy hirtelen a harmadik sorban zúzva találjam magam a Baj van! alatt. Ezután a nyakamban másik négysornyi emberrel, keményen küzdve minden talpalatnyi helyért sikerült túlélni a koncertet. Nagyon rock volt a két emelvény, ami a színpadnál egy húsz centivel magasabbra emelte Lukácsot, aki így még rocksztárabbnak nézett ki, és vidám vezette le végig a sót. Szerencsére a korábban koncerteken előfordult sördobálás elmaradt. Viszont miért van az, hogy Cseresznye talán még soha az életben nem szólalt meg a színpadon? Meg most se. Költői kérdés. Szóval ez alkalommal sorakoztak a fesztiválhimnuszok, ki ne tudná, miről beszélek, és a végén még szegény Johnny is lekerült a mocsokba, ezúttal sem úszta meg. Aztán egyszercsak hirtelen vége lett a koncertnek. Kurva jó buli volt, kíváncsi vagyok, a Szigeten mit alakítanak majd. I just GO tuszéj, álávjúúúú

Hajnali egy felé már csak egy számig volt erő beletekinteni az Erős Pista RHCP tribute banda műsorába. De ez alatt valami egészen kisérteties hasonlóságot véltem felfedezni az eredeti hang és az itt hallható között. Nyilván nem volt véletlen a kora hajnali idő ellenére is dugig teltház meg zúzás. Ha lett volna erőm, biztos én is élveztem volna tovább is a bulit. Ez is felkerült a „Majd” listára.

(Értékelhető fotók sajnos ma sem sikerültek, így ismét a hivatalos fotókat tudom csak ajánlani.)

Partyzoo Rockmaraton fotók
BAMA Rockmaraton fotók

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
CULT OF LILITH - Pusztító death metal Izlandról, új dal és klip: Purple Tide
2020. augusztus 6. (csütörtök) 17:29

Mara címmel szeptember 4-én jelenik meg a death metalos izlandi Cult Of Lilith bemutatkozó albuma, második előzetesként pedig a klippel kísért Purple Tide dalt tették közzé. A videót egy Izlandon élő magyar srác, Puskás Dániel (Valhallartworks) készítette, a nótában a billentyűszólót vendégként Arnaldur Ingi Jónsson (Lucy In Blue) játssza. Puskás Daninak ez a második klipje, az elsőt az izlandi blacker Nyrst idei első albumának címadó dalához forgatta. A 2015-ben Reykjavíkban elindított banda eddig egyetlen EP-t adott ki (Arkanum, 2016), a Metal Blade-hez idén tavasszal szerződtek. A 2020-as lemez dobjait Chris Van Der Valk hangmérnökkel (a Grave Superior frontembere, aki a Hail Of Bullets-szel is dolgozott korábban) rögzítették, a többi felvétel az egyik gitáros, Kristján Jóhann Júlíusson (Grave Superior, Zakaz) irányításával készült. A borító Eliran Kantor műve.   www.facebook.com/cultoflilithband...

ALESTORM - Vicces videó a vicces dalhoz: Big Ship Little Ship
ALESTORM - Vicces videó a vicces dalhoz: Big Ship Little Ship

Május végén jelent meg az Alestorm új albuma, a Curse Of The Crystal Coconut, a Big Ship Little Ship című dalhoz pedig egy cseppet sem komoly videoklip érkezett most. Ismerkedj meg vele!...

ISENGARD - Fenriz 25 év után új szólólemezt ad ki
ISENGARD - Fenriz 25 év után új szólólemezt ad ki

25 évvel a Høstmørke lemez után egy harmadik albumot ad ki az Isengard, a Darkthrone-ból jól ismert Fenriz szólóprojektje. Az 1989 óta létező Isengard két lemezt hozott ki a 90-es...

MAYHEM - Nem októberben, hanem jövő márciusban lesz a budapesti koncert
MAYHEM - Nem októberben, hanem jövő márciusban lesz a budapesti koncert

Tavaly októberben egy Daemon című új albummal jelentkezett a black metal műfaj egészének egyik legfontosabb zenekara, a norvég-magyar Mayhem. Csihar Attila és csapata eredetileg idén...

DGM - Klippel az első dal a prog/power csapat őszi lemezéről: Flesh And Blood
DGM - Klippel az első dal a prog/power csapat őszi lemezéről: Flesh And Blood

Tragic Separation címmel október 9-én jelenik meg a prog/power-vonalas olasz DGM új stúdióalbuma, a 2016-os The Passage lemez utódja, első előzetesként pedig a klippel kísért Flesh...

AVANTGARDE - Dalpremier szöveges videóval: Súlyos átok
AVANTGARDE - Dalpremier szöveges videóval: Súlyos átok

Tavaly augusztusban alakult meg a budapesti Avantgarde zenekar, amely a neve ellenére durván tolja a metalt. Ismerkedj meg a szöveges videóval kísért harmadik dalukkal, amelynek címe:...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS